Na akkor írjunk mi is erről a förtelmesen gázos Zalabaromfi reklámról.

Nem nagyon részletezném, miért is kifogásolható egy ilyen reklám, inkább beidézem, amit az Önszabályozó reklámtestületnek benyújtott panaszban írtam:

A reklámon egy meztelen felsőtestű, tangába-tűsarkú cipőbe öltözött nő látható háttal ülve, akinek testére az eladásra szánt húsok, ez esetben egy csirke részei vannak rajzolva: far, hár, comb, szárny. A szöveg: Bomba csirke. Zalabaromfi. 100% hús.
Véleményem szerint a reklám, amikor az élelmiszert (húst) a meztelen női testtel hozza összehasonlító kapcsolatba, sérti egyrészt az általános jóízlést, másrészt a nők és férfiak egyenlőségének elvét is, azzal, hogy a női testet tárgyként, eladó-megvehető húsként kezeli, és ezt még ki is mondja. Továbbá az emberi testet az evésre szánt hússal összefüggésbe hozni sérti az emberi méltóságot, és a reklám összességében sérti az általános emberi jogokat.

Többen is írtak arról, hogy vajon mit lehet ez esetben tenni (enyje, hát senki nem olvasta el a reklámok és NEMek kiállításon kitett tablókat, mi a teendő ilyenkor?? ;-)). Szerintem az első lépés az ilyen reklám elleni fellépés esetén, hogy a szabályoknak megfelelően bepanaszoljuk. Bár az ÖRT szerint egy panasz is panasz, azt is ugyanúgy kötelesek elbírálni, mégis bátorítanék mindenkit, hogy tegye meg - legalább - ugyanezt, nem olyan bonyolult, online is lehet panaszt beadni, itt. Az ugyanis jobban látszik, hogy mennyire sérti a közízlést, az emberek méltóságát, ha nem egyetlen panasz érkezik, hanem minél több. Emellett persze lehet a hirdetést megrendelőnél is tiltakozni, csak ne várjatok választ. És lehet nyilvános tiltakozást kezdeményezni (megfontolandó).

Ami ellen érdemes lenne külön tiltakozást, olvasói levelet, satöbbit fogalmazni, az az Élet és Irodalom, amely augusztus 3-i számában leközölte ezt a hirdetést. (Shame on you!)

A pályaudvartól a belvárosig vezető utat alaposan feltúrták Bad Ischlben. Az ideiglenes úton mégis azonnal megtalálja a látogató a turistairodát, ahol prospektusok tömege várja. Programok a városban, ahol egész nyáron tart az Operettfesztivál, a környéken kedvezményes utazási ajánlatok vonattal és hajóval kombinálva, s természetesen egy kis várostérkép.
A térkép hátulján kedves levél a látogatóknak, melyben tudatják, hogy 2008-ban nagyszabású tartományi kiállítást terveznek Emberek, mítoszok, császárok címmel (a fotókon láthatjuk Strausst és Lehárt, Stolzot és a császári párt), ezért a pályaudvarral szemben hatalmas mélygarázst építenek. Így aztán lezártak utakat, elterelték a forgalmat, de kérik mindenki megértését, ajánlják, hogy figyeljük az eddig egyirányú utcák megváltozott tábláit, s remélik, hogy a megszépült városba jövőre is visszalátogatunk. A kis térképen pontos címmel, telefonszámmal sorakoznak a városka kávézói, fagyizói és vendéglői.
A Kaiservillában semmi sem változott. 25 nyelven találhatunk részletes leírást, úgyhogy aki nem tud németül, az is jól eligazodik. Ferenc József több mint nyolcvan alkalommal töltött itt rövidebb-hosszabb időt, itt volt az eljegyzésük is Sissivel.
Lehár itt írt 25 operettet, de gyakori vendég volt Bruckner és Brahms, Nestroy és a legendás színész, Girardi is.
Tisztaság és virágok, üzletek és hangulatos utcák, folyópart és kávéházi teraszok, nyugalom, béke és jólét.

(Kőkemény Minnesota - filmolvasónapló)

Na, még ilyet sem láttam. Az asztalon egy papírdobozból tisztára mosott hamutartót lehet elvinni, ha valaki dohányos.
Kis strand a tónál, Sommersbergersee, a leggyorsabban felmelegedő tó Bad Aussee környékén. A bejáratnál egy kis kempingasztal mellett, színes ernyő alatt lehet megvenni a két eurós jegyet. Azt nem is kell mondanom, hogy itt aztán igazán van helye a szelektív szemétgyűjtésnek, hiszen számtalan üdítős palack vagy gyümölcs-hulladék „termelődik” egy nap alatt. A strand füve friss zöld, gyakran nyírják. A tóhoz három móló is vezet, zöld puha műfűvel borítva, a gyerekek számára külön lejáratot és elkerített részt biztosítottak. Két euróért lehet ernyőt vagy ágyat, széket bérelni, nem kérnek biztosítékot senkitől. Nincs hangosbemondó, zene. Igaz, tekergős csúszda sem. Csak a tiszta víz, szélén vizililiomokkal, az árnyékot nyújtó fák és bokrok, körben a dombok és fenyvesek, a strand végében virágos-teraszos ház, ahol innivalót és fagylaltot lehet venni, 5-6 euróért menüt (aznap éppen töltött paprika és rétes) vagy a hagyományos ételeket, bécsi szeletet vagy sonkás kockát ebédelni.
Ezen a tájon szokatlan meleg, 35 fok, szombat délután, mégsincs tömeg, persze, egyik tó a másikat éri. A közeli Grundlsee hosszan nyúló partján szinte bárhol lehet strandolni, s ha valaki Salzburg felé indul, egymást érik a nagyobb tavak, mint Attersee, Traunsee, Wolfgangsee, Mondsee.
A mi tavunk azonban különleges. Altaussee egy zsákfalu, alig kétezer lakossal, a falu végén a tizenötödik századi templom mellett van az utolsó parkolóhely. De aki ide eljön (s ez tapasztalatom szerint minden ausztriai üdülőhelyre vonatkozik), gyorsan és világosan megtudhatja, mit lehet megnézni, hol, mikor és mennyiért.
A falu közepén lévő nonstop nyitvatartó turistairoda több tucatnyi színes prospektust kínál, melyeken a falu és a környék érdekességeit lehet tanulmányozni. A tavak és a jég- és sóbánya, a helyi felvonók, turistautak, gyakori falunapok és szabadtéri rendezvények, koncertek, kirakodóvásárok, helyi múzeumok igazán bő választékot nyújtanak. Egy nagy elektronikus térképen gombnyomással azt is meg lehet keresni, hol van még szabad szoba. A turistairoda szomszédságában nem olyan régóta Irodalmi Múzeum nyílt a faluban élő és dolgozó Barbara Frischmuth írónő védnökségével. Ő nem ismeretlen Magyarországon, néhány könyve nálunk is megjelent, a debreceni egyetemen tanult magyar szakon, és sokat fordított is magyar szerzőktől. A környék irodalmi hagyományokban gazdag, szívesen látogattak ide írók, Hoffmanstahl, Schnitzler, Hermann Broch.
A környékbeliek gyakran öltöznek népviseletbe. Hétvégeken és a falunapokon a férfiak bőrnadrágot és térdig érő zöld zoknit viselnek a fehér inghez és színes selyem mellényhez. A nők a hagyományos dirndlit viselik, a kivágott puffos ujjú fehér blúz fölött színes mellényt és kötényt, bő ráncos szoknyával. A színek az alpesi virágokat idézik, rózsaszín, halványkék és zöld. A kis gyerekeket is így öltöztetik, s az esti falunapi koncerten szinte az a furcsa, ha valaki normális ruhában jár.
Folyt. köv.

Több bécsi lap készített interjút Ingela Brunerrel, a bécsi Agrártudományi Egyetem frissen kinevezett rektorával.
Egy kanadai ENSZ-diplomata és egy svéd írónő lánya (1952), ő volt az első nő, aki a bécsi Műszaki Egyetem gépipari szakán végzett. Volt kutatási igazgató az ÖMV-nál és dékán a kremsi Duna Egyetemen.
Azt meséli, számára nem szokatlan a szerep. Egyik ükanyja férje halála után átvette és irányította a papírgyárat Svédországban, ami akkor nagyon szokatlan volt egy nőtől. Dédanyja ismert társadalomkritikus szobrász volt. Szülei mindig támogatták elképzelései megvalósításában. Harcos természetnek vallja magát, de a harcot nem öncélúan folytatja, mindig valami cél érdekében. Cél pedig jócskán akad. Most például szeretné elérni, hogy az egyetemen a különféle tanácsokban, bizottságokban és szervezetekben egyenlő számban képviseljék magukat a férfiak és a nők, ahogy ez például már a felvételi bizottságban meg is valósult.
„Természetesen“ megkérdezik tőle, vajon miért érdeklődik több férfi a technika és a természettudomány iránt, mint nő. Saját példáját hozza elő, ő mindig megoldásorientált ember volt, nem az érdekelte elsősorban, valami miért történik, hanem hogy az ember hogyan tudja megváltoztatni a helyzetet, ha kell. Erre (is) kellene nevelni a gyerekeket. Olyan jól működik például Ausztriában a zenei nevelés, milyen jó lenne, ha már kis korban fizikai-kémiai ismereteket is tanítanának, játékos módon.

Ha „otthon“ jár, mindig örömmel tapasztalja, hogy Svédországban milyen természetes, hogy szinte minden pozíciót nők (is) betöltenek. Nem véletlenül, hiszen remekül működnek a gyermekgondozási intézmények. Október elején az egyetemen éppen egy ilyen témában rendeznek megbeszélést „Mindkét szülő felelőssége“ címmel, s ezért használja mindig a gyermek- vagy szülőtámogatás kifejezést és nem a nők támogatását.

Egy férfitól ilyen (vagy bármilyen) pozícióban nyilván sosem kérdezik meg, hogy tudja összeegyeztetni a családi életét a hivatásával... Egy nőnek mindig felteszik ezt a kérdést. Az új rektornő válasza egyszerű: partner kérdése. Férje természetesen vesz részt a nemzetközi konferenciák partnereknek szánt programjaiban is. 19 éves lánya folytatva a családi hagyományokat a műszaki egyetem matematika szakos hallgatója.
S végül a szokásos „bemutatkozó“ sorok: kedvenc étele a töltött paradicsom, ahova szívesen megy szabadságra: valamelyik svéd sziget, érdekli a kortárs művészet, színház, irodalom, legszívesebben Zweiget olvas, és szereti Klimó Károly festményeit.

A Jel-Kép Kiadó rájött, hogy hazánkban hiány van olyan könyvekből, amelyek gyerekeseknek szólnak, méghozzá úgy, hogy nem feltétlenül a szülők, hanem épp a gyerekek igényeit veszik figyelembe. (Más országokban már rengetegféle "útikönyv" van: pl. Párizs szerelmeseknek, gyerekeseknek, bicikliseknek, sétálóknak, stb.)
A "Budapest gyerekekkel" című könyv pótolni kívánja a hiányt, és az eddigi kritikák szerint ez sikerül is neki. Felsorolnak kirándulóhelyeket, strandokat/fürdőket, kevéssé ismert múzeumokat (pl. az újpesti lepkegyűjtemény, vagy a tűzoltómőzeum), művelődési és játszóházakat, játszótereket - még Budapest határain kívül is. Mindenütt megadják a gyerekeseket érdeklő információkat (ár, km, időigény, babakocsis és mozgássérült figyelmeztetések).
És vannak hozzá mókás illusztrációk, összesen 256 oldalon, 3200 Ft-ért. Reméljük, hasznos lesz, és sikeres annyira, hogy folyamatosan bővítve, frissítve újranyomják.

Most épp a HVG rendes heti hátsó oldali nagyriportját készítő Lindner András és Horváth Zoltán mondanak furákat, amikor Király Júliát, a Bankárképző egykori vezetőjét, jeleneg az MNB alelnökét kérdezgetik.
Ilyet pl:

Tiszteletre méltóan magas beosztása egyben arra is felhívta figyelmünket, milyen kevés nő van a bankvilág élvonalában. Lehet, hogy a bankárkodás virtigli férfiszakma? Vagy csak egyszerűen kirekesztik onnan a nőket?

Mókás, hogy - bár az egyik legszínvonalasabb magyar gazdasgi hetilapról van szó - a lap újságírói még sosem gondolkodtak azon, vajon miért van kevés nő a gazdasági (és persze banki) vezetők között. Külön vicces ez a rácsodálkozó attitűd.
Aztán érdekes, ahogy próbálják megingatni a magabiztosságában, vagy legalábbis megkérdőjelezni annak jogosságát. (Ld: sosem dolgozott korábban bankban, az egyetemen sem a bankszektorra szakosodott.) Hm, a korábbi - férfi - MNB elnököt pl. biztosan nem zavarta a hasonló előélete...
Aztán fény derül a felkészületlenségükre is: nem igazán készültek Király apja, az irodalomtudós munkásságából, csak a róla szóló kritikákat olvasták.
Aztán ez is van:

- Kemény asszony. Így éli a magánéletét is? Volt egy házassága...

- Előre készültem: "pesti belvárosi, Kossuth Lajos téri lakásában 17 éves fia nem várja esténként, mert ő olyankor indul bulizni." Direkt megnéztem, miket szoktak írni...

- Megtisztel. De ha válaszolna is...

- Legyen elég annyi, hogy ez bonyolult. Valóban elváltam, és a fiammal élek. De a gyermekem apjával, a férjemmel, valamint a nevelőapjával is kiváló a kapcsolatom.

- Ez már nekünk is alig követhető.

Egyrészt keménynek tekintik azért, mert egy ellenőrizetlen forráson alapuló tévés nyilatkozatot kifogásolt, és ennek hangot is mert adni. Hűha! Aztán rögtön átugrik a gondolatuk arra, hogy bizonyára a magánéletben is kemény - tehát ezért elvált. Aztán követhetetlennek (vagyis: zűrös, zavaros) tartják a családi életét, amelyben tulajdonképpen csak néhány férfi szerepel.
De a végén azért kiderül, hogy figyelnek ám ők, hiszen amikor Király a bankárképzős első évekről beszél, eszükbe jut: hohó, de hiszen a fia akkor volt kisgyerek! Hogyan csinálta ezt akkor?
Költői - és lassan már elcsépelt, de sajnos folyamatosan érvényes - kérdés: Vajon ha Karvalits Ferencet interjúvolnák, tőle is hasonlókat kérdeznének?

Olyan szívesen mondanám nektek, hogy ha szépet akartok látni, menjetek Kőszegre. Mondom is. Talán ne most, a 38 fokban, de azért ne hagyjátok ki.

Azt mondják a városban, hogy Kőszegen vagy harangoznak vagy fúj a szél. Mi csak az elsőt tapasztaltuk. Hosszan és gyakran harangoznak, az országban itt egyedül 11-kor is, emlékeztetve a török legyőzésére. Persze ez amolyan magyaros győzelem volt, inkább mondanám kompromisszumnak, Ibrahim és Jurisics között, akik, régi ismerősök lévén, megegyeztek. Az ostrom (800 ember a várban, százszorannyi a várfalakon kívül) a krónikák szerint kb. 25 napig tartott, a törökök egy órára kitűzhették a zászlót, aztán mentek, mert indulniuk kellett, hogy még a tél beállta előtt hazaérjenek. Később is számtalan történelmi esemény színhelye volt a vár és a város, itt lakott Bezerédj Imre kuruc brigadéros, Hermann Ottó  is itt tengette fiatal éveiben mint vándorfényképész életét, de itt élt Sigray is, az ő háza ma gyönyörűen felújított Európa házként működik.

Mivel legjobb barátnőm évtizedek óta itt kutatja a középkori házak falait, igazán alapos vezetést kaptam. Ő maga is, aki leginkább dolgozni jár a városba, elcsodálkozott, mennyi bosszantó apróság nehezíti a turisták életét.

Tudom, hogy már írtak róla mások is (hírben, blogban) és hogy rossz a reakcióidőm, de ezek szerint nem utazom olyan gyakran Combinóval. Ami nem is olyan nagy baj, tekintve, hogy manapság talán a Combinókon lehetne mérni a legjobban egész Magyarország melegrekordját, és különben is, megfigyeltétek már, hogy ezeken a villamosokon - különösen a műbőr csuklós résznél - olyan szag van, mint az Állatkert görényházában?

Na most erre sikerült rátenni még egy lapáttal azzal, hogy pl. a Nyugatinál Bodrogi Gyula hangja hozza rám a frászt. Elkezdi énekelni, hogy ő a híres egyfejű, és felszólítja a "kedves gyerekeket", hogy adják át a helyüket az "időseknek, és azoknak, akiknek nehéz a hosszas álldogálás".

Legalábbis ezt sejteti a Hírszerző bulváros rovatában megjelent rövid híradása.
Merthogy a kínaiaknál már nem is annyira érvényes az "egy gyerek politika", vagyis az, hogy a pároknak nem lehet egynél több gyerekük, és ha mégis, akkor mindenféle szankciók érik őket.
"Csupán" 35,9%-ukat érinti már ez az állami szabályozás! Hurrá! Nem is olyan rossz ez a Kína, menten odaköltözöm, úgyis olyan szépen fejlődik ott a gazdaság...
Bár gender-ügyekben azért még nem annyira fejlettek. A cikk beszámol arról is, hogy azok, akik vidéki, mezőgazdasági területen élnek, és akiknek az első gyerekük - nyilván a szülők és a kínai állam legnagyobb sajnálatára - lánynak születik, szóval ezek a jóemberek kapnak még egy esélyt, azaz nekik engedélyezve van a második gyerek csinálása, hátha az jobban sikerül, vagyis fiú lesz, akire majd "támaszodhatnak időskorukban". Hehe, milyen szívás lehet, ha a második is lánynak sikerül... :)

Tallián Miklós, a Hírszerző szerzője cikket írt a nők a tudományban témáról. Leginkább Gurmai Zitát cikizi (ebbe most nem mennék bele, hogy jogosan vagy sem), illetve tesz jó néhány helytálló kijelentést, és jó néhány nem helytállót. Billentyűt ragadtam, és írtam neki egy szép kis levelet, amelyet röviden itt is összefoglalok.
Én is teljesen egyetértek azzal, hogy valójában a csúcstechnológiákban a nők nem érik el az érdemi pozíciókban a kellő/kívánatos arányt, az 52% az nem úgy 52%, stb. Azzal is, hogy a nők tudományos életben való előmenetelét nagyrészt a nemi sztereotípiák, a nemi szerepekkel kapcsolatos hagyományos gondolkodásmód akadályozzák ("óvodától egyetemig").
Az azonban már a szerző tájékozatlanságát mutatja, hogy szerinte a "széjjelcsapkodni vágyók", vagy "női egyenjogúságért síkra szálló aktivisták, politikusok és hasonlók", és "hímsovinizmus letöréséről zengő kórus" (kik ezek? kikre gondol?) valójában nem is tudja, kik voltak az elmúlt mondjuk 200 év kiemelkedő női tudósai, nem tudják, hány Nobel-díjat kapott Marie Curie.

Még Statlernek is van szíve (sőt, az öregkor, úgy látszik, a morgolódó emberből is kihozza az érzékenyt), úgyhogy bevallom, megkönnyeztem ezt a cikket:
Az origo (és nem, nem szivatni akarom a blog-gazda rivális online médiumot :)) a XII. és XIII. valódi olimpiákról ír.
Na, igen: tudjátok, mikor és hol voltak ezek? (Hány százezres kérdés lenne ez Vágó István műsorában?) Merthogy Helsinkiben és Londonban a 2. világháború miatt nem került sor rájuk. A koncentrációs táborok foglyai azonban megrendezték az 1940-es és 1944-es olimpiai játékokat. A varsói Sportmúzeum erről készített kiállítása nemrég nyílt meg.

Nem vagyok egy nagy krimiolvasó, de muszáj valamit ajánlanom nektek. Két izlandi krimi jelent meg, szerzőjük Arnaldur Indridason (a második d-n egy vízszintes vonással), Skandináv krimik a sorozat címe, "Vérvonal" és "Kihantolt bűnök" a két regényé.
Egészen elvarázsol. Ritkán lehet ilyen alaposan "felszerelt" krimit olvasni, túl azon, hogy a fordító a már régóta profi Tótfalusi István (nekem régi kollégám volt a Móra Kiadóban, a zseniális svéd gyerekversek és a Pan Péter fordítója, az Operamesék és nyelvészeti könyvek szerzője), mindkét kötet kis térképpel indul, melyen Reykjavik és környéke látható, olyan fontos helyszínekkel, mint a Halottas ház vagy a Nemzeti Statisztikai Hivatal.

Jelentem, Klaus Maria Brandauer, 15 évvel első felesége, a neves és közkedvelt filmrendezőnő halála után újra megnősült. (Karin Brandauer hosszú, csendes szenvedés után 47 éves korában halt meg rákban. Brandauer nehezen tudta túltenni magát felesége halálán, bár a lapok szerint gyakran "vigasztalódott" barátnőkkel, de ezek a kapcsolatok rövid életűek voltak.) A házasság szokatlan módon csendben és diszkréten, a nyilvánosság kizárásával zajlott Berlinben, a jelenleg városi múzeumként használt Nikolaikircheben. A szertartáson csak a legszükebb rokoni és baráti kör vett részt, összesen tizenketten. A 64 éves művész Natalie Krennt, a 32 éves rendezőasszisztenst vette el feleségül. A menyasszony egyszerű zöld selyemruhát viselt, a vőlegény fekete öltönyéhez nyitott fehér inget. Brandauer tanúja fia volt. Fogadás helyett a kis társaság az esküvő után reggelizni ment, egy fotós készíthetett közben néhány felvételt a Marx-Engels emlékműnél az ifjú párról.
Brandauer nem nagy barátja a sajtónak, s nem szereti, ha privát életében zavarják. A 2006-ban rendezésében bemutatott Háromgarasos operában, ami nem túl jó kritikai visszhangot kapott, már együtt dolgozott mostani feleségével.
A szakállt növesztett Brandauer és a barna, mosolygós, szelíd arcú Natalie hófehér limuzin helyett egy mopeden érkeztek és távoztak.
Lehet így is? Vagy gyanakodjunk, hogy minden csupán reklám? Mégis, valahogy jólesett ezt a hírt olvasni a sztárok szokásos esküvői felhajtása helyett.

Tudtátok, hogy ki a legmodernebb nőíró? Hát Jane Austen!!

Az Ulpius-ház kiadó legalábbis ezzel hirdeti legújabb Jane Austen regény-sorozatát, tele is plakátolta vele a metró aluljárókat. (Metró: a modernitás újabb jele.) Jójó, "modern", meg "korához képest" ilyenmegolyan, de azért "legmodernebb"?? De valóban: a Lady Susan borítóján egy bikinis (!!) nő olvas könyvet, felteszem, valamilyen tengerparti fövenyen. Vajon Austen olyannyira modern volt, hogy korát kb. 200 évvel meghaladva már említést tesz a kétrészes fürdőruháról?

Nyilván szurkálódónak tűnök ezzel, hiszen mondhatnánk, hogy a copfos lány valószínűleg Jane Austen egy regényét olvassa. Csak nem értem, miért szerepelnek akkor az összes többi rajzos borítón empire ruhás nők és magas galléros férfiak - vagyis az adott regényhez készített illusztrációk??

Miért van az, hogy itt (értsd: a császárvárosban) tele vannak a lapok, napi és hetilapok mindig női témákkal? De nem ám úgy nőklapjaszerűen csupán, vagy a szokásos fogyókúra-divat-találd-meg-a- g-pontodat-ki-mit-hord-a-sztárok-közül szinten (azért ezek sem hiányoznak, most pl. a Swarowski ház már nem annyira csitri lánya, Fiona vár gyereket, méghozzá a volt pénzügyminisztertől, szerelmük, házasságuk, nyaralásuk, stb. állandó téma a bulvársajtóban, akárcsak a szörnyű Lugner familiáé - az építési vállalkozó hatalmas bevásárlóközpontjáról is ismert, meg arról, hogy Mausinak szólított nejéről az áruházban osztályt nevezett el), hanem a problémákat felsorokoztatva, a jó példákat bemutatva, a megoldásokat kutatva.

hogy a BKV buszokon (legalábbis azon, amelyiken én utazom nap mint nap) 10-ből 8 alkalommal képtelenek összehozni 2 dolgot egyszerre: hogy a kijelzőn a megfelelő megálló neve jelenjen meg és a megfelelő dátum? Ilyen icipici dolgokon (is) múlik, hogy jobban érezzem magam... És ugye az én jólérzésem mindenkinek nagyon fontos... ;-) (És ne mondják, hogy elromlott, mert a vezető kézileg is át tudja állítani, tapasztaltam.)

Amúgy mindenki megnyugtatására: alapvetően szeretem a városomat, és az ilyen sorokat a legnagyobb aggodalom és felelősségérzet íratja velem. :)

PS: Nem fenyegetésképp, de ilyen kérdésekből még lesz néhány. (Mondhatni, egy sorozat első részét olvassa a kedves olvasó. Elvégre mégiscsak a morgolódás lenne Statler és Waldorf fő mestersége. :)) 

Ez is az origo cikke, ezúttal a bölcsődékről, vagyis inkább azok hiányáról.

A bölcsődei férőhelyek száma elszomorító, azonban itt van nekünk egy mókás név, hogy bearanyozza a napunkat: a nap embere: Páternoszter Piroska, a győri önkormányzat főosztályvezetője. :))

(OFF: észrevettétek, hogy az origo sokkal alaposabban ír a társadalmi kérdésekről, mint fő riválisa? És időnként női témában is egészen korrektek.)