Mindig szerettem a párizsi kávéházak, bisztrók, kisvendéglők (brasserie-k) elé kiülni. Az ember csak ül és bámészkodik. Ott kavarog a Saint-Germain-des-Pres vagy a körút forgalma, nagy a jövés-menés, s egy kávé vagy egy pohár vörösbor (most mindenütt az újbort hirdetik – Beaujoulais) mellett csak úgy lenni. Ahogy közeledik a hűvös idő, a fonott székekre vastag takarók is kerülnek s néhány éve már megjelentek a különféle melegítő szerkezetek.
Most aztán igazán nagy szükség lett rájuk. Párizsban ugyanis teljes a dohányzási tilalom. Semmilyen vendéglátóipari egységben sem lehet cigarettázni. S ezt mindenki be is tartja. Tehát aki rá akar gyújtani, kimegy a „ház” elé, gyakran párban, s ott szívja el a magáét.
Nincs ez másképp az Amélie csodálatos élete c. filmből ismert helyen sem, az Yves Montand által megénekelt, a Montremartre-ról kanyargó utcában, a Rue Lepic 15. szám alatt, a Café des Deux Moulins-ben sem. A fényes kávézó falát „Amélie” képe díszíti, de a közönség nem turistákból áll. A hátsó részben, a könyvespolcok alatt sokan dolgoznak a computerükön, könyvet vagy újságot olvasnak, tárgyalnak, tervrajzokat néznek, dossziékat lapoznak. S közben fel-felugranak, s kiszaladnak egy cigire a bejárat elé.
Nagyobb dohányos társaságok eleve kiülnek a teraszra, s fázva bagóznak. Mi lesz, ha tényleg megjön a tél?