Isztambul, 1.rész

20.14-kor megszólal a mecsetből kihangosítva a müezzin. A Boszporusz-híd alatti kikötő teraszos vendéglőiben persze nem áll meg az élet, szívják tovább a vizipipát és játszanak, sakkoznak vagy backgammon-oznak. A tér tele van macskával, kóbor kutyákkal, ahogy az egész város is. Egy időben annyi kutya volt, hogy összefogdosták és egy lakatlan szigetre vitték őket, ahol elpusztultak. Most beoltják őket, de valahogy mégsem szívderítő látvány a járművek között baktató állatokat látni. Ortaköyben vagyunk, ahol görög, zsidó, örmény és török közösségek élnek egymás mellett, jól megfér az 1855-ben épített nagy mecset szomszédságában a zsinagóga és a görögkeleti templom. A környék kis utcái tele vannak apró üzletekkel, s mindegyik előtt kis székek és asztalkák, padok, s mint faluhelyen, kinn ülnek az öregek. Cipőpucoló mindenütt van, kis zsámolyát viszi magával és az aranyozott állványt.
Tisztító, virágbolt, zöldséges, kávézó, festéküzlet, szerszámbolt, s a kikötő környékén egymást érik a vendéglők, ajándékboltok. A mecsethez és a hajóállomáshoz vezető úton megvehetjük az ennivalót, hogy aztán a padokon ülve megehessük az összetekert spenótos gőzlemét (vékony palacsintát) vagy a hatalmas, héjában sült és mindenfélével – olajbogyóval, salátákkal, humusszal, virslikarikákkal, padlizsánkrémmel – megtöltött krumplit (kumpir a neve). Egy idősebb férfi nagy tálcával körbejár, s a teraszon ülőknek kis tálkában pisztáciát kínál. Ügyesen egyensúlyoz tálcájával egy fiatalember, melyen finomvonalú üvegpoharakban a tea (caj), papírtető a poharakon, mellettük csomagolt kockacukor. Teát mindenki mindig iszik. A nagy teraszos vendéglőkben persze sört is isznak, az Efes a legkedveltebb márka, vagy rakit, a helyi pálinkát, mely kicsit az ánizsra emlékeztet, és ha vizet öntenek hozzá, fehérré változik. Mi a Bodrum halvendéglőben a Yakut vörösbor mellett maradunk, s nem is próbálkozunk a népszerű, vízzel higított joghurttal. Ami persze sem a kiválasztott halunkhoz, sem az előételekhez, az olajos hagymás articsókához, padlizsánkrémhez, humuszhoz és a paradicsomos babhoz sem illene. A meze-vel (előételek) majnem jól lakunk, s még nem is sejtjük, hogy a végén puha, omlós diós baklava, sárgabarack és édes sütőtökszelet is érkezik.
A Boszporusz-híd színét változtatja, hol kék, hol zöld, hol lilás, s fölötte sárgán ragyog a telihold.
Maradjunk így sokáig, s ne menjünk innen sehova már.