Bad Ischl felé, az út szélén táblák:
Az út nem szemétdomb. Ne dobj ki semmit.
Szinte fölösleges a figyelmeztetés, hiszen mindenütt olyan tisztaság van.
***
A kisváros számomra most már nemcsak a Kaiser Villáról, Lehárról, a népszerű Zauner cukrászda teraszáról emlékezetes, hanem a Parkbadról is. A strand közvetlenül a Villa alatt található, nem túl nagy, de elegendő zöld fű veszi körül a medencéket. És az úszómedencében 25 fokos a viz. Ezt szeretem én, nem a jéghideg tavakat. Külön rész van leválasztva az úszóknak, de az élménymedencében is megmártózhatunk. Egy kisebb medencébe lehet a kétféle magasságban elhelyezett trambulinról beugrani és persze nagy tekervényes csúszda is van. Hátul a legeslegkisebbeknek egészen kis medence, nagy színes mesefigurákkal s egy zárt hellyel, ahol gyerekvécé és pelenkázó is megtalálható.
A belépődíj felnőtteknek 4,30, gyerekeknek 2,30, két euróért lehet kényelmes nyugágyakat is bérelni. Nem mondom, zajosabb egy strand, mint a tópart nálunk, de egy idő után a zsivaj háttérzajjá szelídül. Ugyanilyen strandok (gyerekmedence, csúszda, úszómedence, stb) minden faluban (városban?) megtalálható errefelé, Bad Goiserntől Bad Mittendorfig.
***
Útmenti vécé, fiú részleg felirata:
Ne dobja bele a csikket a vécékagylóba,
mi sem szarunk a maga hamutartójába.
Nem falfirka, hivatalos.
***
Útban Ramsau am Dachstein felé kis kitérőt teszünk. Rössingben található az ország leghíresebb textilipari vállalkozása, melyet egy neves hegymászócsalád alapított, a Lodenwalker. Ötszáz éve készül itt a könnyű átmeneti vagy meleg bélelt téli kabát, pelerin, zakó, szoknya és kosztüm. A lóden „bírja a gyűrődést”. Ekkora választékot sosem láttam, színben, fazonban, méretben, s minden helyben megvásárolható. Még egy jó kis vendéglő is működik a látogatóknak. Nem olcsó dolog egy igazi lóden, anyaga finom tiszta gyapjú, s különleges tulajdonsága, hogy vízlepergető.
***
Továbbmegyünk, s most végre egészen közel kerülünk a Dachstein szikláihoz. Ramsau egy széles, hosszú fennsík, ezer méter magasan, s innen indulnak turistautak a 2500-3000 méteres csúcsokhoz. Mi csak a Walcheralmhoz mászunk fel, ami egy igazi ősi Hütte (faházacska), istállóval, terasszal, sültkolbásszal és savanyú káposztával vagy egyszerű fatálas uzsonnával és friss tejjel, sajttal, túróval, ez utóbbiakat a sajtászatban (ilyen szó nincs) maguk készítik. A hegyek szinte kéznyújtásnyira vannak. Néhány szelet sonka, szalonna, házi vaj és sajt, fasírt és sülthús-szelet, friss kenyér, bodzaszörp és tehénkolompolás.
***
Visszafelé megállunk egy fazsindelyes templomocskánál, melyet kis temető vesz körül. A templom falán egy vitrinben egészen megható és megdöbbentő, kézzel írott lista azoknak a nevével, akik a hegyekben lelték halálukat. A listát a falu rendőre vezette 1989-ben bekövetkezett haláláig. Egy cipő is ott látható, melyet egy kislány viselt, aki szintén szerencsétlenül járt.
„Időben visszafordulni nem gyávaság, továbbmenni butaság.” – ez a tanácsa a lista vezetőjének.

Az ÉS legutóbbi számában két érdekes írás is található prostitúció témában. Az egyik Betlen Annáé a MONA konferenciája kapcsán felélénkült prostitúció-vitára (vagyis inkább néhány publicisztikára) reagál, az önkéntesség-kényszerítés vitára, íme egy részlet (az egész cikk elolvasható itt):

"Feledjük hát az összes eddigi fontolgatást, mérlegelést, tegyük fel, hogy vitapartnereinknek alapvetően igazuk van: létezik, de legalábbis elképzelhető olyan rendszer, amelyben a prostituáltak általában szabad, önkéntes, ezt a tevékenységet bejelentve, vállalkozóként vagy alkalmazottként végző öntudatos, az állampolgárokat, a munkavállalókat megillető törvények és a szakszervezetek védelmét élvező dolgozók.

Nyilván van olyan, aki maga akarja ezt, pont ebben talál örömet, és nagyon meg is éri neki. Amerikai kutatók a prostituáltpiramis kétszázaléknyi csúcsára teszik az ún. elitprostituáltakat, akik kevés klienst szolgálnak ki viszonylag több pénzért életük egy hozzávetőleg rövid periódusában, ami után kilépnek, esetleg megveszi s a továbbiakban eltartja őket egy férfi. A következő, 38 százalékot kitevő tömeg azokból a prostituáltakból áll, akik rászorulnak a pénzre, s akiknek a szexuális kizsákmányoltság mint megélhetési forma a gyermekkori bántalmazás és szexuális abúzus talaján elfogadható realitásnak tetszik, s akiket most súlyos anyagi helyzetük, betegség, erőszakos partnerkapcsolatból való menekülés, vagy más rendkívüli nehézség lökött a prostitúcióba.

Vannak a kétfürdőruhások. Pontosabban ők vannak többen. A következőképpen megy ez:
napozás a vízparton, s amikor már túl meleg van, be a vízbe. Rövidebb-hosszabb úszás után aztán törölközővel elvonulnak a kis faépületbe, ahol átöltöznek a száraz fürdőruhába, mely az úszóssal ellentétben általában kétrészes. Mármint a nőknél, mert a kétfürdőruhásak koedukáltak. Jöhet megint a napozás. Addig tart, amíg a vizes fürdőruci megszárad. Akkor megint melegük van, s jön újra: úszás, átöltözés, napozás. Így megy ez, ahogy a nagy amerikai író is megmondta.
Na most ez miért jó?

Leginkább csak azt tudom mondani, hogy LOL. :)
Külön felhívnám a figyelmet a nőcik borzasztó egybeszabott ruhájára és a remek koreográfiára. Az együttes neve (bruhaha): Brotherhood of Man, és születésem előtt egy évvel ezzel nyerték meg az Eurovízós dalfesztivált. (Mondjuk a szám még mindig közismert, sok más nyertessel ellentétben.) A banda még mindig él és koncertezik...

Helene Jarmer a szállodák vagy üzletek nyomtatványain sosem tölti ki a telefonszám-rubrikát. A magas, vékony, csinos szőke hölgy 38 éves, mindkét szülője siketnéma, ő egészségesen született, a hallását kétévesen egy autóbaleset következtében vesztette el.
Matematika és rajztanári végzettsége van, és amerikai jelbeszédből is szerzett diplomát.
A Zöldek képviselőnőjével először került az osztrák parlamentbe siket politikus, aki „beszédét” már meg is tartotta. Munkáját állandó jeltolmács segíti majd. Legfontosabb célkitűzése az oktatás-képzés fejlesztése sorstársainak.
Az Ausztriában élő tízezer siket (vagy/és hallássérült) közül csak kétszáz érettségizett, s csak harminc végzett egyetemet. A svédeknél az arány sokkal jobb, ott tízezer siketből ezernek van egyetemi diplomája.

Kósa Ádám szintén siket képviselő pedig idén júliustól az Európai Parlamentben képviseli sorstársai érdekeit, itt nézhető meg a ról szóló EP-kampányra készült kisfilm.
 

Igen, nagyon elmaradtunk a blogírással, főleg én, utoljára május elején dugtam ide az orrom. Azóta volt németországi tanulmányút, sok munka, könyvhét, fesztiválozás, nyárias tavasz, tavaszias majd őszies nyár, most éppen nyárias nyár.
Meg kormányváltás, EP-választás, válság, mindenféle törvényekről mindenféle szavazások, Gárda-betiltás, felvonulások.
Még nemtom, mindezekről fogok-e írni.
Most csak alapjáraton működöm, és sajtófigyelésem eredményeit osztom meg az olvasókkal, hátha valakinek elkerülték a figyelmét ezek a hírek.
Itt egy érdekes cikk, hogy a társadalom hogyan talál rá bűnbakként a nőkre, most éppen mint anyákra, legyen szó tiniterhességről, drogos gyerekről, túl korán vagy túl későn gyermekintézménybe adásról, karrierről, stb.
Itt meg egy másik a nőgyógyász szakma "elnőiesedéséről" (hm, amikor maga a "szakma" kialakult, az volt tulajdonképpen egy elférfiasodás, nem?), vagyis arról, hogy ma már egyre több a nőnemű nőgyógyász, és hogy ez jó-e (szerintem jó).

Mégiscsak jobb a bécsi Tel Aviv Beachen üldögélni, mert itt legalább nincsenek csípős nagy medúzák. Igaz, hogy delfinraj sem tiszteli jelenlétével a várost, mint azt épp ottani barátaink jelentették.
Finom homok (ezerhatszáz köbméternyi), kényelmes alacsony székek és asztalkák várják a szórakozni, bámészkodni, pihenni vágyókat szép idő esetén hétköznapokon déltől éjfélig, hétvégeken már délelőtt tíztől éjfélig az izraeli főváros századik születésnapjára az izraeli nagykövetség és Bécs város támogatásával létrehozott Beachen. A mindig mosolygó Haya Molcho asszony, akinek a Nashmarkton is remek üzlete működik, vezeti fiaival a helyet.

A Yad Vashembe megyünk, mely archívum, kutatási központ és múzeum a Holokauszt hatmillió áldozatának. Míg nem láttam, nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos az az emlékmű, amit Anikó (rokonunk felesége, szlovák származású, anyukájával Bergen-belsenből szabadult) unokatestvérének emlékére építtettek a szülők, s egyben a másfélmillió gyerekáldozat emlékére is. A kőkapun érkezünk és aztán minden elsötétül, csak gyerekek arcai az egyik teremben, aztán egyre sötétebb, egy halványan világító korlát mentén megyünk végig, mintha ezer apró csillag fénylene, ezer apró gyertya imbolyog a sötétben, és halljuk a neveket, semmi más, csak egy név, életkor és a város. Lassan, araszolva megyünk, s valahogy egyszercsak meg kell állni, nem lehet ezt kibírni, csak sírni kell, s a korláton összeérnek a kezeink. Hihetetlen forróság fogad kinn, nincsen szavunk.

Tel Aviv új óriási repülőteréről kiérve még a taxiban is megcsap a forróság. Kopár, bibliai táj Jeruzsálem felé. Lépcsőzetes, köves, sziklás kétoldalt a domb, néha egy-egy sor olajfa. Kilométerhosszan magas kerítéssel körülvett palesztin területek.
Megérkezésünk után a fallal körülvett Óváros Jaffa kapujához sétálunk, de előtte végigmegyünk a vadonatúj sétáló-bevásárlóutcán, a Mamilla Street-en. Minden világmárka üzlete megtalálható, s persze mindenütt óriási engedmények. Aztán a kapun belül egy egészen másik világ – pajeszos, horgolt vagy hímzett kapedlis, selyemkabátos, térdnadrágos, fejtetőn-billegő-fekete-kalapos férfiak, parókás nők papucscipőben, fekete, hosszú, néha rakott szoknyában, lecsúszott harisnyával, kardigánban, sok-sok gyerek, s a nők többnyire terhesek. Néha divatosabban öltözött lánycsapat, laza kontyukat kendő burkolja. Nincs mese, végig kell mennünk a bazáron, pont olyan, mint Isztambulban, s kijutunk Muristán terére, ahol a XI. században kórház állt.

Isztambul, 2. rész
Tágas és levegős, festett boltíves széles utcák, szőnyegekkel és lámpákkal teli kisebbek, terek és udvarok, táskák és csempék, tálak és köcsögök – 4400 üzlet az 1453-ban alapított Nagy bazárban. Az Egyiptomi vagy Fűszerbazárban (1660) is mindent lehet kapni.
Török Viagrát és a legfinomabb iráni sáfrányt, sokféle borsot és teát, kávét, szárított zöldségeket és gyümölcsöket, olajokat és eceteket, ezerféle magot, törökmézet, piócát üvegben és szőlőlevél-töltőt, használt cipőt és különféle méretű vízipipákat dohánnyal és előrecsomagolt szénkockával, szőnyegtáskát és kunkori orrú aranydíszes papucsot, sárgaréz edényeket és óriásfazekakat, és természetesen a turisták számára mindent, ami Isztambult jelképezi: mecseteket és a Galata-tornyot a legkülönfélébb variációban, méretben és anyagból. A bazár épülete körül is piac van, átjáróházak üzletekkel és kirakodóvásár, az egész környék egyetlen nagy piac, az utcákon alig lehet mozogni.

Elnézést, ezt kicsit késve sikerült csak feltennem.

Akrobaták a Szent Márk téren, piros pulóveres kutya a Grand Canale partján, esernyős, cilinderes alakok Velencében, zseniális karikatúrák Nietzschéről, Napoleonról, Poe-ról, varjak a téli tájban, magányos lovas a ködben, lámpaoszlopok egy kihalt utcán, madárijesztő-szerű marionett-figurák, mókás és ijesztő furcsa madarak, néhány vonalból rajzolt igazán sovány macska, egy vékony női figura a tengerparton, tábornok kitüntetésekkel ül a lova csontvázán.
Megértő humor és csípős irónia.
Akvarellek, tusrajzok, ceruzarajzok.
Kiállítások, könyvek, albumok, díjak és kitüntetések sora.
1957-71-ig minden héten megjelent egy rajza a Die Zeit-ben, de sok más világlapban is.

Isztambul, 1.rész

20.14-kor megszólal a mecsetből kihangosítva a müezzin. A Boszporusz-híd alatti kikötő teraszos vendéglőiben persze nem áll meg az élet, szívják tovább a vizipipát és játszanak, sakkoznak vagy backgammon-oznak. A tér tele van macskával, kóbor kutyákkal, ahogy az egész város is. Egy időben annyi kutya volt, hogy összefogdosták és egy lakatlan szigetre vitték őket, ahol elpusztultak. Most beoltják őket, de valahogy mégsem szívderítő látvány a járművek között baktató állatokat látni. Ortaköyben vagyunk, ahol görög, zsidó, örmény és török közösségek élnek egymás mellett, jól megfér az 1855-ben épített nagy mecset szomszédságában a zsinagóga és a görögkeleti templom. A környék kis utcái tele vannak apró üzletekkel, s mindegyik előtt kis székek és asztalkák, padok, s mint faluhelyen, kinn ülnek az öregek. Cipőpucoló mindenütt van, kis zsámolyát viszi magával és az aranyozott állványt.

Nem tudom, van-e már nálunk ilyen, én most egy bécsi játékboltban láttam. Buggy-Bücher – vagyis olyan kis lapozó könyvecske (állatos, autós, madaras, háziállatos), mely a babakocsihoz erősíthető, s így „útközben” is olvashat a gyermek. Jó ötlet. És még a rajzok is szépek.

"Az ünnepségek közeledtével becsületesen akarunk foglalkozni a nácizmus fejezetével, amely fontos volt Linz történelmében" - mondta el az AFP-nek a svájci Martin Heller, a Linz-2009 program felelőse. A Duna partján fekvő másodrangú város 1933-ban lelkesen üdvözölte Hitlert németországi hatalomra jutásakor, majd az Anschluss idején is, amikor csapatai bevonultak Ausztriába, hozzácsatolva azt a Harmadik Birodalomhoz. Hitler a mai bajor határ közelében lévő Braunau-am-Inn helységben született, és Linz városát Berlinhez, Hamburghoz, Münchenhez és Nürnberghez hasonlóan "a Führer városává" minősítette.
A ma 200 ezer lakosú Linzben sugárutak, birodalmi opera és főleg egy hatalmas "Vezérmúzeum" épült volna, amely Hitler személyes művészeti gyűjteményét fogadta volna be. A tervekből csak egy impozáns Duna-híd valósult meg, amelyről Hitler 15 éves kora óta álmodott: a Niebelungenbrücke. Ugyanakkor a városba és környékére csúcsipart telepítettek, itt épültek a Hermann-Göring Művek, a mai Voest-Alpine komplexum, amelyet haláltáborok sora vett körül, kezdve Mauthausennel, ahol százezer deportált pusztult el."
(A fenti idézet a kitűnő Múlt-kor-portálról való.)

Átutazóban, egy napot töltöttünk Európa kulturális fővárosában, ahol számtalan rendezvény, kiállítás, program zajlott és még zajlik idén. Nem kell talán hangúlyoznom, hogy bátran használhattam a kb. egy évvel ezelőtt eltett programfüzetet, hiszen minden részlete megvalósult és minden akkor és úgy, ahogy tervezték.

A Kohlmarkton járva senki ki ne hagyja a Demel cukrászdát, pontosabb neve: Demel K.u.K. Hofzuckerbäcker, szóval hivatalos császári és királyi beszállító volt Ferenc Jóska alatt már.
Szinte csak turisták üldögélnek a teraszon és a benti asztaloknál. Nagyon finom sütik és meglepetésemre az apró szendvicskék mellett rendes „ételek” is kaphatók, levesek, sültek, stb. Tükrös arany utca-fronti termeiben csokoládét, bonbonokat lehet vásárolni, s persze mindig többen nézelődnek, mint ahányan valóban vesznek is valamit. Ami a legérdekesebb: üvegfal választja el a belső részben működő cukrászatot, s így bátran bebámulhatunk s láthatjuk a műhelytitkokat. A kirakatban mindig a szezonnal vagy az aktuális eseményeknek megfelelő óriástorták láthatók, a foci európa-bajnokság idején futballpálya, focistákkal, húsvétkor vagy karácsonykor nyulak meg fenyők. Néha egészen szellemesek ezek az ehetetlennek látszó édesség-kompozíciók.
Most épp meglestem, hogy készül a földrajzi atlasz tanulmányozásával a földgömbtorta. Tessék!

Grieskirchen kisváros kb. ötezer lakossal Felső-Ausztriában. Hasonlít a legtöbb ausztriai kisvárosra. Főtér a templommal, három temető, egymásba érő lombos fák, szépen rendben tartott, felújított barokk házak, három sétálóutca a szokásos üzletekkel (Palmerstől Eduscho-ig), sok köztéri szobor, kávézók és cukrászdák, pékségek és szépségszalonok, hangulatos boltíves átjáróházak. A sörgyár 1569 óta működik, mára már csak kb. ötven alkalmazott dolgozik benne, mert teljesen automatizált. Nagyon keresett a grieskircheni sör, nemcsak a környéken, s Ausztriában, de külföldön is. Különlegessége a búzasör, ez a kicsit fanyar, száraz sör, amelynek színe a világossárgától a sötét sárgáig terjed. (A búzasör fogyasztásának külön szabályai vannak: fontos, hogy lassan töltsük ki a pohárba, mert itt nagyobb a túlnyomás a palackban, mint az árpasör esetében. Mindig akkora poharat válasszunk, amekkora az üveg! A németek általában fél literes, magas, keskeny korsókban fogyasztják kedvenc búzasörüket 10-12°C fogyasztási hőmérsékleten, gyakran hígítják málnaszörppel, pedig citromszelettel az igazi – no comment).
A városkát tizenöt éven keresztül irányította Helmut Nimmervoll polgármester, aki most jelentette meg helytörténeti munkáját, s aki a mai napig szívesen mesél a városról és minden kapualjat, házat, sarkot, szokást és dalt, és természetesen mindenkit ismer.
Grieskirchent – számomra szokatlanul – behálózza a tömegközeledés, többféle buszjárat közelekedik, a buszokra a felszállás babakocsival és kerekesszékkel is könnyen megoldható. Amúgy minden fontos hely akadálymentes. Vigyáznak a gyalogosok biztonságára, a város központjában 30 km/h a megengedett sebességhatár. Népszerű a kerékpározás, jó utak vannak, a járdák biztonságosak, elegendő a parkolóhely, s a parkolás első negyedórája ingyenes.
Az elmúlt években 26 új fát telepítettek a központba. Sok gyerek születik, az egész kisvárosnak családias a hangulata. Sok helyen van kút vagy friss folyó víz, virágos bokrok és kényelmes pihenőpadok várják a sétálókat, szépen kiépített a kis patak melletti sétány is. A város világítása nemcsak romantikus és hangulatos, de a polgárok biztonságát is szolgálja, a járdába épített kerek lámpák a házakat is szépen megvilágítják, és elegendő fényt adnak az éjszaka közlekedőknek.
Évszakonként számtalan rendezvénnyel várják a lakosokat, gyakoriak a vásárok, népszerű a tavaszi lóvásár.

8. ker, 9. ker, 13. ker.

Körbejárjuk a Corvin mozit, s elindulunk a Práter utca felé. S hirtelen megtaláljuk a Pál utcai fiúkat (Szanyi Péter 2007), bár ha nem tudnánk, hogy ők azok, semmiből sem derülne ki, egy idézet a falon a regényből nem elég. Nem lehetett volna odatenni egy kis táblát, hogy kicsoda is volt Molnár Ferenc… esetleg angolul is? Eléggé ismert név a világon. A szoborcsoport viszont remek, s kis kerülővel többet is megtudhatunk, hiszen megtaláljuk a Grundot. Addig még körbemegyünk, Vajdahunyad utca, Nap utca, golyólyuggatta falak, lepusztult, rohadó vakolatú házak,
büdös kukák, gazos foghíjak rozsdás mászókával és kidobott bútorokkal, üres apró felesüvegekkel telihajigált üzlethelyiség-ajtók. S itt épül az új városrész, a Corvin sétány, már kész is néhány épület, s az óriási plakátok hirdetik: itt igazán jó lesz élni, hiszen a jövendő lakókat a sétányon kávéházak és teraszok, üzletek és bankok várják. Kérdés, mit csinálnak az új városrész melletti utcák házaival?
Az Üllői út felé indulunk, átvágunk az óriási üres, poros építési területen (ahol hajdan a West-Balkán teraszán ücsörögtünk esténként) és egy félig romos sarki ház mellett ott a Grund. Hála a szponzoroknak (további infó itt). Játszótér, amelyen a megmászható farakásokat kötélhágcsók is összekötik, ott áll Janó kisháza, és utódja vigyáz a parkra, az egész regény a falon bádoglapokon elolvasható, épp egy osztálynyi gyerek piknikel a tanárjával a hosszú faasztalok mellett, ahol malom és sakkasztal is található, a mosdók tiszták és kerekesszékesek is beférnek.
Ha átmegyünk az Üllői úton, a kilencedik kerületben egy rendezettebb világ vár: szépen rendbehozott házak, üdítő szökőkutas kis park, pezsgő kulturális élet a Trafóban, a négyemeletes házak belső udvarában gondozott fás-bokros-virágos kertek, a földszinten teázók, kávézók, kisvendéglők, boltocskák.

Anyák napja van, álljon hát itt pár kortárs?, modern? vers anyákról, nem afféle "Orgona ága"-stílusban.

Tóth Krisztina: Anyai lista

Galambra légpuskával sose lőj.
Ne találj halat üres kádban.

Süket telefont ne szorongass,
fülkében hajnal ötkor sose állj.

Ne láss sündisznót fején fémdobozzal.
Mit még. Ablak közt fáradó legyet se.

A lélek szarszagát azt kár megúszni.
Ne szedj pontokba semmit: hülyeség.

Veszítsd csak el az öniróniád,
sírjál nyugodtan, használj papírzsepit.

És ha valaha azt mondom neked, hogy
szedd össze magad, menj. Vissza se nézz.


Kiss Judit Ágnes: anya

már nem vagy én, és régen nem vagyok te
külön test s lélek több mint harminc éve
de rejtve mint vízér a föld alatt
a köldökzsinór sértetlen maradt

az idő mögött nem változott semmi
tőled tanultam utcán énekelni,
nyakalni sört vagy ringatózni ölben
s hogy lehet bízni a nagy rendezőben.

e köldökzsinórra függesztett isten,
ez óv meg égből végleg földre esnem

tőled tudom, hogy élni kezd az álom
a tárgyak sírnak, s hogy kell egynek látnom
azt mi múlandó s azt ami örök

anya, ha meghalsz, végleg felnövök?

A Tűsarok Herstory rovatában jelent meg ez a cikk, de leközöljük itt is, hátha nem mindenki olvasta ott.

Hosszú küzdelem ért véget kilencven éve Ausztriában. Először választhattak nők, s először választhattak nőket az osztrák Parlamentben.

1918. november 12-én jelentette be Renner kancellár az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot minden állampolgár számára, függetlenül az állampolgár nemétől. (Az a Karl Renner, aki nemcsak az 1918-as első, de az 1945-ös második köztársaságnak is megalapítója lehetett, utóbbinak 75 éves korában!) A választók alsó korhatára húsz év volt, a választandóké 29.
142 nő nemcsak választani akart, de jelölt is lett, bár nem sok reménnyel. A 170 fős parlamentbe végülis 8 nő – hét a szociáldemokratáktól, egy a keresztényszocialistáktól – került.

Kik voltak ők?

A keresztényszocialista Dr. Hidlegard Burjan (1883-1933), egy liberális zsidó család lánya egyike volt azon keveseknek, akik egyetemet végeztek: irodalmat és filozófiát tanult Svájcban, méghozzá kitűnő eredménnyel. 1907-ben házasodott össze a magyar származású Alexander Burjánnal.

Az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság, valamint a nők elleni erőszakkal foglalkozó civil szervezetek (NANE, Stop-Férfierőszak, Patent, Női Érdek, Amnesty International) mindenkit szeretettel várnak Zséda és más neves magyar énekesek ingyenes koncertjére 2009. április 25-én 15 – 17 óra között a Vajdahunyad Várba.

A koncerttel a nők elleni erőszak megfékezésére szeretnék felhívni a figyelmet, ezért tartják nagyon fontosnak, hogy minél többen ott legyenek!

Először is a vasárnapi budapesti Critical Mass felvonuláshoz kapcsolódóan felhívnám a kisgyerekesek figyelmét a Critical Moms akcióra. A kerékpárosok évek óta szeretnének partnereket találni a belváros forgalomcsillapítását célzó törekvéseikhez. Idén a kritikus tömeg kisgyermekes családokkal is bővül, akik gyalogosan, babakocsikkal és hordozókkal haladnak majd mellettük a járdán. Ők úgy érzik, a város közlekedési infrastruktúrájának hiányos fejlődésével, a közterületek és közintézmények akadálymentesítésének elmaradásával állampolgári jogaik sérülnek. A közlekedésben és ügyintézésben másodrendűvé degradálódnak, a járdán gyakran el sem férnek, a szorosan parkoló autók között nem tudják áttolni a babakocsit, az aluljárókat nem használhatják, parkjaik, játszótereik hangosak és szmogosak.
A kisgyerekes felvonulóknak találkozó 15:30-tól a Kodály köröndön, majd a biciklisták mellett 16:00-kor ők is elindulnak az Andrássy út járdáján, a Hősök terén keresztül a Városligeti parkba.

Aztán két érdekes cikket ajánlok, az egyikben a magyar IT-szektorban dolgozó nőkről van szó, a Webisztán blognak többen is válaszoltak a nőknek a férfiasnak mondott területen betöltött szerepére vonatkozó kérdésekre.
A másik cikk részben egy gratuláció Járomi Irénnek az Ybl-díjához, részben pedig eszmefuttatás arról, mért is van olyan kevés ismert nő építész Magyarországon, amikor valójában elég sokan végeznek és dolgoznak már építészként. (Érdemes elolvasni a kommenteket is, ahol egy műegyetemi tanár is nagyon szimpatikusan nyilatkozik a témáról.)

Szintén női témában pedig két programajánló: a francia filmnapok alkalmából aki teheti, nézze meg a Kémnők című filmet, amiről csak ennyit mondanék:
"1944 májusában egy ötfős, ejtőernyős női kommandóegység ereszkedik le a nácik által megszállt Franciaországban, hogy kihívásokkal és veszélyekkel teli küldetést hajtsanak végre: megóvják a normandiai partraszállás tervét őrző brit ügynököt, és likvidálják a titkot veszélyeztető SS ezredest, Heindrich-et. Egy orvlövész, egy prostituált, egy kabarétáncosnő, egy robbantási szakértő és egy grófnő, akikből hős lesz."

Jövő héten meg Könyvfesztivál lesz, Ljudmila Ulickajával a díszvendégi székben.

Hallohallo hívta fel figyelmünket, hogy a Műcsarnokban május 17-ig látható a Mi vida c. kiállítás, nagyon sok női, sőt feminista alkotóval:
Kiállító művészek: Alicia Framis, Benczúr Emese, Pipilotti Rist, Tabaimo, Jesper Just, Kimsooja, Candice Breitz, Carles Congost, Muntean / Rosenblum, Wolfgang Tillmans, Ryan McGinley, Mp & Mp Rosado, Enrique Marty, Tracey Moffatt, Ángel Marcos, Massimo Vitali, Carmela García, Zhang Huan, Fernando Renes, Marcel Dzama, Álvaro Oyarzun, Joana Vasconcelos, Abigail Lazkoz, Shirin Neshat, Marina Abramovic, Thomas Hirschhorn, Luc Delahaye, Simeón Sáiz Ruiz, Ángel de la Rubia, Cristina García Rodero, Fernando Sánchez Castillo, Zwelethu Mthethwa, Dora García, Julian Opie, Motohiko Odani, Jon Mikel Euba

A kiállítótéren kívül bemutatkozó művészek: Dora Garcia, Julian Opie, Motoiko Odani, Jon Mikel Euba.

Az idei könyvfesztiválra sok skandináv szerzőtől jelenik meg könyv, így lesz több, a tmával kapcsolatos esemény is. A SkandinávHáz közös kis skandináv könyvünnepet is szervez az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékével. A részletes programot itt találjátok (bármilyen skandináv nyelvet beszélők előnyben, tekintve, hogy az amúgy csak női szerzőkkel folytatott beszélgetések eredeti nyelven zajlanak majd).
Ami engem leginkább érdekel, az az április 24-én 5-kor a Könyvfesztiválon (helyszín: Millenáris, Szabó Magda terem) szervezett beszélgetés a "femikrimiről". Erről bővebben:

Skandináviában évek óta dúl a vita irodalmi körökben, hogy vajon létezik-e a femikrimi, mint műfaj? Azt nevezzük-e femikriminek, amit nő írt és nő a főszereplője, vagy ennyi nem elég? Esetleg férfiak is írhatnak femikrimit? Az elmúlt években számos krimi író nő tűnt fel Skandináviában, műveik rendkívül népszerűek az ottani olvasók körében. Magyarországon eddig a svéd Liza Marklund egy regénye jelent meg, most pedig a Nyitott Könyvműhely Kiadó jelenteti meg Sara Blaedel dán szerző bűnügyi regényét. A beszélgetőés résztvevői: Sara Blaedel író, Soós Anita fordító, és Frank Egholm Andersen, aki könyvet írt a témáról.

A SkandinávHázban különben skandináv krimikből készült filmeket is fognak vetíteni, angol feliratozással április 25-26-án.

Több nőkkel és esélyegyenlőséggel foglalkozó civil szervezet közös állásfoglalást adott ki a Bajnai-kormány eddig kiszivárgott gyed-lerövíditési tervéről, de magánszemélyek is csatlakozhatnak hozzá itt. Íme a nyilatkozat:

Állásfoglalásunk szerint a GYED két évről 1 évre történő lerövidítése - általunk ismert formájában - megőrzi az eddigi rendszer nőkre nézve diszkriminatív jellegét, társadalmilag káros, növeli a nők és gyermekek elszegényedését, összességében koncepciótlan intézkedés.

A GYED újraszabályozását a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megteremtése szellemében is koherens munkaerőpiaci, szociális, pénzügy- és népesedéspolitikai stratégia alapján kell megvalósítani. A nemek egyenlőségének elősegítése valamennyi szakpolitikában (gender mainstreaming) az Uniós tagsággal járó vállalásunk.

Egy kormányzat, amely valóban azonosul a gender mainstreaming célkitűzéseivel, már a költségvetési tervezés során figyelembe veszi a nők és férfiak eltérő társadalmi szükségleteit.

Időszerűnek és szükségesnek gondoljuk az 1967-ben bevezetett GYES, az 1981-től igényelhető GYED és az 1993-tól működő GYET komplex felülvizsgálatát és reformját. Ugyanakkor elhibázott lépésnek tartjuk az ellátás időtartamának csökkentését most, amikor a rendszerből kikerülőknek reményük sincs az elhelyezkedésre.

Kinyílt a japán cseresznye, s ahogy kedves barátnőnk, Soós Viki remek könyvében megírta, tényleg körülállják, s a sok-sok japán turista, akik szinte követik a virágzást, mobiltelefonjaikkal és kameráikkal fényképezik a fát, az ágakat, a gallyakat, a virágokat, magukat és egymást. Pikniket rendeznek, már korán leterítik a takarókat, műanyag lapokat, ráírják a nevüket s az időpontot, mikor jön a társaság. Aztán jönnek, eszegetnek, iszogatnak, s csodálják a rövid ideig tartó gyönyörűséget, melyet esténként ki is világítanak. Az újságok, rádiók és televíziók előrejelzéseiben pontosan szerepel, mikor hol lesz a virágzás, s oda csapatostul tódulnak azok, akik tudnak. Akik éppen nem dolgoznak (amúgy reggeltől estig dolgoznak, s kb. két hét a szabadság, amit nem illik egyben kivenni!), vagy diákok osztálykirándulnak, vagy anyák a gyermekeikkel, akik a szülés után gyakran már nem mennek vissza dolgozni.
Nem tart sokáig ez a csoda, a szakura, amikor a rózsaszín különböző árnyalataiba burkolt virágzó fák valóságos lugast alkotnak, hiszen egy hirtelen szél elviheti a virágokat, ahogy Bonze haiku-ja írja:

Kicsit aggódtam, hogy mi történik majd Japánban, ha a városi séta alkalmával az emberre rájön a szükség? Egy akkora városban mégsem szaladhatunk haza? Ha Bécsben vagyunk, lesétálunk egy nyilvános vécébe – az érdeklődőknek ajánlom a Grabenen vagy a Opera előtti aluljáróban lévőt, utóbbi zenél is.
Az úgynevezett taposós vécét nagyobb feladatok elvégzésére nem tudtam elképzelni.
A várakozásaimat teljesen felülmúlta az, amit tapasztaltam. A japán vécék csodálatosak, előmelegített ülőke várja a dolgozót, amire szükség is van, hiszen a japán házak, lakások, vendéglők nem igazán melegek, egyszerűbben szólva alig van fűtés, viszont sehol sincs szigetelés.