Egy páran mondták, hogy írjam meg, milyen volt, ezért most eleget teszek kérésüknek.

L.M. miniszter úgy döntött, valamiért idén ünnepli a nőnap 100. évfordulóját, méghozzá azzal, hogy kitüntet 100 nőt, akik szerinte "hivatásuk kiválóságai", és "sikeres életútjukkal és munkásságukkal" példát mutathatnak nőknek és férfiaknak egyaránt. Az indoklásban az is benne volt, hogy elvileg ezek a nők mind a nők egyenjogúságát, megbecsülését, elismerését elősegítő célokért küzdenek. Mondjuk Zwack Izabella nemtom, mit gondol erről, ő miért küzd (nem jött el, csak a nagyon jópasi testvére!), de személyes véleményem szerint pl. Dávid Ibolya (szintén kitüntetett) inkább hátráltatja a női esélyegyenlőség ügyét - ld. kvótajavaslat leszavazása. Szóval elég vegyes kis 100-as csoport kerekedett ebből, gondolom, a végén már izzadt homlokkal ültek a papírok fölött a miniszteri kabinetben, hogy ki legyen az a 18, aki még kell a 100-hoz... E-vel meg is állapítottuk, hogy itten két jól elkülöníthető csoport van: nők, akik sikeresek, bármiben, és nők, akik valóban a nők és férfiak egyenlőségéért küzdenek, de inkább sikertelenül. Mivel nem vagyok "borász, börtönigazgató, énekes, építész, festő, jelnyelvi tolmács, katona, katasztrófavédelmi szakértő, költő, mentős, orvos, óvónő, pedagógus, politikus, postás, rendőr, repülőgép-pilóta, sportoló, színész, táncos, vasutas, újságíró, ügyvéd vagy védőnő", valószínűleg a második csoportba tartozom.

Az ünnepség alkalmat adott arra, hogy eszünkbe juttassuk - ha netán a  nőnapi ünneplés hatására elhomályosult agyunkkal elfelejtenénk egy pillanatra -, hogy mi is a baj ezzel az egyenlőséggel Magyarországon. Mármint az egyenlőség hiányával. Meg a sztereotípiákkal. Mert azokból volt egypár, elég kövér. És volt az egésznek egy erős szocialista-ünnep hangulata, mondjuk az Internacionálé eléneklése hiányzott, de a postás, vasutas kitüntetése bennem a régi Kossuth-díjas vájárok képét idézte fel.

Kezdődött azzal, hogy S.G. very new államtitkár egy eléggé kesze-kusza beszédet mondott, amiben többek között elhangzott az a (közhelyes, és ide aztán abszolút nem illő - vagy nagyonis illő?) szöveg, hogy minden kiemelkedő teljesítmény mögött ott egy nő. Mögénézel, hopp egy nő! Kiugrik mögüle. Vagy mi. De nem, nem azért, mert netán ő érte volna el azt a kiemelkedő (tudományos) teljesítményt. Ááá. Hanem mert könyvtáraz a (ezek szerint hímnemű) tudósnak, vagy mellékszámításokat végez, vagy KÁVÉT FŐZ. Bizony, ezt így mondta az államtitkár.

Sz.K. házelnök mellesleg eléggé helyretette ezt a rémes megnyilatkozást, amikor a rendezvény végefelé köszönőbeszédében (merthogy ő is kitüntetett volt), elmondta, hogy sok még a tennivaló, pl. a kvótajavaslatot is újra meg kell próbálni (helyes!), és hát tenni kell, hogy ne legyenek majd ilyen megnyilvánulások, hogy a nők teljesítménye a kávéfőzésben merülne ki. :)

Na aztán jött a kultúrprogram, két kislány nyenyeregtette a hegedűjét (és még ez volt a legjobb!), majd Gáti Oszkár színművész lépett elő és belekezdett valami versbe, amit aztán félbehagyott és elkezdett monologizálni arról, hogy mennyit gondolkodott, milyen verset is mondjon eme nemes alkalommal, hozhatta volna Juhász Gyulát, vagy Adyt, József Attilát (csupa beteg lelkű költő), végül mégis Kosztolányit választotta, és a Hajnali részegséget. Máig sem jöttem rá, miért. Mi köze a nőnaphoz? Egyáltalán a nőkhöz? Van benne egy bálkirálynő-szerűség, meg több ringyót is megemlítenek - itt kissé felkaptam a fejem, de szerintem nem mindenkinek tűnt fel az ordító odanemillőség. Kicsit mosolyogtató de inkább bosszantó volt látni, ahogy a hímnemű színész abszolút a klasszikus "férfiak-köszöntik-a-nőket-világszerte-nőnap-alkalmából, mert-ők-az-életet-adók, szépek-és-gondoskodók" megközelítésből gondolt a nőnapra - miközben az egész rendezvénynek épp ellenkező célja lett volna. Nem tudom, ki találta ki, hogy ő szerepeljen, de adhattak volna neki valami normális verset. Vagy ahogy B.K. író-dokumentumfilmes felsóhajtott: "Annyi jó költőnő van!" Még ki is tüntettek egyet (nem jött el), megkérdhették volna E.E. színésznőt (szintén kitüntetett, szintén nem jött el), hogy mondja el egy versét. Vagy valami.

Ezután az átadás következett (nem ciki, hogy a fogyatékosoknak mindig nagyobb taps jár?), amelyen M.L. O.Gy. alelnök mindenkinek sok boldogságot kívánt (?), majd elénekeltük a Szózatot, mint minden rendes állami ünnepély végén, és mehettünk a fogadásra. Ahol S.G. államtitkár még magyarázkodásba kezdett, hogy ő tulajdonképpen minden reggel kávét főz a nejének, és nem is úgy gondolta tulajdonképpen... Aha.