Az ÉS legutóbbi számában két érdekes írás is található prostitúció témában. Az egyik Betlen Annáé a MONA konferenciája kapcsán felélénkült prostitúció-vitára (vagyis inkább néhány publicisztikára) reagál, az önkéntesség-kényszerítés vitára, íme egy részlet (az egész cikk elolvasható itt):

"Feledjük hát az összes eddigi fontolgatást, mérlegelést, tegyük fel, hogy vitapartnereinknek alapvetően igazuk van: létezik, de legalábbis elképzelhető olyan rendszer, amelyben a prostituáltak általában szabad, önkéntes, ezt a tevékenységet bejelentve, vállalkozóként vagy alkalmazottként végző öntudatos, az állampolgárokat, a munkavállalókat megillető törvények és a szakszervezetek védelmét élvező dolgozók.

Nyilván van olyan, aki maga akarja ezt, pont ebben talál örömet, és nagyon meg is éri neki. Amerikai kutatók a prostituáltpiramis kétszázaléknyi csúcsára teszik az ún. elitprostituáltakat, akik kevés klienst szolgálnak ki viszonylag több pénzért életük egy hozzávetőleg rövid periódusában, ami után kilépnek, esetleg megveszi s a továbbiakban eltartja őket egy férfi. A következő, 38 százalékot kitevő tömeg azokból a prostituáltakból áll, akik rászorulnak a pénzre, s akiknek a szexuális kizsákmányoltság mint megélhetési forma a gyermekkori bántalmazás és szexuális abúzus talaján elfogadható realitásnak tetszik, s akiket most súlyos anyagi helyzetük, betegség, erőszakos partnerkapcsolatból való menekülés, vagy más rendkívüli nehézség lökött a prostitúcióba. A piramis alján a legkiszolgáltatottabb, legreménytelenebb hatvan százalék áll. Túlélési esélyük minimális. Őket általában közvetlen fizikai kényszerrel nyomták a prostitúcióba. Számukra végképp nemigen kínálkozik kilépési lehetőség."

A másik írás egy interjú, Csorba László készítette Császtvay Tündével, aki nemrégiben egy, a prostitúcióról szóló könyvet szerkesztett az Osiris kiadónál. Környezetemben többeknek volt problémája ezzel a kötettel, méghozzá éppen az, amiről most Császtvay is beszél az interjúban: hogy nehéz megmutatni (képekkel pláne nehéz illusztrálni) mindennek a komor oldalát, a rabszolgaságban tartott nőket, a tragédiákat. Ezek inkább a szövegekben tetten érhetők, ott is inkább a rendőrségi iratokban és nem a szépirodalomban. Számomra árnyalta a képet a szerkesztő nyilatkozata:

"Tartottam is attól az anyaggyűjtés elején, hogy csupán a dolgok felszínének egysíkú, édes-giccses képi világát sikerül megjeleníteni az album lapjain. Azt a cukros, selyemfodros, édelgő békevilág-hangulatot, amit mindenki jól ismer - de ami mögött, körül, alatt ott élt, mozgott a komorabb valóság. És bár azt hiszem, a sztereotípiáktól sikerült elszakadnom, a teljes valóságot, annak legsötétebb oldalait természetesen nem lehet képileg megmutatni, mert akkoriban egyszerűen nem készültek róla képi ábrázolások. Sem arról, mit műveltek a rendőrségen vagy a börtönökben a prostituáltakkal, sem a titkos és megfizetett nemi életnek azokról a területeiről, amelyeket büntető törvények tiltottak, például a férfi homoszexualitást, ezekről tehát kép sincs. És van olyan mozzanat is, például a pedofília, amit ma sem lehet bemutatni, így természetesen csak nagyon finom utalásokkal lehetett érzékeltetni, még ha a korabeli jelzésekből következtethetünk is arra, hogy nem is kevesen gyakorolták."

Szerintem még ha nem is feltétlenül a nekn tetsző szóhasználattal él (pl. "fizetett szerelem"), a könyv maga hasznos forrásgyűjtemény lehet a prostitúció történetéhez, még ha - amint az alcíme is mutatja - elsősorban a prostitúció egy szeletét, a bordélyházak világát mutatja is csupán be.