Nagy a fluktuáció a Zielpunktban (közért, bolt, amit akartok). Állandóan hirdetnek, új, részmunkaidős munkatársakat keresnek. Pultosokat, pénztárosokat. Ha találnak, nyilván kiképezik őket, felöltöztetik a bolthálózat egyenruhájába (most éppen sötétkék, a nőknek kis kendő is jár hozzá), s irány valamelyik üzlet. A dolgozók 99 százaléka szerb, horvát, török, albán, bosnyák, lengyel, a származásukat pontosan megtudhatjuk (ha a név elárulja egyértelműen) a kis névtáblájukból. A pultosok között néha fiúk is találhatók, egy-egy ázsiai arc is felbukkan, a piercing, zselézett haj sem ritka. A kasszánál ülő nők szépen sminkeltek, s nagyon jól megtanultak köszönni minden új vásárlónak, s megköszönni a vásárlást.
Sajnos, a mi Zielpunktunk elkezdett romlani. Sok régi megkedvelt termék eltűnt (blogtársamnak erre persze van egy elmélete: amit az ember megszeret, hozzászokik, az valahogy kiderül*, s rögtön beszüntetik a gyártását), kisebb a választék, néha napokig csak a táblát – Feltöltés, rendelés alatt! – látjuk a polcokon.

Ők is:

Hosszú sor áll a Palazzo Grassi előtt, a többség nem turista.
Italics – 1968-2008 - Kortárs olasz képzőművészeti kiállítás.
Döbbenetes a látvány az előcsarnokban. A márványpadlón kilenc hófehér test, márványtest, márványlepellel letakarva. Áldozatok. A szobrász neve M. Catalan.
Az emeleten óriási kék szőrpók.
Videofilm egy 140 kilós férfiról, aki ki sem mozdul – nem tud – otthonról, csak cigarettázik, eszik és néz ki az ablakon. Ja, és unatkozik nagyon.
Egy sötét tükörútvesztő-szerű helyiség, melyben a kötél-ékek állandóan elmozdulnak. Világít az ingünk, ultraibolya fények, automatikusan lassan lépkedünk, mintha valóban falak között járnánk. Holott falak nincsenek, csak a világító kötél-ékek. Furcsa élmény. Készítője: Gianni Colombo.
Mágnesszoba. Egy fémlapokkal borított szoba, el-elszórva aprópénz. Nem lehet felvenni. Mágnes a padló. S ha rálép az ember, egyre nehezebben emeli a lábát. Valami van a cipőmben? A táskámban? Bennem?
G. Basilico női fenekek – fotósorozat. Székülőkék, rácsosak, lyukacsosak, lécekből állók, raszterosak. S mellettük a csupasz fenék, mely már ült a széken, s az ülőke nyoma pontosan látható. Mindenki nevet.
De visszafelé megint át kell mennünk az előcsarnokon.

Padova, a hit és az ima városa – hirdetik a plakátok a Szent Antal Bazilika körül.
El is hisszük, itt minden valóban a hívőket szolgálja. Szent Antal szarkofágjához rámpa segíti a templomban azokat, akik nehezen járnak. A sor türelmes, mindenki kivárja, hogy az előtte levő rátegye tenyerét a síremlékre, odahajoljon, imádkozzon. A fal két oldala tele fotóval, képeslapokkal, köszönőlevelekkel, úgy látszik, sokaknak segített már a szent.
A dóm körüli csodálatos kerengőkben arra is van alkalmunk, hogy a különböző nyelveken kinyomtatott kívánságcédulákat kitöltsük:
Padova, Szent Antal Bazilika................(dátum helye)
Kedves Szent Antal, kérlek….. (tíz megvonalazott sorba lehet írni a kívánságot)
Végül: olvasható név, cím, e-mail. (Mi van, választ is kapunk??)
A szolgáltatás része az áldásosztás is, az egyik mellékoltárnál tábla áll:
Áldásosztás naponta 9.30-tól 17.30-ig. S valóban, ott áll egy pap, épp egy előtte térdeplő családot permetez az áldásima végén szenteltvízzel.

Már jópár éve kitalálta a nőügyben illetékes minisztérium, hogy március a nők hónapja (vagy ha tetszik, március a nőké a hónapé - aki érti, érti, aki nem, nem baj ;-)), ennek jegyében szedem most össze az év harmadik hónapjában megrendezésre kerülő, női tematikájú programokat. A listát folyamatosan bővítem.

A cseh EU-elnökség keretében és a budapesti Cseh Centrum lelkes munkája nyomán számtalan kulturális program zajlik nálunk is, és holnap nyílik az általam eléggé kedvelt Alfons Mucha kiállítása a Szépművészeti Múzeumban, aki a cseh szecesszió nagy mestere volt, és - mint más szecessziós nagymestereknek - az ő képeinek is jelentős részén nők láthatók. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az ő plakátjain és festménytervein tűntek fel először szláv karakterjegyeket viselő nőalakok. Erről bővebbet itt találtok.
A kiállítás megtekinthető 2009. márc. 21. és június 7. között.

***
4 éves az Irodalmi Centrifuga!
Időpont: 2009. március 26. 19 óra
Helyszín: Centrál kávéház

Hát adtam az alternatív kulturának a múlt hétvégén, nemcsak transzvesztitákat néztem, de kísérleti filmeket is. Ez utóbbi program a belváros közepén lévő Künstlerhaus Kino-ban volt, ehhez képest az első részben rajtam kívül tán négyen ültek a teremben, később lettünk vagy tizenketten.
Mara Mattuschka, az osztrák kísérleti film enfant terrible-je Running sushi (28 perc) című filmjében egy fura dialógus zajlik. Fiú, lány ülnek a szalag mellett, le-levesznek egy tányért, s pálcikával eszegetnek valami rémes külsejű (jézus, most megyünk hamarosan Japánba, mit fogunk mi ott enni...) apróságot. S közben látjuk őket, meztelenül, amint egy párhuzamos világban igazán kifejezik gondolataikat és érzelmeiket, hihetetlen jó koreográfiával, fura hangokkal, mozdulatokkal, őszinte, mély, kavargó, kialakulatlan dolgok megfogalmazásával.

Bécs legrégibb parkja az 52 hektáros Augarten, mely most a kettes metró jóvoltából nagyon egyszerűen megközelíthető (Stadion, vagyis a Prater irányában, leszállás a Taborstrasse megállónál). A tizenhetedik század közepén kialakított császári park II. József korszakában lett nyilvános hely. Koncertezett itt Mozart, Wagner, Liszt és itt mutatták be a Kreutzer szonátát.
A park egyik szép régi épületében megtekinthetjük a ma is működő híres augarteni porcelánműhelyt, melyet 1718-ban alapítottak, és itt található 1948 óta az a bennlakásos iskola, ahol a híres bécsi fiúkórus tanul, melyet 1498-ban (nem elírás!) I. Miksa császár hívott életre a Hofmusikkappelléből, s ahol hajdan Haydn és Schubert is énekelt.

Úgy tűnik, a fenti két fogalom meglehetősen atavisztikus viszonyban áll egymással. Egy magyar gyerekrajzpályázat eredményei is ezt mutatják: a mai 4-12 éves gyerekek nagyon hagyományos szerepekben látják az apákat (ha egyáltalán találkoznak velük): este jön haza a munkából, otthon újságot olvas vagy számítógépezik, tévét néz, ha a gyerekkel foglalkozik, az már ünnepszámba megy (foglalkozás = focizás leginkább).

Azokban az országokban, ahol a férfiak, apák jobban részt vesznek a házimunka, gyereknevelés feladataiban, nem csupán a történelmi háttér volt más, hanem a munkahelyek, és a gyermekellátásokról szóló jogszabályok is erre biztatják (vagy kötelezik) őket. Szűcs Erika miniszter szerint még az is előfordulhat, hogy Uniós szinten szabályozzák, hogy az apák is kötelezően vegyenek igénybe valamennyi hónapot a gyes, gyed idejéből. Én erre elég csekély esélyt látok, tekintve, hogy az Unióban eddig sosem sikerült elérni, hogy egységes szabályozás legyen az ilyen, nemzetenként nagyon is eltérő, belső ügynek számító területeken, mint a szociális ellátás, gyermektámogatások.

Felgyűlt megint néhány cikk, ami érdekes lehet, tematikusan összegzem őket.

A nők elleni erőszak egy speciális módjával, a női nemiszerv-csonkítással foglalkozott az origo, vagyis pontosabban az Independent. A lap újságírója azt írja, Afrika egyes részein háború folyik a nők ellen, a háború egyik eszköze a nemiszerv-csonkítás, a másik - inkább idős nők ellen irányuló - a boszorkányüldözés. Elborzasztó részleteket a cikkből megtudhattok.

Egy másik cikk egy indiai és amerikai szakértők által végzett vizsgálatról számol be, amely bebizonyította, hogy egészségügyi szempontból IS veszélyes a gyerekházasság, amely Indiában még mindig elterjedt. A gyermekként férjhez adott nők sokkal többször szültek, gyakrabban telt el kevés idő két szülés között, amikor is nem tudott eléggé regenrálódni az amúgy is fiatal szervezet, és a nem kívánt terhességek, a terhességmegszakítás és a sterilizáció is sokkal gyakoribb az ő esetükben, valamint a szülés közbeni sérülések, komplikációk, szülés közbeni halál.

Tavaly ősszel átadták Velence 431. hídját. A híd a pályaudvart köti össze a buszállomással, tehát elég fontos helyen emelkedik a Canale Grande fölött. Valóban emelkedik, hiszen a 94 méter hosszú függőhídra rengeteg lépcsőn kell felmenni majd lemenni. Átadták, de nincs készen. Úgy, mintha egy tízemeletes házat lift nélkül építenének. Bőröndjeiket vonszoló turisták, babakocsikat zötyögtető szülők, bottal kopogtató idősek még csak-csak átmennek valahogy. De aki kerekesszékbe kényszerült, az nem.

Parttalan címmel rendezték meg első alkalommal a bécsi Queer-Kulturfesztivált a Theater Akzent-ben, ezzel is hangsúlyozva, hogy bizony ez a város – s erről a Regenbogen felvonulásokon más meggyőződhettünk – nyitott és befogadó.
A színház nem kicsi, de péntek este zsúfolásig megtelt. A közönség egy része idősebb házaspár, akiket nyilván a híres színésznő és sanzonénekes, Hildegard Knef neve vonzott (1925-2002, a legnevesebb német filmszínésznő, aki Amerikában is karriert csinált, könyveket írt, dalokat énekelt, láncdohányos volt és számtalan műtéttel próbálta megtartani vonzerejét). A másik és nagyobbik rész idősebb és fiatalabb meleg párokból áll, decens öltözet, finom elegancia, fiús lányok és lányos fiúk.

Én igazán örültem, amikor tavaly azt jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy a Kossuth- és Széchenyi díjakat odaítélő bizottságban jelentősen megnövelték a női tagok számát.
Úgy látszik, elhamarkodott volt az örömködés, hiszen a március 15-e alkalmából idén átadott tengernyi állami kitüntetés (de tényleg, minek ennyi díj?) elég kicsiny részét kapták nők.
Az is érdekes, hogy az amúgy nem-semlegesnek tűnő szakmák díjainál is sokkal kevesebb a női díjazott, mint a férfi (pl. zene-, színművészek).

Én nem voltam rest, összeszámoltam, íme az eredmény (elől az összes díjazott, utána a női díjazottak száma), ki lehet számolni a százalékos arányokat, ha el akarunk keseredni:
Kossuth-díj: 20/5
Széchenyi-díj: 16/2 (+ megosztottban még 3 férfi)

Olvassátok kedvenc visszaemlékezésemet erre a nevezetes napra, Jókai A tengerszemű hölgy című, erősen önéletrajzi ihletésű regényéből. ("Gertrudis" Laborfalvy Róza, ő az, aki aztán Jókaival együtt megy.)

IX. fejezet, A nő, aki együtt jön velem
- részlet -

Most vissza kell térnem arra a napra, mely a magyar nemzet életében olyan nevezetes fordulópontot képez: „március 15-ére (1848)”.
Nem jött ez előkészítetlenül; a népfelszabadítás, a szabad sajtó és szabad föld, a közteherviselés, a jogegyenlőség fenséges eszméi mellett évtized óta harcoltak már messze kimagasló nagy szellemek; az idő meg volt érve, a per el volt döntve, az ítélet ott élt minden jó hazafi szívében; a nagy áldozatok, amikbe ez átalakulás kerülni fog, nem követelve, de kínálva voltak; vitatkoztak fölöttük az országgyűlésen, párt párt ellen, a meggyőződés hevével s a hatalom eszközeivel.
S volt egy szomorú példa is előttünk, mely miként a tengerek fata morganája a hajósoknak a felfelé fordított gálya rémképét, akként mutatta nekünk a fejünk fölött lebegő végzetet. Az elmúlt év eseményei Galíciában.

Hiába próbálják egyesek hangsúlyozni az egységet és annak fontosságát - most épp a nemzeti ünnep kapcsán - ami most van, az valóban kötélhúzás, kicsiben-nagyban, mindenütt, és ha valamelyik fél feladja/megunja az egymásnak feszülést, bukfenc lesz a vége, ezért kitartanak-kitartunk mindhalálig. Igen, Paul, szerintem ez van most, és ez lesz még egy ideig. 

Azt írja a zújság, hogy az idei március 15-ei hivatalos állami ünnepségen "az az újítás, hogy előtérbe kerülnek a nők is. Például kiderül, hogy született 1848 márciusában egy harcias női kiáltvány is, ezt Dobó Kata fel is fogja olvasni a műsor keretében, illetve megidéződnek a forradalom hősnői, Szendrey Júlia, Teleki Banka, Leövey Klára és azok a lányok, asszonyok, akik egyenruhába öltözve csatlakoztak a honvédsereghez."
Mondjuk nem tudom, Teleki Blanka miért a forradalom hősnője (csak zászlóanya volt), inkább az utána következett ellenállásé, hiszen azért tartóztatták le és büntették 10 évi fogságra, Leövey Klárát szintúgy, Szendrey Júlia pedig inkább modern életmódja és irodalmi munkássága miatt érdekes.

Ha az ember külföldön van, gyakran elfeledkezik az ünnepekről. Így aztán fel sem tűnt eleinte, hogy március 8-án Velencében mennyi utcai árus kínálja apró kis celofáncsomagokban a mimózát. A virágüzletek is tele voltak különféle méretű változataikkal. Aztán leesett a tantusz. Vasárnap volt, jó idő, már teltek a teraszok, s a Strada Nova-n egyre több nőt láttam, szépen felöltözve (amúgy is roppant csinosak, ápoltak, elegánsak a nők arrafelé), kisminkelve, egyik kezükben egy csokor mimózával, a másikban szatyrokkal, jobb esetben jól megtömött húzós bevásárolókocsikkal. Honnan jöhetnek ezek a nők? Hát a rejtélyre hamarosan fény derült. Óriási Billa (Spar) tartott nyitva vasárnap is, s az ünnepelteknek úgy látszik nem volt jobb dolga, mint alaposan bevásárolni.

A Magyar Tudományos Akadémiában már korábban elkezdődött reform egyik része hivatalosan is a női kutatók pályaesélyeinek javítása és hosszabb távon nyilván a női akadémikusok számának növelése. Ezt a folyamatot már az előző elnök, Vizi E. Szilveszter indította el, és most Pálinkás József ismertette azt a keretprogramot, amely "a gyermekvállalás és a tudományos karrier összeegyeztethetőségét kívánja elősegíteni". Nyilvánvalóan csak a női kutatóknál van erre szükség...
A lényeg: lehetőséget adni a részidős és otthoni munkavégzésre (hm, hogy ez eddig nem jutott eszükbe? végtére is nem egy gyártósor mellett ülnek); életszakasztól függő feladatterhelés (?); és az igazán lényeges (mert bármilyen nemű szülőnek hasznos): gyermekintézmények biztosítása.
Amúgy Pálinkással egyetértésben és is csak reménykedni tudok, hogy az MTA programja más intézmények számára is példaként szolgál.

Hát igen, elég hülyén hangzik ez, sajnos a "gender pay gap"-re nincs jobb szó, legalábbis az Európai Bizottság kiadványait készítők nem találtak rá.
Annak a kampánynak a jelszava ez, amelyet a Bizottság a nemek közötti bérezésbeli egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudatosításra indított, és amely márciusban egész hónapban látható Budapesten. Plakátok lesznek (vannak) ezeken a buszjáratokon: 7/E, 7-173, 9, 15, 23, 23/E, 32, 33-33/A, 40/E-188/E, 57-257, 64-164, 85, 85/E, 86, 91-91/A, 95-95/A, 96-296, 99, 103, 106, 120, 130, 139-139/A, 160-260, 173/E, 200/E, 206, 212, 240/E.

Egy 40 ezer embert érintő európai felmérés szerint a nők az Európai Parlamenttől elsősorban azt várják, hogy megvalósítsa az egyenlő értékű munkáért egyenlő bért elvét, elősegítse a gyermekellátó intézmények létesítését, és támogassa a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelmet. A megkérdezett nők 83, míg a férfiak  76 százaléka szerint ha több női EP képviselő lenne, az újabb témákat és távlatokat hozna be az európai politikába. A megkérdezettek szerint azonban az EU-s politikát is még mindig a férfiak dominálják, 46%-uk szerint a férfiak nem képviselik megfelelően a nők érdekeit. A legtöbb válaszadó több nőt szeretne látni a Parlamentben, a megkérdezettek fele szeretné, ha 50/50% lenne az arány (remélem, mind aláírták az EWL kampányát!).

Állítólag Magyarország is a legelégedetlenebbek közé tartozik - azt javasolnám akkor a magyar nőknek, hogy a hazai EP-kampány kapcsán figyeljék, a fentebb vázolt fontos témákban mit mondanak az egyes pártok, és a szerint adják le szavazatukat. Legyenek legalább ők következetesek.

Ezt a kis videót az amerikai Feminist Majority Foundation készítette, sajnos hasonló magyar szpot nem készült, mert nem lett volna elég ismert, a feminizmust magáról nyíltan vállaló nő, aki kitöltötte volna a két és fél percet.
Úgyhogy ezzel kívánok minden olvasónknak boldog egyenlőséget (c) P. E.

A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársai nőnap alkalmából demonstrációt szerveznek a Blaha Lujza téren, 2009. március 8-án vasárnap, délután három és négy óra között. Íme a felhívásuk:

A helyzet, mármint a nőké, itt, Bécsben sem rózsás. De legalább gyakrabban beszélnek-írnak róla. Még az olyan bulvárlap, mint az Österreich, női lapjában, a Madonnában (erről itt írtunk már), viszonylag rendszeresen foglalkozik a nők visszatérésével a munka világába, a későn szülő anyákkal, a sikeres asszonyokkal vagy a különböző munkahelyeken dolgozó nőcsoportokkal. A napokban a népszerű bulvárhetilap, a News, mellékletében, melynek a Minden jó lesz címet adta, sikeres női teameket mutat be.
Ausztriában a női vezetők aránya csak 13,6%-os, a kereskedelemben ez 22,3%, a bank és biztosítószakmában 15,5%, az iparban természetesen a legkevesebb, 7,8%, s a szolgáltató szektorban 17,2%. A jóslatok szerint azonban a jövőben a nők az osztrák munkaerőpiacon kulcspozícióban lesznek.

Én ugyan nem szoktam tőlük vásárolni, nincs "tanácsadónőm" se, de a mellrák elleni küzdelem után/mellett most a nők elleni erőszak ügyével is foglalkozik az Avon (a nemzetközi hálózat kezdte persze felkarolni a témát, ne csodálkozzunk). Külön weblapot is csináltak mindennek, reméljük, sokan látohatják és tudnak meg többet a nők elleni erőszakról, az áldozatok lehetőségeiről. Zséda a kampányarcuk, aki koncertturnéján is felvállalja az ügyet, lehet már kék karkötőt kapni, és

Tudom, hogy a fenti cím kicsit titokzatos, hát megmagyarázom. Manfred Deix hatvan éves. Még így is kevés? Ő a legismertebb és legnépszerűbb karikaturista Ausztriában, ott, ahol különösen fontos szerepe-helye van a karikatúrának, nemcsak a napi- és hetilapokban. A Kremsben lévő Karikatúramúzeum, melynek Deix az alapítója, látogatók ezreit vonzza, s mindig hangos a nevetéstől.
Fekete humora nem kíméli sem a politikusokat, sem az egyházat, sem az osztrák kisembereket. Figurái összetéveszthetetlenek.
„Sok állat vesz körül, ezek egy része ember, más része macska.”  - mondja. Negyven macskáját felesége gondozza.
St. Pöltenben született, majd szüleivel Böheimkirchenbe költözött, akik ott A kék szőlőhöz nevű fogadót vezették. Már hat évesen erotikus rajzokat készített és eladta azokat osztálytársainak. A képzőművészeti akadémiát 14 szemeszter után otthagyta.
Rajzolt képregényeket, és dolgozott egy egyházi újságnak is. A grafikai iskolában kötött örök barátságot Berhard Paullal, aki Roncalli nevű cirkuszával járja a világot. Rajzai megjelentek a Spiegelben, a Sternben, állandó rajzolója a News-nak s más lapoknak.