Menjetek és nézzétek meg, mert állítólag nagyon klassz, én sajnos nem jutottam el a megnyitóra, de már a honlapjuk is sokat elárul arról, milyen - számomra nagyonis szimpatikus - szemlélettel állnak hozzá a fogyatékosok társadalmi helyzetéhez, és ebbe az is beletartozik, hogy mi (lenne) a társadalom szerepe mindebben.

És nem mellesleg ez egy igazi magyar siker szerintem, egy társadalmi felelősséget vállaló, ugyanakkor kreatív ötlet megvalósítása.

Az Ability park új címe: VI. kerület, Dessewffy u. 18-20.

Már nem csak az ENSZ tematikus (értsd: nők jogaival és a nők elleni diszkrimináció megszüntetésével foglalkozó) szerve, a CEDAW bizottság mondja azt, hogy megfontolandó és hasznos eszköz lehet a nők politikai döntéshozatalban való alacsony részévtelének javítására a kvóta. Legutóbb az Európa Tanács parlamenti közgyűlése fogadott el a nők társadalmi hátrányainak csökkentését célzó határozatot, amelyben kitérnek a kvóták vagy más, pozitív intézkedések használatára is.

Ami vicces, hogy eddig csak "brit tudósokról" hallottunk, most itt vannak a "brit férfiak" is, akik azt indítványozták, húzzák ki a határozat szövegéből a kvótára történő utalást - de ezt az előterjesztést a vita során elutasították.

Kíváncsi leszek, mi lesz a tavaly nem megszavazott magyar kvótajavaslat sorsa: beadják-e újra...

Annak, aki még nem unja a témát, vagy aki csak most kapcsolódott bele, ajánlanám a Népszabiban megjelent cikkeket a gyerek- és családtámogatási rendszerrel, gyerekvállalással, nők munkavállalásával kapcsolatban.

Van itt egy, az eddigieket összefoglaló cikk arról, valóban gyerekszerető ország vagyunk-e (elárulom, NEM a válasz), és mire megyünk a költséges gyerektámogatási rendszerünkkel. Valamint egy cikk a demográfiai kilátásokról - hány magyar él (Magyarországon) 2010-ben? Aztán egy kis nemzetközi kitekintés: kelet- és dél-európai országok alacsony születésszáma, skandinávok, Hollandia és Észak-Amerika magas arányú női foglalkoztatása (tegyük hozzá, hogy Hollandiában azért ennek nagy része részmunkaidős foglalkoztatás!), távol-keleti országok tradicionális társadalma, és általában az állam beavatkozási lehetőségei a munka és családi kötelezettségek összeegyeztetésének elősegítésére és a gyerekvállalás növekedésére.

„A férfiak többsége csak azt a munkát értékeli, amelyet ő is végez. Nemigen ismeri a nagymosás, a nagytakarítás, a befőzés izgalmait, fáradságát.”

„Ebből a könyvből megtanulsz főzni, mosni, vasalni, varrni, öltözködni, csak egyet nem: a férjjel bánni.”

Sikerült végre Faragó Ilona több kiadást megért könyvecskéjét megszereznem (hála a Bookline antikvár kereső szolgálatának). Ez a harmadik kiadás, 1964-ből, valószínűleg ezt kaptam nagymamától annakidején egyik születésnapomra.
Mi mindent rejt egy antikvár kötet, nini, egy képeslap: Balatonfüred, a Paksi Atomerőmű Vállalat Rehabilitációs Központjából küldi üdvözletét Eszter és Pista: itt vagyunk nov. 5-11-ig, a címzett egy Vezér utcai lakótelepi lakás tulajdonosa és b. családja. A postai bélyegző elmosódott, de ha valakinek mond az valamit, hogy a bélyeg 7 Ft, a képeslap meg 5, ez lehet korfestő adat.
A képeslap a 91. oldalra van betéve, ahol praktikus ismereteket kaphatunk arról, hogyan is kell teregetni, vasalni. „A teregetés külön művészet. Az egymás tetejére dobált, rosszul kicsavart ruha nehezen szárad (...) A zsebkendőket, a csipketerítőket rakhatjuk a nagyobb darabok tetejére. A férfiingeket a két ujjánál fogva szoktuk felakasztani. (...) A száraz ruhát leszedjük. Egy nagy asztalra tiszta ruhát terítünk és egy tálba vizet készítünk. A tiszta ruhát kisebb csoportokban egymás után rakjuk az asztalra, a tálba mártjuk a kezünket és a vízből ügyesen „bespricceljük” a ruhadarabokat nem túl vizesre, nem túl szárazra, ehhez már érzék kell.” Bizony ám, mint ahogy annyi mindenhez a háztartásban. „Gondolomformán” – mondta nagymama, sosem mért semmit. Könyvünk szerzője pontos mennyiségeket ajánl, jó tudni (ha még használ valaki ilyen mértékegységeket), hogy egy diónyi zsír 3 dkg, egy tojásnyi zsír 8 dkg, egy darab kockacukor kb. 6 gramm.

Az elmúlt napokban több hírt is olvastam nők elleni erőszak témában, ezeket és az ezek kapcsán támadt gondolataimat osztom meg veletek. (Mondanám, hogy "és kíváncsi vagyok a véleményetekre", de úgy látszik, itt mindenki lusta arra, hogy kommenteljen.)

Egyrészt már az ENSZ is elismerte, hogy a nemi erőszak háborús taktika lett, sőt, a Biztonsági Tanács ülésén egy volt békefenntartó azt is kimondta: "a fegyveres konfliktusok idején valószínűleg már veszélyesebb asszonynak lenni, mint katonának". A nemi erőszak már nem a háború mellékterméke, hanem a taktika része, ezért a BT 1820. számú határozata, amelyet most elfogadtak, a megerőszakolást és a nemi erőszak más formáit emberiesség elleni bűntettnek, illetve a népirtás részének tekinti. Libériában pl. a polgárháború idején állítólag a nők 75%-át megerőszakolták, és hasonló méreteket öltött a civilek elleni háborús erőszak a szudáni Darfúrban, Kongóban, Ruandában is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a határozatban felszólította a háborúzó kormányokat és szervezeteket: fékezzék meg a nők elleni erőszakot, valamint a főtitkár feladata lesz, hogy jövőre jelentést készítsen a nők elleni erőszakról. Persze nem könnyű az ENSZ-nek ilyen témában papolni, amikor nemrég több hír is saját békefenntartóik szexuális erőszakos cselekményeiről szólt. Ebből is látszik, hogy attól, mert valamely ország a nemzetközi szervezet tagja lesz, még nem biztos, hogy annak alapelveit (pl. egyetemes emberi jogok) is elismeri és betartja.

A gyes-bölcsőde-stb. vita kapcsán írtam róla, hogy a legutóbbi felmérések eredménye, miszerint a magyarok leginkább a gyerektámogatások emelésétől várják a gyerekvállalási kedv fellendülését, csöppet sem meglepő egy nagyonis paternalista rendszerben gondolkodó társadalomban.

Mostanában mások is írtak erről, itt van pl. Jaksity György jegyzete. Maga a szöveg főleg arról szól, mi mindenben béna (szerintem ez találóbb szó, mint a fogyatékos) a magyar társadalom, szó szerint (is) megbénult. Az elején ír Jaksity arról, hogy milyen hamis a nemzetképünk, és hogy milyenek is vagyunk valójában. "Intoleránsak és empátiahiányosak, boldogtalanok és apatikusak vagyunk a kutatások alapján. Az értékválasztásaink szerint nem az Európai Unióhoz csatlakozott progresszív kelet-európai országok, hanem a legjobban elmaradt balkáni országok közé sorolódunk". Majd saját maga két évvel korábbi írását idézi, amivel sajnos még most is egyet lehet érteni - és Jaksity nem látja esélyét annak, hogy ez a közeljövőben megváltozzon.

"Egyben egyetértés van: a változásokat valaki másnak kell csinálni, nem magunknak. Mivel pedig mindenki így gondolja, nem marad senki, aki (valaki) más lenne, és a változásért tenni és áldozatot vállalni akarna. Nem meglepő módon nem is történik semmi."

Blogunk igyekezett már korábban is figyelemmel kísérni a gyerektámogatási és gyermekellátó intézményrendszerrel, a nők munkaerőpiaci helyzetével, a gyerekszületések számával, és ezen három összefüggéseivel kapcsolatos sajtómegjelenéseket és szakmai rendezvényeket. Arról van szó, hogy lassan nálunk is ráeszmélnek arra, hogy nem attól születik majd több gyerek, ha a nők 4-6-8 évre (hivatalosan gyerekenként 3 évig) otthon maradhatnak. És hogy a magyar állam európai összehasonlításban is sokat költ a gyerektámogatásokra (amelyek ráadásul ugye nem hatékonyak, hiszen inkább megnehezítik a nők munkába való visszamenetelét), viszont kevés gyerekellátó intézményt tart fenn (elsősorban a bölcsődék nagyon alacsony számáról és az óvodák rossz területi eloszlásáról van szó), ami aztán a nők nagy része számára ellehetetleníti az "otthon maradni 3 évig vs. visszamenni/elmenni dolgozni" választási lehetőséget. Nyilvánvaló, hogy ezek a dolgok összefüggenek, tehát a megoldásuk is csak úgy lehetséges, hogy mindegyik területen tenni kell valamit.

Nem lehet változtatni a gyes, gyed rendszerén (felmerült a folyósítási idő lerövidítésének, vagy a rövidebb, de nagyobb összegű folyósítás választhatóságának lehetősége is) anélkül, hogy 1. javítanánk a gyermekelhelyezési lehetőségeken (bölcsőde, óvoda, alternatív intézmények - pl. családi napközi támogatása), 2. nagyobb lehetőséget kapnának a nők a rugalmas munkavégzésre (fokozatos visszatérés a teljes munkaidőbe, részmunkaidő, ami nem feltétlenül minden napi 4 órát jelent, lehet az tömörítve is 3 napba) - ez ugye elsősorban a munkaadókon múlik, nem az államon, 3. egyáltalán a munkaadók betartanák a jogszabályokat, és visszavennék a nőket a munkahelyükre, és nem rúgnák ki a védettségi idő leteltével, 4. a családi, háztartási és gyereknevelési feladatok szülők közötti egyenlőbb elosztását propagálnánk.

Egyelőre csak annyira van időm, hogy zenét felrakjak (szerencsére Waldorf most ír helyettem is), itt van David Bowie, immár számomra szimpatikusabb fogakkal, mint régen - nekem ugyanis nem jön be a vámpír-stílus - és egy "klasszikusa", amelyet azonban ő maga is többféleképpen játszott, na meg aztán a Nirvana is feldolgozta. De ez eredetileg egy 1970-es Bowie-szám! A felvétel pedig a Reality Tour 2003-as dublini koncertjén készült.

És legyen megint zene is - hát ezt találtam nektek: a George Harrison emlékére rendezett koncerten zenei hírességek (pl. Paul Mccartney, Eric Clapton, Ringo Starr) játszották George számait, én ezt választottam közülük, csak mert olyan édesen ukulelézik az elején Paul. De aki kíváncsi arra, mennyire hasonlít George-ra a Danny nevű fia (az indiai világos ruhában a fiatal srác), az nézze meg a While My Guitar Gently Weeps-et is itt. (Személyes infó: Waldorfnak George volt a kedvence a 4 fiú közül, sosem értettem, miért, mikor Paul sokkal szebb volt.)

Régen írtunk, mert elfoglaltak voltunk (Waldorf most éppen Pesten székel és ilyenkor sohasem ér rá), de most visszatérünk egy kis mókás hírrel.

Megrendezték a Nemzeti Vágtát, ami egyfelől egy próbálkozás a nemzet (nemlétező?) egységének megmutatására, másfelől meg lehetőség szegény és kevésbé szegény településeknek, hogy 1. megmutassák magukat (vagy legalábbis a helyi multicéget, ami munkát ad az ott lakóknak és aminek emiatt igen hálásak, ld. hatvani Bosch gyár), 2. nyerjenek 300 milliót, hogy azzal mondjuk egálba hozzák a költségvetésüket. Bocs, csak 30 milliót.

A díjat Nyíregyháza lovasa, Suták Vanda nyerte, igazán szép, hogy a női lovas az egyetlen női polgármester által vezetett nagyvárosnak hozta meg a dicsőséget. Hm, Geszti is kitért ennek a pikantériájára: mármint hogy női lovas nyert (a nyilván férfiasnak kikiáltott játékon) és egy nem favoritnak tartott lóval.

Mondjuk aki kint volt, láthatta, hogy nem Suták volt az egyedüli női lovas, az viszont igaz, hogy az egész rendezvény reklámjából valahogy kimaradtak a nők, mindenütt bajszát pödörgető férfihuszár kacsintott ránk a plakátokról. Remélem, amikor Geszti azt mondja, jövőre már - a mostani tapasztalatok alapján - jobban megy minden a szervezésben, arra gondol, hogy esetleg nők is megjelennek a reklámokban. :) És azt is reméljük, hogy a média a rendezvény után nem az egymásnak eső idióta (férfi) celebektől lesz hangos, hanem a valódi eredményeket mutatják be.

Csabainé különben a 30 milliót Suták Vandának adta, a város csak az 5 milliós különdíjat használja fel.

BÓRA címmel a L'Harmattan kiadó új női szerzőket bemutató könyvsorozat indít, amely a délszláv női prózát szeretné bemutatni a hetvenes évektől napjainkig. Két friss könyvbemutató is lesz:

2008. május 22. 16 óra, Írók Boltja (1061 Budapest, Andrássy út 45.)
Dubravka Ugrešić: A fájdalom minisztériuma
Bemutatja: Konrád György

2008. május 28. 17 óra Alexandra Irodalmi Kávéház (1075 Budapest,
Károly krt. 3/C)
Mojca Kumerdej: Fragma
Bemutatja: Lovas Ildikó, A SZERZŐ RÉSZVÉTELÉVEL. Közreműködik Gállos Orsolya fordító és a szlovén kiadó, a Beletrina képviselői.

Részletek itt. Menjetek, hallgassátok, vegyétek!

Már írtam egyszer a gerilla kertészetről, és összehasonlítottam más, hasonló kezdeményezésekkel (pl. Gang csoport). Most csak megerősíthetem véleményemet: a gerilla kertészet sokkal inkább öncélúnak tűnik számomra, és egyáltalán nem látom, hogy biztosítva lenne az elültetett növények továbbélése (az értelmetlenség netovábbja számomra itt a Margit-híd virágokkal való beültetése). Emiatt a környezetvédelmi szempontoknak sem felel meg annyira, hisz nem kéne pazarolni a növényeket, ha úgyis olyan kevés éli túl. Ugyan elvileg a gerilla kertész később is törődik a növénnyel, amit elültetett, de ez a valóságban nem tűnik kivitelezhetőnek, hiszen sokan nem is a lakóhelyükhöz közel gerilláskodnak, vagy eleve olyan lehetetlen helyekre ültetnek, ami csak figyelemfelkeltésre jó, arra is csak addig, amíg a virág el nem hervad.

Ezt az MTI-hírt olvastam, megosztom veletek. Kedvenceim a "brit tudósok felmérései", de ez esetben reszkessenek csak a bohócdoktorok Patch Adams-estűl. ;-)

"A gyerekek nem szeretik a bohócokat, és még a nagyobbak is félnek tőlük – ez derült ki egy brit felmérésből. A Sheffield Egyetem kutatói 250, kórházban ápolt gyereket kérdeztek meg, 4 és 16 év közöttieket. A vizsgálódás célja az volt, hogy felvidítja-e a gyerekeket, ha az ápolók öltözékét bohócosabbra és a falakat is még több cirkuszi nevettető képével dekorálják. Mint kiderült: abszolút nem. A 250 gyerek egyike sem állhatja a bohócokat, és inkább félnek tőlük, mintsem kacagnak rajtuk."