Ötvenes, jól öltözött pasi mobiltelefonba: - Jó, de moss fogat utána, ne úgy gyere aztán este!

Grigorij Szokolov játszott a bécsi Konzerthausban, nem először, s nyilván nem utoljára.
Az egész terem félhomályban, csak fönn, a színpad fölött világít néhány lámpa, de azok is halványan. Bejön Szokolov, leül és elkezdi. Mozart f-dúr szonáta. Miért van az, hogy folyik a könny a szememből? Jobb lenne egyedül lenni, akkor átadhatnám magam a sírásnak, de most azért mégis itt ülnek körülöttem. Valami fáj és szép és szorít. Valami szomorú és néha derűs. Az egyik szonátát 19 évesen, a másikat huszonévesen írta. Amikor vége, Szokolov nem áll fel és nem megy ki és jön újra és fények és ünneplés, hanem ülve marad és kezdi a következőt. S amikor vége, néhányszor bejön, meghajol előre-hátra és kész. Arca mozdulatlan.
A második részben két Beethoven szonáta. Látom szemben a zongora mögött az anyát a lányával, már a szünetben megfigyeltem őket, annyira egyformák, csupán húsz év a különbség, az anya finom fehér blúzban és fekete kasmír kardigánban, a lány fekete harisnyában és halványlila pamutruhában, mindkettőn finom lánc és hasonló szemüveg. Szemben ülnek, kis fáziskéséssel teszik kezüket karba vagy a térdükre, elmélyülten figyelnek.
A végén egy orkándzsekis középkorú pasas egy szép csokor fehér rózsát visz a színpadra, elkerülik egymást, Szokolov olyan keveset van ott, nem hajlong, nincsenek fények, úgyhogy a pasi leteszi a virágot a székre. Szokolov visszajön, felrakja a zongorára (ezért nem látjuk mostantól, de ez nem is érdekes, hiszen amúgy is félhomály van), és jönnek a ráadások. Hat darab, rövidek, virtuózak. Közben feláll, kimegy, arca nem változik, nem látunk rajta örömöt sem, semmit. Nem tudom, hogy szerény-e vagy az egész ki van találva… Nem is érdekes. A fontos, hogy megtörtént a csoda, a zene történt velünk.
 

Lépcsők, folyosók, zegzugok, színesek és hangulatosak, s szól a zene. Nemcsak a tipikus párizsi tangóharmonikás játszik, néha egy főiskolás fiatal lány fuvolázik, máskor egy nagyzenekar karmesterrel koncertet ad, van, aki a hárfáját is lecipelte. De a leggyakoribb, hogy a szerelvénybe belép egy pasas, fekete nejlonba csomagolt húzós kocsival és trombitával, üdvözli az utasokat, és jó szórakozást kíván. Benyom egy láthatlan gombot a táskán, s a zenekari kíséret mellett fújni kezd. Aztán megköszöni a figyelmet és körbejár a pénzért.
A párizsi metró a leggyorsabb közlekedési eszköz, hiszen a város egyik végéből a másikba 20-25 perc alatt el lehet jutni. Csak hozzá kell számolni azt a még 5-10 percet, amit az ember a lépcsők mászásával tölt. Van, ahol háromszor 22 lépcsőt kell megmászni és párszáz méternyi folyosót végiggyalogolni, hogy az állomásra jussunk. S ez nekünk, turistáknak talán nem olyan megerőltető, mint mondjuk a kismamáknak a babakocsival vagy az idősebbeknek. Vagy az épp most érkező utasoknak az óriási bőrőndjeikkel. Nem szólva a kerekesszékesekről. Ugyan egyre több állomáson van már mozgólépcső, néha mozgójárda is, de a legtöbb helyen még nincs, és ha van is, nem teljesen visz le vagy föl. A régebbi típusú metrókocsik is elég szűkösek, kevés a kapaszkodó.
De a szag, az finom. Megtalálható ugyanez a budapesti kis földalattin. És persze a társaság is nagyon érdekes.

Mindig szerettem a párizsi kávéházak, bisztrók, kisvendéglők (brasserie-k) elé kiülni. Az ember csak ül és bámészkodik. Ott kavarog a Saint-Germain-des-Pres vagy a körút forgalma, nagy a jövés-menés, s egy kávé vagy egy pohár vörösbor (most mindenütt az újbort hirdetik – Beaujoulais) mellett csak úgy lenni. Ahogy közeledik a hűvös idő, a fonott székekre vastag takarók is kerülnek s néhány éve már megjelentek a különféle melegítő szerkezetek.
Most aztán igazán nagy szükség lett rájuk. Párizsban ugyanis teljes a dohányzási tilalom. Semmilyen vendéglátóipari egységben sem lehet cigarettázni. S ezt mindenki be is tartja. Tehát aki rá akar gyújtani, kimegy a „ház” elé, gyakran párban, s ott szívja el a magáét.
Nincs ez másképp az Amélie csodálatos élete c. filmből ismert helyen sem, az Yves Montand által megénekelt, a Montremartre-ról kanyargó utcában, a Rue Lepic 15. szám alatt, a Café des Deux Moulins-ben sem.

Mi abban a jó, hogy az ember úgy találkozik a barátaival, hogy fázik? Hát az, hogy közben kezünket a forraltboros vagy puncsos poháron melengethetjük. És persze karácsonyi hangulatban nézegethetjük az üzleteket a Grabenen vagy a fabódék kínálatát a Spittelbergen.

Újabb receptek:
Narancsos puncs
Két-három narancs levét és vékonyra vágott héját hat evőkanál cukorral (vagy a szokásos édesítőszerrel) és két stampedli Cointreauval (nyammnyamm, fini narancspálinka) összekeverjük, s kicsit állni hagyjuk. Aztán egy liter vörösbort fél-háromnegyed liter vízzel forralunk, s hozzáöntjük az elkészített keveréket, s még egy negyedórát főzzük.

Almapuncs
Almabor helyett lehet almásteával csinálni, ha valakinek például vezetni kell később...
Hozzávalók: szegfűszeg, fahéjrúd, citromhéj és barna cukor.

Gyömbéres puncs
Egy kb. két centis darabka gyömbért lereszelünk, s elkeverünk forró vízzel. Hozzáadunk citromot, rumot, mézet és még egy kicsit összefőzzük.

Aki kitalálja, hogy mit ábrázol a kép, egy szép verset kap karácsonyra.


Nem sikerült? Segítünk még egy képpel:

Vegyél egy zacsit
abba tedd a kakim!
(bocsánat a mű fordításért)































Vigyázat!
Itt virághagymák alszanak.

Most egy személyes vallomás jön: én szeretem Céline Diont. Persze főleg a francia dalait, amiket Jean-Jacques Goldman írt neki, aki sok neves francia énekes dalszerzője. Sokat tanultam ezekből a dalokból, mármint a nyelvet illetően, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy hallgasson zenét, ha nyelvet tanul! 
Úgyhogy most kihasználom az alkalmat, hogy zajlik a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen, és berakom ezt a számát, amely - franciául nem tudók, figyelem! - egyfajta női empowering, főleg kiélezve a bevándorlónőkre (ld. a klipet is), de arról is szól, hogy Zora mosolyog, azon nők helyett is, akik már nem tudnak mosolyogni...

November 25. Három dominikai ellenzéki nőt, három testvért, Patria, Minerva és Maria Teresa Mirabalt gyilkoltak meg 1960-ban ezen a napon. Az egész világon ekkor a női szervezetek erre emlékeznek, s tiltakoznak az erőszak ellen.
Az osztrák alternatív zöld fiatalok szervezete kis kiadványt adott ki, melyben a tanácsadószolgálatokra, átmeneti segélyhelyekre, az ingyenes, anonim egész nap működő női segélyvonalra hívja fel a figyelmet, és felsorolja a 26 Nőházat, mely szükség esetén menedéket és segítséget nyújt.
A leggyakrabban erőszakos cselekmény otthon, a családban történik a nőkkel, vagyis a legveszélyesebb hely sok nő számára saját otthona.

Gyűlik a sor a bécsi könyvvásár könyvesboltjában.
Megérkezik, ledobja kabátját, mosolyog, kezdjük, mondja.
Később kibújik bordó kis zakójából is. Fekete trikó, egyszerű, de elegáns aranylánc, fekete farmer, csíkos zokni, fekete tornacipő piros fűzővel. Finom ráncai gyakran mosolyra húzódnak. Mindenkivel kedves, beszélget. Egy kövér fiatal lány kis zacskóban ajándékot ad át, s kéri az asztal mellett álló Jacobs urat, a Diogenes Kiadó vezetőjét, fényképezze le őket. Türelmesen várja, ahogy egy másik rajongója óriási sporttáskájából majdnem húsz könyvét adogatja az asztalra dedikálni.

Pénteken a Francia Akadémia tagjai közé választotta Simone Veilt. Ezzel ötre nőtt a nők száma a negyven tagú testületben, melyet a "halhatatlanok társaságának" is neveznek, hiszen új tag csak az egyik halála esetén jelölhető. (Hamarosan újabb tagot kell választani a februárban elhunyt Robbe-Grillet helyére is.)
A 81 éves asszony egész életében mindig Franciaországot szolgálta – hangsúlyozta Sarkozy elnök, aki elsőnek gratulált. Két volt köztársasági elnök, Jacques Chirac és Valéry Giscard-d’Estaing is méltatta Veil kiemelkedő tevékenységét.
Simone Veil 1927. július 13-án született, 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. A holokauszt túlélőjeként egész életében az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.

Mischa Maisky és Martha Argerich koncertje. Gyönyörű két ember, Martha, a Buenos Airesből származó zongorista hosszú, fekete ruhában, kibontott ősz sima hajjal. A Rigában született csellista meg hatalmas ősz hajkoronával, kis szakállal, fura selyemnadrágban, fekete ingén ezüst medállal. Világpolgárnak vallja magát: "Egy olasz csellón játszom francia és német vonóval, osztrák és német húrokkal, a lányom Párizsban született, idősebbik fiam Brüsszelben, fiatalabbik Olaszországban, japán autóval járok, svájci órát és indiai nyakláncot hordok, s ott érzem magam otthon, ahol az emberek szeretik a klasszikus zenét."
Beethoven Hét variáció egy témára Mozart Varázsfuvolájából, Grieg a-moll szonátája, Messiaen rövid megrendítő muzsikája és Sosztakovics d-moll szonátája.
Valahol fönn, az orgonasípok melletti erkélyen hangtalan mozgolódás, s valaki a vállán kivisz egy sápadt férfit.
A közönség ünnepel, két ráadás, lábdübögés és bravózás.
 

A 16 akciónapot (16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen) 1991 óta világszerte november
25. (a Nemzetközi nap a nők elleni erőszak megszüntetéséért) és december 10.
(az emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek,
hogy a nők elleni erőszak súlyosságára irányítsák a nyilvánosság figyelmét, kifejezzék
szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra és a
jogalkalmazókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetéséért.
Az áldozatok iránti szolidaritásuk jeléül százezrek viselnek lila szalagot
(a párkapcsolati erőszak elutasításának jelképe), illetve fehér szalagot
(a nők elleni erőszakot elutasító férfiak mozgalmának jelképe).

Felvonulás Budapesten
Idén is megrendezik azt a felvonulást, amely a párkapcsolati erőszak nyomán meghalt női áldozatoknak állít emléket, és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet.

Bécs másik topográfiája

Tudjuk, hol lakott Mozart és hova költözött Beethoven, de vajon ismerik-e a város lakói az itt élt asszonyok lakó- és munkahelyeit, olyan asszonyokét, akik sokat tettek a városért?
Elke Krasny várostörténész és kutató most húsz ma Bécsben élő nőt, lányt, asszonyt hívott meg, szó szerint rajzolják meg azokat az utakat, amelyek fontosan voltak életükben. Merre jártak iskolába, hol laktak, hol dolgoztak. Ezeknek az utaknak a nyomán felkutatta, hogy hajdan kik „keresztezték” a mai nők útjait. Több mint háromszáz női név – ugyanannyi sors, élet, történet. A hely és az emlékezet, a jelen és a múlt összekapcsolódása.

Írónők, orvosnők, építésznők, színésznők, zeneszerzőnők, jogvédők, pedagógusok, festőnők, táncosnők, zenészek, tanárnők és tudósok, aktivisták és politikusok éltek, dolgoztak, ünnepeltek a falon megrajzolt bécsi utcák mentén, többségük a tizenkilencedik században.

November 21-27-ig kedvenc mozinkban, a Votivkino-ban Tudósnők a filmben címmel szerveznek egy sorozatot, melyet az Oktatási Minisztérium támogat. Minden film előtt egy, a témához, tudományterülethez kapcsolódó előadást is tart egy kutató-tudósnő, pszichiáter és fizikus, filozófus és biológus, szociológus, matematikus és informatikus, antropológus és űrhajózással foglalkozó tudós és persze mind nők.
Az 1943-as Madame Curie című amerikai film (rendező: Mervyn LeRoy) előtt a háromgyerekes német fizikusnő, Silke Bühler-Paschen (2005 óta a bécsi egyetem professzora) tart előadást. Láthatunk olyan ritkaságot, mint a 2005-ös, Sally Potter rendezte Yes című film, de újra nézhetjük Hitchcock filmjét (Spellbound), melyben Ingrid Bergman és Gregory Peck játszik. Az Androméda-köd c. 1971-es filmet Renée Schroeder neves biológus vezeti be. Igazán különleges eseménynek számít Fritz Lang 1928-as 168 perces némafilmje, A nő a holdon, melyet élő zene kíséretében mutatnak be, Angelica Castello (fuvola) és Burkhard Stangl (gitár, vibrafon) közreműködésével.

... gyerünk a moziba be, tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda!

A legrégebbi, még működő osztrák mozi, de lehet, hogy a világon is az egyik legrégebbi, hiszen 1905-ben alapították a Breitenseer Lichtspiele-t.
A Guggenberger család még egy sátorban kezdett filmeket vetíteni, aztán 1909-ben költözött egy új házba a tizennegyedik kerületben, s a mozi felvette az utca nevét: Breitenseer Lichtspiele. 1911-ben eladták a mozit Grün úrnak, s a Guggenberger házaspár Hainburgba költözött. 1930 nyarán hangosító-berendezést építtetett az új tulajdonos, s így 1930. augusztus 15-én megnyílt a Breitenseer Hangosmozi. 1938-45 között háború miatt zárva. 1948-ban nyitott újra, egy mozi üzemeltető, filmkölcsönző és filmprodukciós cég tulajdonába kerülve. 1962-ben Wolfschütz asszony vásárolta meg, s szélesvásznú filmek vetítésére is alkalmassá tette. 1969-ben eladta Anna Nitzsch-Fitznek, aki mozi utáni rajongását nagymamájától örökölte, aki a 19. kerületi Nussdorfer Mozi tulajdonosa volt. Most is ő, Anna Nitzsch-Fitz rokkantnyugdíjas, a hajdani matek-fizika tanárnő üzemelteti.

Itt tényleg megállt az idő, a neonfelirat, a kirakatban a gombostűvel odaerősített fotók és papírfecnik a kezdési időpontokról, a régi filmplakátok és színészképek, a vitrinben régi filmvetítő s a kis zöld pénztárfülke olyanok, mint emlékeimben a hajdani Ugocsa vagy Diadal mozik.

Bécsi helyek 2.
(Gabinak, aki biztos szereti az ilyesmit)

Bécs egyik érdekes, bár a turisták által talán nem igazán ismert részében, a Nashmarkt fölött, a háborús Flakturmban működő Tenger háza alatt, a 125 éves Sperl Kávéházzal szemben (Girardigasse 9.) egy egészen különleges helyet fedeztem fel. Az egyik falat könyvek és fűszerek borítják, jobbra pedig éppen egy hatalmas fazékban rotyog a leves. Egy fehér köpenyes hölgy fűszereket mér, zöldséget porcióz egy másik fazékba. Mellette egy fiatalember az odakészített félliteres üvegekbe tölti a már elkészült levest. A középen álló nagy asztal körül vásárlók várakoznak, míg egy kedves munkatársnő éppen papírzacskókba rakja a teli üvegeket és átadja a vásárlóknak.

Kezdetben vala a leves. Nagyon fontos táplálék, mert beindítja az emésztést. A paradicsomos kókuszleves és az évszakhoz most illő tökleves legendás, a lencse és gombás krumplileves isteni, a céklaleves egy tömény egészség-bomba. De van itt finom párolt gyümölcsből és vaníliával, fahéjjal és kardamommal készült körte, alma vagy meggy-kompót az édesszájúaknak. A sugo-k, pestók, chili con carne is üvegekben várja az éhes szájakat.

Felfordult kicsit a világ, összeomlott jópár bank, sőt, ország is. Tegnap viszont megválasztották az Egyesült Államok első fekete elnökét. Remélem, az amerikaiak nemcsak megválasztották, de el is fogadják őt majd elnöküknek és nem sikerül egy őrültnek lepuffantania. Mindezek kapcsán nekem John egyik remek száma jutott eszembe: Nekem senki sem mondta, hogy ilyen idők jönnek!
 

Nem, nem tűntem el, csak mindenféle dolgom akadt október-novemberben, pl. betegség :) de viccet félretéve ajánlok is nektek pár programot, ne maradjatok szórakozás nélkül. (Aki kevésbé emelt szintű szórakozásra vágyik, annak ajánlanám a kereskedelmi tévékben beindult realityket, a főzősben pl. az egyik pasi mint vendéglátó azt kérte a csapat női tagjaitól, hogy hozzá mélyen dekoltált ruhában menjenek vendégségbe, a táncosban ha szavazni akartok, a férfiaknál vezetéknevet, női versenyzőknél keresztnevet kell beküldeni az sms-ben, az egyik túlélősben meg folyamatosan összekeverik a nagyon tudatlan műsorvezetők a szexuális orientációt a nemi identitással, és emiatt "viccesen" lányként beszélnek a meleg csapattagról, míg a másik túlélősben egy házaspár együttesen, egy személyként szerepel.)

Az első konferenciánál igyekezzetek, mert a regisztrációs határidő holnap jár le! Tehát:

A bécsi városi női ügyosztály kampánya keretében a következő plakátok jelentek meg az utcákon:
Őszidő vagy második tavasz? Lemenőben vagy újra emelkedőben?
A kampány célja, hogy megtörje a hagyományos képet az ötven fölötti nőkről, s megmutassa: A nők ötven fölött sem egyformák. Különbözőek lehetnek a céljaik, a gondjaik, a kívánságaik és a hobbijaik. A nők ötven fölött sokfélék.
Ez a kor lehetőséget kínálhat egy újrakezdésre.
Reklámtáblák, hirdetések, beszélgetések szolgálnak arra, hogy átgondoljuk ezt a kort, és kérdéseket tegyünk fel. A cél a személyes és munkahelyi lehetőségek bővítésének megismertetése.
Munkalehetőséget, speciális programokat kínálnak, számtalan ajánlat gondol az ötven fölötti nők egészségére, a változó kor problémáira (vizeletvisszatartási problémák, tornák, mammográfiai vizsgálatunk, szívvizsgálatok).
Tanulási ajánlatok is várják a vállalkozó szelleműeket a bécsi népfőiskolán.
Én mindenestre rendeltem egy trikót: ötven fölött minden lehetséges.
Már meg is kaptam.

Sosem mulasztottam el utazásaink során a temetőkben is körülnézni. Kedvencem a velencei temetősziget, a San Michele. De megnéztem a párizsi, moszkvai, berlini és zürichi vagy a washingtoni katonai temetőt is, s természetesen a prágai zsidótemetőt.

A bécsi Zentralfriedhofban (Központi Temetőben) kétszer annyian nyugszanak, mint amennyien Bécsben élnek: három millióan. A területe (240 hektár) ötször nagyobb, mint a Vatikán. Ez Európa második legnagyobb temetője, 1874 óta temetkeznek ide. Híres művészek és politikusok (Beethoventől Schubertig, Brahmstól Schönbergig, Kreiskytől Klestilig, Werfeltől Schnitzlerig), tudósok és feltalálók síremlékeit láthatjuk itt, több mint háromszázezer sírkövet. A hatalmas temetőben találunk régi és új zsidótemetőt, evangélikus temetőt, orosz-ortodox sírokat és Mekka felé forduló iszlám sírokat, háborús katonai temetőt.
Egy néhány éve bemutatott dokumentumfilmből azt is megtudhattuk, hogy a temető állatvilága is különleges, számtalan fajta rágcsáló, madár él itt, s még őzek és rókák is feltűnnek.
Bécsnek legendás a viszonya a halálhoz, melyet a híres wienerlied (bécsi dal) ironikusan és szomorkásan énekel meg: „A halálnak bécsinek kell lenni...” Nem is kell messze menni, hogy ilyet halljunk, a temető első kapujával szembeni Schloss Concordia régi vendéglőben gyakran tartanak zenés-melankólikus délutánokat, színházi előadásokat. Aki pedig kávéra vágyna, Jézussal is találkozhat a kertben.
A figyelmesebb turisták nem hagyják ki a temető közepén magasodó jugendstil templom megtekintését sem, mely Max Hegele tervei alapján 1903-1911 között épült, s többek között Kolo Moser munkái díszítik.

A bécsi MAK-ban (Iparművészeti Múzeum) a hétvégén Blickfang címmel smukkok, bútorok, ruhák kiállítása és vására, a Hofburg pompás termeiben modern konyhák és szaunák, kádak és szőnyegek, puha ülőgarnitúrák és szellemes világítótestek. Az előbbiben sok a fiatal, lehet, hogy szakmai érdeklődésből jöttek. Vonzóak a bohókás ékszerek és a többrétegű divatos ruhák, ráadásul minden megvásárolható. Az ausztrál iparművész lelkesen magyarázza, hogy a csodálatosan egyszerű mandzsettagombok színezett kengurubőrből készültek, s a hozzávaló elegáns dobozka később is használható. Az apróra összegöngyölhető vékony tarka bevásárlótáska, az eco-friendly bag 25 kilót is kibír. A törlőrongy komposztálható és sokszázadik használat után is tökéletesen szagtalan. A svájci kötősök ki-befordítható sapkát, kesztyűt, pulóvert, kardigánt hoztak. Hatalmas állólámpa – összegyűrt félliteres ásványvizes flakonokból.
Furcsa alakú villanykörték. Cipzárláncok. Szobai „tábortűz“. Van itt minden.

Szerelmestörténetek 2.

Talán emlékeznek a kedves olvasók egy júliusi bejegyzésre, Elisabeth Spira műsoráról, a Szerelmestörténetekről. Ilyenkor ősszel elkészül az egyenleg, kik találtak a műsor segítségével párra. A műsorban bemutatott, társat kereső férfiak és nők százasával kapták a leveleket.
A rekordot Hans tartja, a hetven felé járó golfozó férfi 900 levelet kapott, melynek „feldolgozása még folyamatban van”.
Ehhez képest érthetetlen, hogy a rendkívül jóképű hajdani férfimanöken sugárzó mosolyával, magabiztos fellépésével (nem is értettem, miért ilyen módon keres társat) csupán 250 levelet kapott. Viszont ő már meg is találta azt, akit keresett. Sajnos, sokan meg akarták őrizni inkognitójukat, így nem láthattuk őket.
Lilo, az óvónő, aki alkoholista élettársától sokat szenvedett, most szerelmes.
A sportos, hatvanas hosszú nyakú Lili burgenlandi társra lelt, „majdnem giccses az egész, együtt futunk, biciklizünk, színházba járunk” – mondja kivirultan.
A kötögető, szomorú Hermine gyakran elsírta magát, hosszú boldog házasság után meghalt a férje, s nagyon egyedül van. Most vidám és nevet, ugyan még nem találta meg „az igazit”, de már két úrral randevúzott, és nők is írtak, akik egyszerűen csak barátkozni szeretnének vele.
Flo, a nyitott, vidám fiatal színész, aki esténként nőnek öltözve énekel egy bárban, szintén sok levelet kapott fiúktól, s úgy érzi, már van is egy kiválasztott, akivel szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni.

Na még egy utolsó Svédország-ajnározás, aztán abbahagyom (és kivándorlok).
Már írtam róla korábban, hogy ott mennyire fontos a környezetvédelem (olykor az autósok túlzott negligálásával is), a másik fontos jellemző - de ezt akár a szomszédos Ausztriáról is elmondhatnánk - az egyenlőség elve, pl. a hozzáférésben is, ezért igyekeznek mindent akadálymentestre csinálni. Simán raknak rámpát az amúgy a fogyatékosokat láthatatlanná tévő múltat idéző Skansenbe, így:

Az egyenlőség elve Svédországban amúgyis egy mindenhol jelenlévő dolog (megvalósult szocializmus?), kezdve az általános tegeződéssel, amelyen anno sok magyar berzenkedett, amikor az Ikea magyarországi térnyerésével szembesült a jelenséggel.

Mindjárt megmagyarázom. Már annyiszor jutott eszembe, amikor „gyalogos” vásárlásból hazafelé, akár a szemközti boltból vagy a Rudolfsplatzi Billából, akár a legközelebbi piacról cipekedek hazafelé, hogy most már tényleg kéne egy olyan húzós kerekes kocsi, amibe jól bepakolok. Dehát az öreglányok húznak olyat maguk után. Vagy már talán én is… Na, nem.

De most, talán, hogy a múltkori Flohmarkton (bolhapiac), mely az egész Neubaugasse hosszában csupa kacat és vacak között néhány érdekes holmi meg az utcában amúgyis megtalálható remek üzletek kirakodóvására volt, megláttam a menő bevásárló... mi is ez? Húzós bevásárlótáska? A lényeg, hogy hihetetlen sokféle mintával, nagyon-nagyon tarkán és néha (sokszor) giccsesen, de valahogy mégis máshogy pompáztak ezek a stabil, letámasztható, erős kerekű, színes, (szerintem) viaszosvászonnal bevont dolgok.
James víztaszító, erős, 25 kilót elbír, holott ő maga csak két és fél kiló.
A Bécsben élő svájci tervező testvérpár (Meret és Mathis Barz - a nő színházi rendező, designer, producer, a férfi építész) mindenkinek ajánlja, aki fiatal akar maradni és egészséges, szeret vásárolni, de semmi kedve cipekedni. Vicces, egyedi, trendi, cool – der kultige Einkaufsbutler – a bevásárlószolga.
James már sok rendezvényen kapható, s a közelgő karácsonyi vásárokon is megvehetjük. Az ára egészen megfizethető.
Aki kedvet kap, nézze végig a teljes kínálatot a szellemes honlapon.