Hát adtam az alternatív kulturának a múlt hétvégén, nemcsak transzvesztitákat néztem, de kísérleti filmeket is. Ez utóbbi program a belváros közepén lévő Künstlerhaus Kino-ban volt, ehhez képest az első részben rajtam kívül tán négyen ültek a teremben, később lettünk vagy tizenketten.
Mara Mattuschka, az osztrák kísérleti film enfant terrible-je Running sushi (28 perc) című filmjében egy fura dialógus zajlik. Fiú, lány ülnek a szalag mellett, le-levesznek egy tányért, s pálcikával eszegetnek valami rémes külsejű (jézus, most megyünk hamarosan Japánba, mit fogunk mi ott enni...) apróságot. S közben látjuk őket, meztelenül, amint egy párhuzamos világban igazán kifejezik gondolataikat és érzelmeiket, hihetetlen jó koreográfiával, fura hangokkal, mozdulatokkal, őszinte, mély, kavargó, kialakulatlan dolgok megfogalmazásával.
Kerstin Cmelka 3 perces filmjében – Neurodermitisz a címe – egy csupasz, nagy mellű nő fekete-fehérben krémet ken karjára, nyakára.
Viktoria Tremmel 13 percében a következő történik: egy lány ül barna prémgalléros kabátban és drapp kordnadrágban. Valaki egy óriási ollóval hosszan belevág a kabát elejébe két helyen, aztán felvágja a nadrágot elöl, széthajtja, aztán a kabát ujját, aztán a nadrág alatt lévő nadrággal, harisnyanadrággal (kettővel), a pulóverekkel teszi ugyanezt. Egészen a csupasz karig illetve lábig. Végül a lány feláll s kimegy a képből. A kritikusok szerint ez a film egy Grimm mesére utal, melyben a király megígéri a halálos ágyon fekvő feleségének, hogy csak olyan nőt vesz feleségül, aki olyan szép, mint ő. S aki ugyanolyan lesz, nem lehet más, mint a lánya. A lány ellenkezik, s elmenekül egy őt védő vastag, durva kabátba… Van ilyen Grimm-mese???
Nadine és Caroline egy és ugyanaz, vagy két lány? Nadine Taschler 4 perces filmjében két, egyformán öltözött és egymáshoz nagyon hasonló lány ül egy padon, igazán lehet, hogy csak egy? S az az egy látszik kettőnek? Vagy valóban kettő s egymásba úsznak az alakok? A szürkéskék kép nyugtalan, állandó mozgásban van, akárcsak a két lány alakja, közeledik, összefonódik, egymásbamozdul majd eltávolodik.
Kicsit hasonló Kerstin Cmelka háromperces filmje, Velem a címe, egy nő egy ágyban a mellette lévő árnyképnőt simogatja, szerelmeskedik vele, csókolja, majd hátára fekve viszonzást vár.
Aztán egy film, amiről tényleg majdnem kimentem. 16 perc nagyon hosszú tud ám lenni, ha a kép állandóan rohan, mintha a kamerát a száguldó vonatból, autóból tartanánk kifelé és vennénk fel mindent, ami csak jön. S közben egy elviselhetetlen monoton hangos zörgés. On the road – Christa Biedermann – az sem segített, hogy néhány kép Budapesten készült, vagyis a rendező-operatőrnő végigrohant a Lánchídon. Ennyit láthattunk Miami tengerpartjából, Barcelona fényeiből vagy Berlin utcáiból is.
Nachtigall – Fülemüle a címe Sophie Ertel ötperces filmjének, ahol egy vöröshajú lány egy kertben Siemens háztartási turmixgéppel turmixolja a leveleket és a füvet.
Laura – amit csak tudni akarsz a telefonszexről 18 percében Beate Foltin, aki több hónapig dolgozott s elégítette ki a betelefonálókat lihegéseivel, biztató kérdéseivel, részletes erotikus meséivel most velünk is megosztja a sexhotline gyakorlati fogásait.
Hát eddig bírtam a kísérleti filmeket.