Alig fél órára Bad Aussee-től, a hegyek közé visz az utunk. Már többször láttuk útközben a hegy oldalában a két templomot, most végre meg is nézzük őket. (Nem tudom, voltatok-e már úgy, hogy naponta mentetek el valami mellett, fogadkozva, hogy na most már egyszer igazán be is megyek, meg is nézem, aztán valahogy mindig elmaradt. Így voltam én pl. a Rezső téri templommal, addig ígérgettem magamnak, hogy munka után megnézem, amíg elmentem a környékről dolgozni. Fájdalmasabb az a „jóra való restség”, amikor egy barát vagy volt tanár vagy régi kolléga meglátogatását halogatjuk, amíg aztán már nem tudjuk, mert meghal. Vagy mert meghalunk.)
A felhőfoszlányok még a hegyek oldalán lebegnek, de már javul az idő. Szerencsére barátaink figyelmeztetésére foglaltunk asztalt a Krenn vendégfogadóban. Vasárnap egy óra. Telt ház. Születésnapot ünneplő család, baráti társaságok, kirándulók. Úgy néz ki, mindenki tudja, miért pont ide jött. Az alpesi hangulat tökéletes. Semmi sem zavarja meg az összhangot. Faburkolat, egyszerű, de kényelmes faasztalok, néhány régi festett parasztbútor, az apró ablakokon fehér csipkés vagy kék keresztszemes hímzett függöny, a falon kis tájképek, az alacsony mennyezetű helyiség családias meleget áraszt. Házias ételek, stájer konyha, különböző nokedlik sonkával, hagymával, káposztával, gombócok töpörtyűvel, füstölt hússal töltve, hozzá meleg savanyú káposzta jár, de persze kapható tafelspitz és rántott hús is. Egy egész oldalas az édességek listája, sárgabarackos és tökmagos piskóta, meleg, puha, elomlik a szájban, nem túl édes. És gombóc, túrós és barackos, meg rétesek. Különösen igényes a borlap. (Az árak – kis adag is rendelhető – 6,5 – 14 euró között). A kiszolgálás tökéletes, gyors, kedves, nem tolakodó. Nem csoda, hogy altaussee-i vendéglős barátunk is ide küldte tanulni a lányát.
Az egész falu alig néhány utca, csupa virág, az autók csak a falu előtti parkolóig hajthatnak be. A parkolónál két faház, a régebbi, kicsit kopottas a wc. Bizalmatlanul megyek be, de a villanyt felkapcsolva már meg sem lepődök. Tisztaság, tartalék wc papír, hideg-meleg víz, kéztörlő, s a falon – télidőre – egy falimelegítő. A másik, újabb és nagyobb faház ravatalozóként szolgál. Az ok egyszerű: a régi templomot körülölelő temető kicsi.

A falu, Pürgg története nemcsak a rómaiakig nyúlik vissza, hanem a prehisztorikus korba. Nagy volt itt a jövés-menés a népvándorlás korában, részben a sóban, részben az ércben gazdag hegyek miatt. Mindkét templom gyönyörű. Az alsó, a gótikus Szent György templom tele XIV-XV. századi kincsekkel, szobrokkal, felső kis harangtornyában falfestés maradványai. Különleges a templom bejárati ajtaja, melyet a gonosz ellen spirálmintázatú kovácsoltvasalással védtek. A kőből faragott egyszerű, de mély fájdalmat kifejező Piéta 1415-ből való. Az Anna harmadmagával valószínűleg egy felső-ausztriai mester, Astl alkotása, 1520 körül készülhetett. Konrad Zeiler, bécsi majd grazi főapát vörös márvány síremléke 1442-ből, halála évéből származik.
Aztán felsétálunk a kis Johannes kápolnába, az egyik falát és tetejét fazsindely borítja, az oldalához kis faépületet toldottak. Ott a bejárat. Tábla figyelmeztet, itt tegyük le nedves ruháinkat, ernyőinket, mert a falfestmények kényesek. Léptünkre a világítás automatikusan bekapcsol. A kápolnában a falfestés a tizenkettedik (!!!!) század végéről származik. 1870-ben fedezték fel, s 1893-94-ben restaurálták, sajnos az akkori módszerek nem voltak nagyon ügyesek, s így rövid idő múlva a színek elkoptak, s helyrehozhatatlanul tönkrementek. 1937-ben újra restaurálták a famennyezetet és a téglaburkolatot. Az egyik leghíresebb és rejtélyesebb motívuma a freskónak a Macska-egér harcot ábrázoló részlet, mely talán egy ezópuszi mese feldolgozása. Az egyenlőtlen harc a macskák és egerek között a középkori költők és művészek szerint talán a feje tetejére fordított világ metaforája.
A prüggi freskók a legjelentősebb román stílusú falfestmények, valószínűleg nagyrészt bizánci eredetűek. Hihetetlen, hogy senki sem őrzi a kincseket, sem a templomot, nincs belépőjegy, csak „becsületkassza” a templomi vezető füzet és képeslapok mellett. Azt hiszem, kis hazánkban a fa ruhafogast és a tartalék wc papírt is ellopnák, de a temetőből a nagy műanyag öntözőkannákat is, ha nem állna mellettük őr.

Aztán már csak ülünk a padon a kis kápolna előtt, távolról kolompolás hangzik, szemben a Grimming sziklás csúcsai néha kibukkannak a felhők mögül, aztán a szemközti dombokat a hirtelen kisütő nap megvilágítja. Felkerekedünk és megnézzük a Trautenfels várát, mely az Ennstal (Enns völgye) kapuja. Először 1261-ben állt itt vár, 1664-ben a stájer tartomány ura, Trautansdorff grófé lett, aki barokk stílusban építtette át. Jelenleg a környék múzeumaként üzemel, most épp a Joanneum (Graz) kiállítása tekinthető meg, maszkokról, melyen nemcsak a gazdag salzkammerguti hagyományokat mutatják be, ruhákkal, filmfelvételekkel, hanem afrikai, keleti maszkokat is. A felső szinten nagy teremben gyerekprogramokat szerveznek, a falakon már a látogatók alkotta ijesztő-mulatságos maszkok lógnak. A vár ugyan egy magaslaton áll, de mégis jól megközelíthető, lépcső nélkül a kerekesszékesek vagy babakocsit toló szülők részére is. A főbejárathoz vezet csak 5-6 lépcső, de az oldalán ezt is enyhe lejtőjű rámpa hidalja át.

Még hazafelé elugrunk a Putterersee felé, csodálatosak ezek az apró tavak, ennek az egyik felében camping, a másikban szép tiszta, virágos strand (belépők 3 euró körül) várja a fürdőzőket. Feltűnően sok autó parkol. Sajnos, lekéstünk a már halasztott Dirndlis ugróversenyről, több mint húszan indultak, férfiak-nők egyaránt ezen a hagyományos bulin, mi már csak a nedves kötényeket, szoknyákat elpakoló fiúkat-lányokat látjuk. Beugrottak, most már lazítanak, sör, halk zene, nyár.