Ismeritek Hitzendorfot? Graz közelében található ez a kis falu, 3500 lakossal, szépen felújított templommal, két nagy korszerűen felszerelt iskolával, ahova a környékről is járnak a tanulók. Negyvenkét tanár tanít hetente 772 órát, összesen 348 diákot (168 lány, 180 fiú). Egy tájékoztató táblán az is szerepel, ki milyen közlekedési eszközzel honnan jár az iskolába, milyen a vallási megoszlás (336 római katolikus), s hogy a tanárokról készült tablóképen – többségében fiatalok – ki van igazoltan távol. Minden tanteremben és a lehető legjobb technikai eszközökkel ellátott előadóteremben is ott vannak az alternatív szemétgyűjtésre felhívó táblák. S így a gyerekek természetesen megszokják, hogy külön dobják a joghurtospoharat és a banánhéjat, a kiszáradt filctollat vagy az uzsonnapapírt, a nylontasakot vagy a régi újságokat, a tintapatront vagy a papírzsebkendőt.
A hitzendorfi pékség fölött három vendégszoba várja a látogatókat. Méghozzá nem akármilyen szobák ezek. Izléses és praktikus a berendezés, világos, kényelmes, minden van, amit az ember elvár egy panziótól. Éjjeli lámpa az ágy mellett, éjszakai kis őrzőfény, hogy el ne tévedj, felszerelt konyha és tiszta, tágas fürdőszoba. Szépek a nyers fa színű bútorok és illenek hozzájuk a függönyök, a párnák, az ülőgarnitúra szövete. Az íróasztalhoz internetkapcsolat is jár, s a szoba előtt széles terasz, kényelmes székekkel, s jó kilátással a templomra.

Legutóbb ezt írtátok