Budai helyek 1.
Vannak helyek, amiket valami kollektív emlékezet jónak tart, aztán ha ott járunk, megtapasztalhatjuk, hogy már nem az igazi. Igy jártunk a Remízzel. Annak idején - mikor is volt az már? - népszerű vendéglő volt, hangulatos kerthelyiséggel, jó konyhával. Mára talán csak a kerthelyiség maradt, de azt most, lévén január vége, nem igazán élveztük. A pincér, saját bevallása szerint még tanuló, kétszer rákérdezett arra az igen bonyolult rendelésre, hogy egy buborékos és egy mentes vizet kérünk. Aztán, ahhoz képest, hogy alig néhány asztalnál ültek, kicsit soká vártunk rá. Közben ugyan visszajött, megkérdezni még egyszer, mit is rendeltünk enni. Türelmesen megismételtük.
A paradicsomléből paradicsomleves lett. A bécsi szelet nem volt az igazi, s a petrezselymes krumpli egy érdekes kis mértani alakzatban összegyúrva érkezett. Nemcsak küllemében, ízében sem emlékeztetett arra, aminek lennie kellett volna. A pincérek minimális szemkontaktus nélkül kóvályogtak, így aztán többször kellett szólnunk, mire számlát kaptunk.
De a kelkáposztafőzelék fasírttal igazán remek volt. Persze azt meg tudjuk mi is otthon csinálni. Ezért nem kéne vendéglőbe menni. Ide nem is jövünk többet.