Szűkebb hazám kettő is van, immár, egyik jobb, mint a másik, Erzsébetváros volt első, Terézváros lett második, na most képzelhetitek. Most már mindkettőben őrizetbe vették a polgármestert, egyikben a teljes kormánypárti frakciót. Ennek ellenére se a 6, se a 7. kerület képviselőtestülete nem oszlatta fel magát - persze hogy nem, hiszen arról az MSZP-SZDSZ többségű testületnek kellett volna határoznia.
A két kerület nem csupán az én szívemben fonódik össze :) hanem vezetésében is, idéznék az indexes cikkből:
"(Hunvald György) 1996-98 között az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Rt. igazgatóságának tagja volt. A társaság igazgató-helyettese a következő négy évben Terézváros mostani polgármestere Verók István volt, akit szintén gyanús ingatlanügyek miatt gyanúsít a rendőrség. Verók erzsébetvárosi kinevezése alatt Hunvald György volt a kerület gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A kerületben erős a pletyka, hogy a két politikus ekkor találta ki azt a konstrukciót, amelynek alapján számos VI. és VII. kerületi ingatlant értékesítettek furcsa körülmények között. A két politikus akkor is jól együttműködött, amikor már mindketten polgármesterek voltak: rendszeresen adtak ki egymásnak bontási engedélyeket olyan épületekre, amelyek eltűnése miatt civil szervezetek és politikusok is sokat aggódtak."
Én ugyan nem szavaztam meg őket, de szeretném visszahívni a teljes képviselőtestületet, akik elvileg engem képviselnek. Vajon mit tehetek?
***
Országos szinten meg egyesek szerint polgárháború készül, mások viszont azzal foglalkoznak, szabad-e tóraolvasás közben dohányozni szabad-e válság idején Tina Turner koncertre mennie a kormányfőnek.
Az origón pedig, amelynek korrekt megnyilvánulása volt a Cozma-ügyben, itt elolvashatjátok, milyen okosságokat (és olykor butaságokat) mondanak közéleti emberek azzal kapcsolatban, hogy személyesen mit tehetnek/tesznek a cigány-magyar együttélés érdekében. Könyörgöm, valaki magyarázza meg nekem, mit jelent Kányádi verses válasza (jól értelmezem, hogy arról vizionál, hogy a cigányok el fogják pusztítani az európai kultúrát??).
És ez mind nem vicc!
Crazy country
2009.02.11. 10:46 Statler
1 komment
Címkék: budapest politika lapszemle
A bejegyzés trackback címe:
https://statlerandwaldorf.blog.hu/api/trackback/id/tr72936461
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CSACSI · http://rajottem.blog.hu 2009.02.11. 11:51:25
Teljesen egyetértek. Mi is valami hasonlót gondolunk.
rajottem.blog.hu/2009/02/11/rendorseg_12
rajottem.blog.hu/2009/02/11/rendorseg_12
Legutóbb ezt írtátok