Vannak a kétfürdőruhások. Pontosabban ők vannak többen. A következőképpen megy ez:
napozás a vízparton, s amikor már túl meleg van, be a vízbe. Rövidebb-hosszabb úszás után aztán törölközővel elvonulnak a kis faépületbe, ahol átöltöznek a száraz fürdőruhába, mely az úszóssal ellentétben általában kétrészes. Mármint a nőknél, mert a kétfürdőruhásak koedukáltak. Jöhet megint a napozás. Addig tart, amíg a vizes fürdőruci megszárad. Akkor megint melegük van, s jön újra: úszás, átöltözés, napozás. Így megy ez, ahogy a nagy amerikai író is megmondta.
Na most ez miért jó? Szerintem az a fincsi ebben az egészben, amikor kimászol a partra a vizes fürdőruhában, jóleső borzongás tölt el, s lassan száradsz. Áll az ember a tóparton, körülötte nagy hegyek, messze a Dachstein havas sziklái, háta mögött a Loser majdnem kétezer méteres sziklás csúcsa, néha hosszúkás fa- vagy halkmotoros csónakok siklanak a vizen, s minden órában Erzherzog Johann is feltűnik, szakállas mosolygós kapitányával.
Szóval áll az ember, miután mégiscsak vette a bátorságot s úszott egyet a sötét mély vízben, mely a kinti hőség ellenére is nehezen melegszik fel, de ha már benne vagyunk, persze…
Elviselhetőbb, sőt egyre kellemesebb. Áll az ember a tóparton, a nap melegíti, s egyáltalán nem zavarja a vizes fürdőruha, csak áll és néz, bele a világba, ahogy tükröződnek a szemközti Strandcafe teraszán a színes ernyők, a kishajók fa „garázsai“, ahogy remeg a vízben a Trissensteint borító fenyves képe, s néhány tömött fehér felhő is lebeg a vízben vagy a víz fölött, vagy egyszerre mindenütt. A napot nem takarják el, az süt, az melegít, s szárítja a fürdőruhát.
______________________________
Statler megjegyzése: azért veszik át a fürdőruhát, mert a vizes fürdőruhában ücsörgés elősegíti mindenféle fertőzések terjedését. Szerintem.