A több mint ötven kisebb és nagyobb bécsi temető közül kétségtelenül a Névtelenek temetője a legmegrendítőbb. Kicsit távol esik, kívül a városhatáron, a közelben gabonatároló és egy, a harmincas években épült vízvédő gát fala. A kis temető nehezen megközelíthető (Alberner Hafen, 71-es villamossal a végállomásig, vagy 76 A busszal s még legalább húsz perc gyalog), nem könnyű odajutni, alig akad látogatója. Ki is látogatná, hiszen az alig több mint száz holttest, akiket itt 1900 és 1940 között eltemettek, többnyire ismeretlen. Többségüket a Dunából fogták ki, tetemüket a Duna és a Duna-kanális összefolyásánál vetette ki a víz. Voltak, akiket később tudtak azonosítani, de az ő sírjukon lévő egyszerű fémkereszten is csak ez a felirat áll: Névtelen. Ismeretlen. Esetleg a dátum. Kivétel Johann Nowosel sírja, aki a felirat szerint 1932. június 7-én biciklibalesetben vesztette életét.
Néha mégis találunk égő gyertyákat és virágcsokrokat a sírokon. 1939-ben, amikor a közeli kikötő épült, megváltozott a Duna sodrása, s így a víz már nem veti ki itt a testeket. Mégis, a mindenszentek utáni első vasárnap a halászok egy tutajt építenek, virággal díszítik, s háromnyelvű – német, szlovák és magyar – feliratot tesznek rá: A Duna halottai. Vízre eresztik, s a tutaj lassan úszik Pozsony, Esztergom majd Budapest felé.