A múltkor szó volt arról, mennyire megrémítette Németh Gábort, hogy esetleg nem mehet majd Berlinbe, mert az új kulturális intézet-igazgató, Can Togay kijelentette, hogy az ő időszakában márpedig csakis nőnemű írókat fog kivinni és bemutatni a német közönségnek, mert alulreprezentáltak. Aztán az is kiderült, hogy fölölseges volt a nagy rémület-indulat, mert nem is ezt mondta Togay és nem is úgy. (Akit azért továbbra is tisztelünk, pl. azért is, mert feminista és ezt nyilvánosan is kimondja.) Vagyis hogy azért persze mehetnek pasik is, de elsősorban a hazai nőnemű írók népszerűsítésén akar dolgozni, és tőlük akar műveket fordíttatni. Mert azért lássuk be, hiába megy ki valaki felolvasni, ha nem jelent meg műve német nyelven, akkor hiába minden érdeklődés iránta. És ez igenis (irodalom)politikai kérdés, mármint hogy kiket fordítanak, milyen nyelvekre. Ennek sokszor már semmi köze az irodalmi mű színvonalához, a szerző tehetségéhez. És ha eddig nem gondoltuk volna, hogy kevesebb nő szerző művét ültetik át idegen nyelvekre, akkor most itt egy újabb ezt alátámasztó cikk: most éppen Edmund Gordon, a Guardian könyves blogjának szerzője elmélkedett el azon, hogy vajon miért nem fordítanak nőszerzőket angolra. Merthogy nem fordítanak. Az különösen vicces, ahogy a lehetséges okokat felsorolja: netántán a másik nemzet kiadója szexista? (ááá, dehogy :)), vagy a nőírók (Nagy-Britanniát kivéve, ugye, ahol egálban vannak) mindenütt szarabbul írnak, mint a férfiak? esetleg az angolra fordítók gondolják azt, hogy inkább érdemes hímnemű írókat fordítani, mert az kifizetődőbb.
Mellesleg minderről a litera számolt be, ahol úgy tűnik, valamifajta gender mainstreaming zajlik, csendesen, halkan. :)
Legutóbb ezt írtátok