Az európai kristálytehenet tizenháromezer-ötszáz Swarowski nemes kristály díszíti, s január 19-ig a bécsi Grabenen, a Meinl Kávéház kirakatában látható. (Senki se hagyja ki a kétszintes Meinl delikátesz üzletet, ez az egyetlen ma már.)
Aztán január 21-től április 20-ig a budapesti Iparművészeti Múzeumban tekinthető meg, majd New Yorkban állítják ki.
A Héder Zoltán és Zoltai Judit művészházaspár ihletője a határtalan Európa eszméje volt. A tehenet Ernst Wastl, a Cukor utcai Ernst Galéria tulajdonosa egy jótékonysági árverésen vásárolta meg, s a Kohlmarkt Komitéevel együttműködve szervezték a bécsi bemutatót, ahol nagykövetek, kultúrdiplomaták és polgármesterek voltak jelen.

Egy néhány évvel ezelőtti interjúben Ernst, aki már jól beszél magyarul, így emlékezett a kezdetekre:
 

– Fontosnak tartottuk, hogy galériánk a „szomszédvárhoz”, a Centrálhoz hasonlóan az eredeti szépséget és hangulatot tükrözze. Az igényesség és a korhűség egyébként nemcsak pénzben, de különösen időben sokba került. Rémisztő állapotban jutottunk ugyanis az üzlethez. Volt ez autószerelő műhely, majd fodrászszalon és sok minden más. Három évre és kitartó kutatómunkára volt szükség, amíg eljutottunk idáig. Teljes fotótárakat, gyűjteményeket néztünk át, sőt olyan régi magyar filmeket is, amelyekben, ha egy-egy villanásra csupán, de feltűnt ez az utcarész. Az épület ezen része újjávarázsolva a hajdani, hiteles képet nyújtja az új évezred küszöbén. Olyannyira, hogy az sem lenne abszurd, ha bármelyikőnk nagymamája csipkés napernyővel, bokáját alig kivillantó ruhában bekukkantana, hogy megnézze ezt a bécsi biedermeier széket.
– Eleni görög származású, míg Ernst Wastl Bécsbõl települt át néhány éve Budapestre. Honnan gyökerezik az ön rajongása hajdanvolt korok tárgyi világa iránt?
– Egészen kisfiú, talán hét-nyolc éves lehettem, amikor régi tankönyveimet kivittem a Flohmarktra (itt bolhapiacnak mondanák), eladtam, s a pénzből valami régi mütyürkét vettem. Így ment ez a későbbiekben is, már nemcsak tankönyvekkel. Elég korán a szenvedélyemmé vált ez a dolog. A böngészgetés, a vétel s az eladás mellett természetesen képeztem is magam, hisz ismernem kellett az adott műtárgy korát, stílusát. Ez adta meg ugyanis az értékét, enélkül rossz üzleteket kötöttem volna. A restaurálásukhoz mestereket kellett felkutatnom, akik eredeti állapotukba tudták hozni a legrozogább darabokat is. Múzeumokat jártam, rengeteg szakirodolmat olvastam, autodidakta módon jutottam el profi szintre.
– Jó szemét dicséri, hogy aukciókon a rossz keretben, foltos üveg mögött sínylődő, mások által még pillantásra sem érdemesített festményben is meglátja a benne rejtező „gyémántot”.
- Így volt ez legutóbb Borbereki Kovács Zoltán egy gyönyörű aktjával. Megtisztíttattam, kijavíttattam, kerestem hozzá egy méltó keretet és a nyitásra a galéria főfalán kapott helyet. Minden vendég tekintetét odavonzotta. Egy híres svájci műgyűjtő azonnal lecsapott rá, és megvette. Jól gondoltam, hogy be kell ide hoznom, holott sokáig hálószobánk legszebb ékessége volt. De ez a galériás sorsa… Ez az üzlet fontosabb nekünk, mint a lakásunk, hisz mondhatni, ez mindkettőnk munkája és hobbija egyben, tehát az életünk. A műkereskedelem – a nevében is benne van – a pénzről is szól, kár lenne titkolni, de nagy baj, ha pusztán vagy elsősorban arról szól. Mi Elenivel a klasszikus, az értékmentő, hosszú távon egyfajta értékteremtő tevékenységet szeretnénk itt megvalósítani. Magyarországon az elmúlt fél évszázadban Csipkerózsika-álmát aludta ez a tevékenység. Azt szeretnénk, ha újjászületése után megkapná azt a rangot, amely megilleti a műkincseket, az azokkal foglalkozókat és a közönséget egyaránt. Két évtizedes tapasztalataink alapján új irányzatot szeretnénk képviselni a hazai műkereskedelemben, akkor is, ha ez az út még járatlan. A legtöbb hazai antikvitásbolt minden kor és stílus alkotásait forgalmazza. Mi a XX. század első feléig tartó időszak magyar és nemzetközi művészetére, a bútor- és kerámiaipar legjobb alkotásaira specializálódtunk, s ez úgy látom, pionír vállalkozás – a kellő dokumentumok felkutatásával. Kvalitás és értékközpontúság, ízlésformálás, diszkréció, bizalom. Röviden így lehetne összefoglalni mindazt, amit galériánkban megvalósítani kívánunk. Elsõsorban műkincs-kereskedelemmel, de partnerkapcsolatainkkal, dokumentációs adattárunk, magyar és idegen nyelvű szakkönyvtárunk megnyitásával és nem utolsósorban kiállítások rendezésével. A képző- és iparművészet, a díszítőművészet és a könyvészet legjobb hazai és külföldi alkotói kapnak majd itt helyet, de már elhunyt és a feledés homályába merült művészek mestermunkáit is fontosnak tartjuk újra felmutatni. Legelsőként az Iparművészeti Múzeum közreműködésével egy sajátos, ízig-vérig magyar Art Deco kiállítást szeretnénk rendezni. Az én iránytűm honfitársaim, Schickedanz Albert vagy Schmidt Miksa munkássága, akik gazdagították Budapest szellemiségét. Noha nem itt születettek, hozzájárultak a város fejlődéséhez, s ma már magyarként tartja számon őket az utókor. Mindegy, hogy Eleni görög gyökerű, én pedig osztrák vagyok, egyedül az a fontos, hogy szeretjük ezt az országot, ezt a várost, és szeretnénk szebbé, értékesebbé tenni. Már csak azért is, mert kislányunk magyar állampolgárnak született, és mi értékes, a múltját ismerő és becsülő polgárnak szeretnénk őt látni. Itt, Magyarországon…