A bécsi önkormányzatnak (vajon a pestinek is?) van egy állatvédelemmel foglalkozó tanácsnoka, Sandra Frauenberger. Az ő kezdeményezésére rendezték meg a napokban a város központjában, a Rathaus előtt a 11. Bécsi Állatvédő Napot.
Több mint hetven egyesület, szervezet, hivatal állított standot a hatalmas sátorban, s mutatta be tevékenységét, adott tanácsot a nagyszámú érdeklődő közönségnek. Megjelentek ketreceikkel a galambászok, lehetett gyíkot simogatni a terraristáknál, s megtudtam, külön szervezetük van a tengerimalac-barátoknak. Szórólapjaival és részletes programjaival ott volt természetesen a híres schönbrunni állatkert és a (különösen télidőben) népszerű Tenger háza is.
Azt szokták mondani, egy idő után a gazda hasonlítani kezd a kutyájára. Nem gondoltam volna, hogy a macskák esetében is így van. A színpadon különböző bemutatók követték egymást, s egy alkalommal különböző fajta – perzsa, burmai, stb. – cicákat hoztak a tulajdonosaik, általában nők. Meglepő volt, hogy egy-egy idős hölgy mennyire hasonlít kedvencére. Az egyik macska mogorva pofával ült, s a tulajdonosa ugyanolyan undok képpel állt mellette, még valahogy hozzá is öltözött macskájához.
Külön sátorban mutatkoztak be a katasztrófavédelmi szervezetek, kutyamentő-brigádok, sőt a hadsereg „mentőlovainak” felszerelését is láthattuk, akiket lavinaveszély esetén még most is bevetnek. Az „állatos” szervezetek és programok mellett Bécs városa sokféle szakértőt, információt és prospektust kínált, például a város speciális gyerekprogramjairól, fogyasztóvédelmi szervezetéről, az élelmiszerek eltarthatóságáról, a biotermékeket kínáló piacokról.
A Pedigré standján kutya- és macskaeledelt osztogattak. Először rendezték meg a Doggingot, amikor a gazdáknak kutyáikkal együtt különböző távokat kellett megtenni (férfiak, nők, csapatok, 2,5, 5 és 10 km-es távok).
Ezer tonna homokot szórtak le a lóbemutatókhoz, s a gyerekeknek lovas mesét is bemutattak. Működött a patkolókovácsműhely és természetesen szólt a zene. Rejtvények, tombolák és bűvészbemutatók is színesítették a két napot. Iskolák, óvodák hozták gyerekcsoportjaikat, s délután sok család kereste fel a Rathaus előtti teret, amelynek szomszédságában játszótér-bemutató is működött. Érdekes módon sok mozgássérültet láttam.
Talán egyedül az Antares standjánál nem nyüzsögtek a látogatók. A kis cég állattemetőt működtet és most is különböző szolgáltatásait – a halott állat elszállítása, személyes tanácsadás, földbetemetés, hamvasztás, urnák, a kedvenc négylábú utolsó lábnyomának megörökítése – ajánlotta. Szeretnék, ha nem lenne az állattemetés tabu-téma. „Mi ott vagyunk, ha a barát elmegy.” Színes prospektusukban őszintén beszélnek arról, hogy háziállataink élete rövidebb, mint a miénk, és hogyan kellene elbúcsúzni tőlük.