Salzkammergut környékén nagyon gyorsan változik az idő, hirtelen óriási eső jön a forró délutánra. Ilyenkor lehet ország-városozni, kártyázni, palacsintát sütni vagy megnézni az otthoni sajtót, ami ugyan némi késéssel érkezik. Nagy kérdés, milyen sorrendben.
Érdekes, hogy bosszankodásra mindig van ok. Most például olvasom John Emese Politikusnők tervutasításra című írását, melyben azt elemzi, miért nem ért egyet (a bp-i önkormányzat SZDSZ-frakció vezetője) a női kvóta (javasolta: pártja politikusa) bevezetésével. Csak egy mondatot idéznék:

"Gondoljunk csak bele, az Országgyűlés megszavazza, hogy meghatározott számú helyet nőknek kell fenntartani, s ezzel jó eséllyel kiszorít a politikából sok tehetséges férfit, és esetleg nem megfelelően tehetséges és képzett nőket juttat a Tisztelt Házba."

Mi van? Eddig ugyebár az történt, hogy kiszorult a politikából sok tehetséges nő, nem? Vagy én értek valamit félre? Más:
A Neue Zürcher Zeitung bírálatot közöl Alice Schwarzer új könyvéről, mely "A válasz" címmel jelent meg a kölni Kippenheuer and Witsch kiadónál.
A neves feminista, az Emma magazin alapítója továbbra is az azonos esélyek, jogok és kötelezettségek elszánt harcosa marad, nem híve az “új feminizusnak”. Témái is állandóak: prostitúció, pornográfia, terhességmegszakítás, nők szerepe és helye a fundamentalizmusban, a nőkép változása, a háziasszony-lét problémái, nők és karrier. Úgy látja, hogy miután a férfiak nem hajlandók önként feladni a kiváltságaikat, a nőknek már a hatalmi kérdést kell felvetni és szükség esetén viselni ennek a következményét.
Bízzatok magatokban, asszonyok, akkor is, ha esetleg egyszer népszerűtlenek lesztek – mondja. S hozzáteszi: és ne nevessetek bután minden okos mondat után.
Schwarzer írásainak szuverén bája az irónia, s ezért az ő könyve jobban olvasható, mint fiatalabb kolléganői harci üzenetei.
Különösen szenvedélyesen szól a családon belüli erőszak áldozatairól. Nemcsak a fundamentalista iszlám miliőben találunk erre példákat, becsület-gyilkosság van nyugaton is, csak itt családi drámának nevezik. Évente 800 nőt ölnek meg férjeik vagy szeretőik Németországban.
A kritikus valóban kritikus Alice Schwarzerrel. Vajon ad-e valóban választ a feltett kérdésekre? A kendő viselését például ellenzi, azt tartja, ez az elnyomás szimbóluma, s a nők így vesztik el identitásukat.
De mi van azokkal a moszlim nőkkel, akik számára különösen fontos a fejkendő viselete, de esetleg tanulnak, dolgoznak, nyitottan gondolkodnak? A kritikus azt is szemére veti, hogy nem szól a prostitúció németországbeli legalizálásáról. És kicsit talán túlságosan élvezi, hogy egy fogalom lett. Gyakran tűnik igaznak a régi szemrehányás, hogy Schwarzer szinte kisajátította a nőmozgalmat. Szívesen csinál reklámot lapjának, holott ma már nem az Emma az egyetlen médium, ami bírálja a visszaéléseket, s a nők problémáival foglalkozik. Oldalakon át idéz – jelölés nélkül – saját régebbi könyveiből.
Mindenesetre az igaz, hogy az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott, a társadalom egyharmada – írja Schwarzer – az oldalunkon áll, egyharmad még gondolkodik,
s a maradék áll csak utunkba.
Az biztos, hogy harminc éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung Alice Schwarzer könyvéből a megjelenés előtt hosszú részleteket hozzon.