Tényleg csak egy kicsi, az egész alig három nap. A tavalyi novemberi utunk sem tartott tovább, akkor Wannsee-n laktunk, s Potzdamot néztük meg hivatalos dolgaink mellett.
Most szinte otthonos érzés újra végigsétálni a Kudammon (3,5 kilométeres 53 méter széles a híres bulvár, ami a háború után a nyugati világ kirakatát, a szabad világot jelképezte), ahol a széles járdán sorakozó üvegdoboz-kirakatok között kétszer is találkozunk az itt jól ismert Budapester Schuhe márkás cipőivel. Az ősz gyönyörű, a hatalmas fák szinte beborítják az utat, a Wittembergplatz metróállomásán a régi közlekedési plakátok olyan milleniumi földalatti hangulatot sugallnak. Milyen jó is, hogy vettünk jegyet és kezeltük is. Ahányszor metrózunk, minden alkalommal jön az ellenőr, itt érdekes módon egyedül jár, s nincs semmilyen messziről árulkodó kék dzsekije, vagy egyencipője, karszalagja sincs, csak előkap egy kis igazoló kártyát s máris mindenki mutatja a jegyét, bérletét.
Egy kellemes teraszon késői reggelit eszünk, a pincérnő kicsit olyan, mintha egy női börtön foglárnője lenne, bizony, errefelé nem mindenki olyan kedves, mint Bécsben. De túléljük, s az omlett igazán kitűnő.
Az Alexanderplatz már teljesen megújult, épp csak odakukkantunk, még mindig ott állnak a mozgó sültkolbászárusok, hátukon-hasukon a sütő-főző alkalmatossággal, fejük felett reklámernyővel. A Nikolaiviertel, ez a Patyomkin-város (Berlin egyik legrégebbi részét, közepén az 1230-as évekből származó templommal a II. világháborúban földig rombolták, de aztán teljesen újjáépítették) tele turistacsalogató üzletekkel, óriási medvéket ültettek az egyik bolt elé, ezerféle vicces képeslap (tényleg, minek is veszi az ember ezeket, aztán otthon egy fiók mélyén landolnak), és egy ajándékbolt, melynek egyik falán a farekeszek telis-tele vannak különböző festett tojással, s a plafonról is húsvéti tojások lógnak, békésen a frissen feltett karácsonyfadíszekkel. A téren néhány helyiségből álló könyvtárat találunk, Gedenkbibliothek, a sztálinizmus áldozatainak emlékére. Szép tematikus rendben és országonként sorakoznak a könyvek, több mint nyolcezer, melyek a marxizmus és kommunizmus-kutatás, a totális birodalmak, elsősorban a volt országok, Szovjetunió és NDK, az ellenállás, disszidensirodalom, börtönemlékek, különböző társadalmi rendszerek összehasonlítása és a múlt feldolgozásának témájában jelentek meg az elmúlt évtizedekben. Hozzáértő munkatársak, kényelmes fotelok, és rendezvények várják a látogatókat és olvasókat.
Az esti könyvbemutatóra megtelik a Tiergartenben lévő osztrák követség nagyterme, Günther Nonnenmacher,a Frankfurter Allgemeine Zeitung kiadója mutatja be a könyvet és beszélget Palival, az érdeklődő-értő közönség élvezi az estét. Én külön örülök, hogy látom Fehéri Gyurit, a Magyar Intézet lelkét (később magát az épülő házat is), minden magyar író jó munkatársát, meg Végel Lacit (ha igazi írói naplót olvasnátok, nézzétek meg a Mozgó Világban minden hónapban), s feleségét, Anikót, akivel egy pillanat alatt összebarátkozunk.
A következő napot a berlini zsidó múlt megismerésével töltjük, de előbb megnézzük az épülő Magyar Intézet házát, ami remek helyen van, már az Unter den Linden-en (a hársak alatt) sétálva is látszik a hófehér nagyablakos kockaépület, a Humboldt egyetem mögött, az utcán villamos jár, egészen közel a régi helyhez. Kár, hogy jó szokás szerint nincs egy óriási tábla rátéve: Itt nyílik november végén a Magyar Kultúra Háza. Jó reklám is lehetne.
A Friedrichstrasse-től a Brandenburgi Kapuig vezető részen számtalan Berlin Ajándékboltot látunk, ahol a legelképzelhetetlenebb hülyeségeket lehet kapni. A kapunál fényképezkedik mindenki, most épp egy zászlót lengető orosz katona vagy amerikai-orosz kályhaezüstszínű élőszobrok társaságában.

Rövid séta, és a Holocaust emlékműhöz jutunk.
A 2711 oszlop különböző magasságokban emelkedik, keskeny az út és dimbes-dombos, felnőttek és gyerekek – kukucs! – játszanak, kergetőznek az oszlopok között. A kiállítás a föld alatt van, komoly biztonsági ellenőrzés után jutunk be. Az egyik teremben alulról megvilágítva levélrészletek és emlékezésfoszlányok, a fal üres, fehér, s fenn egy csíkon csak az országok nevei s mellettük számok: Dánia: 116, Ukrajna 1 000 000, Románia 295 000, Norvégia 765, Hollandia 100 000, Lengyelország 3 000 000 elhurcolt, és így tovább. Aztán 15 család története következik, különböző dokumentumokkal, fotókkal, filmrészletekkel, az áldozatok és a túlélők adataival. A helyszínek termében film és fényképanyaggal mutatják be azt a kétszáz helyet, ahol tábor, gettó állt, ahol a deportációk vagy halálmenetek útvonala vitt, vagy ahol a tömeggyilkosságok történtek. A látogatók csendben és megrendülve, figyelmesen és alaposan nézik végig az – amúgy ingyenes – kiállítást. A kutatóteremben minden komputer foglalt, már mindenki beírt egy nevet a keresőbe.
Péter barátunk az NDK-s időkben oly elhanyagolt, de most megújuló Prenzlauer Berg-re visz, ahol éppen meg is tudjuk nézni Németország legnagyobb zsinagógáját, melyet most újítottak fel. Az 1900-as években épült zsinagóga egy vörös téglás épület udvarában van, s ez az eldugottsága védte meg attól, hogy a nácik teljesen elpusztítsák. A lakóházak közelsége miatt ugyanis a tűzoltókat azonnal kirendelték a lángok oltására. A háború után megfogyatkozott a zsidó közösség, de működött a romos épület, Stefan Heym is megfordult itt. A neves német író a hetvenes évekig angolul írta műveit. Amikor a zsidóüldözések miatt apja öngyilkos lett, a magát marxistának valló Heym Amerikába emigrált, majd mint amerikai katona jött vissza Európába, s aztán az NDK-ba ment, lévén kommunista volt. Ott nagy irodalmi sikerei voltak, de gyakran kritizált a fennálló társadalmat. 1989-ben ő volt az egyik szószólója a reformoknak a berlini fal ledöntése előtt. Az első szabad, egységes német parlament korelnöke is volt. Sírját meg is találjuk a közeli Weißensee-i temetőben, mely a legnagyobb zsidó temető Európában.
Utolsó napunk igazából csak fél nap, besétálunk a KáDéVé-be (Kaufhaus des Westens), amit mindenkinek csak javasolni tudok. Most nem szólnék a kényelmes, nagy terekben megtalálható különböző divatmárkákról, ezek nem annyira érdekelnek. Viszont nagyon jó dvd-választékot találtam ott (orosz filmek, köztük a Ragyogj, ragyogj csillagom, vagy Almodovar: Titkom virága). A hatodik emeleti Delikátesz pedig igazi világ csodája.
Az 1907-ben épült áruháznak ez a részlege Európában a legnagyobb, a világon pedig a második legnagyobb, 34 ezer termékkel, csak borokból több mint háromezer, 33 standon részben eszegetni is lehet, hihetetlen micsoda választék van mindenből, pedig azért már láttam egy pár hasonló üzletet. És a legjobb az önkiszolgáló étterem, rálátunk a városra, és alig tudunk választani a rengeteg gyümölcs és saláta, frissensült és fincsi édessség
közül. Vigyázat, nem megpakolni a tányérokat, mert lemérik, dekára megy!