Még október végéig útra kelhetnek azok, akiknek idejük és kedvük van hegyet mászni, vagy csak nagyokat sétálni, kisvárosokat és érdekes kiállításokat megnézni és persze nagyon-nagyon jókat enni Ausztriában. Közelebbről Salzkammergutban. Hegyek és tavak, jó levegő, szíves fogadtatás várja arrafelé a turistát. S az idén 14 helyszínen, Gmundentől Bad Ischlig, St. Wolfgangtól Hallsattig rendeztek kiállításokat, hogy megismertessék Felső-Ausztria e csodálatos vidékét. Tavasztól a nyár közepéig már 350 ezer látogatót számoltak össze a szervezők. Bárhonnan indulunk, pontos tájékoztatást kaphatunk a látnivalókról, már az utakon hatalmas plakátok hirdetik a kiállításokat és rendezvényeket, s vezetnek el a külön parkolókig. S ha addig nem szereztünk valamelyik turistairodában prospektust, biztos, hogy a parkolóőr a kezünkbe nyom egyet. Aki nem autóval érkezik, az a vasútnál is vásárolhat kombinált jegyet, mely a kiállításra is érvényes, vagy egy traunsee-i hajókázásra. De az is megesik, hogy a belépőjegyhez egy bón jár, melyet a híres gmundeni porcelángyár termékeinek vásárlásakor válthatunk be. Minden megközelíthető babakocsival és kerekesszékkel is, ahol nincs lift, ott a lépcsőre szereltek felvonót.
A kiállításokat helyi vállalkozók, gyárosok, bankok, újságok, közlekedési szervezetek szponzorálták. Természetesen mindenhol a helyi sajátosságokra épülnek. A laarkircheni papírgyárban működő papírmúzeumban magunk is nyomtathatunk, hajtogathatunk, az eggenbergi sörfőzdében meg kóstolhatunk... Ne valami unalmas helytörténeti kiállítást képzeljünk el, szokványos tablókkal és halk háttérzenével. Minden technikai eszközt ki- és felhasználnak, a filmtől a hangig, az aktív foglalkozástól a játékig. A legtöbb kiállításon a németen kívül angol, olasz és cseh nyelvű feliratok is vannak. Minden városka saját (német-angol nyelvű) prospektust jelentetett meg, térképpel a hátoldalán, részletes vendéglői és programajánlattal.

Bad Goisern neve sokaknak ismerős lehet, méghozzá a világszerte híres hegymászócipőről. 1870 körül egy cipésztanonc, bizonyos Neubacher úr hegymászás közben beesett egy gödörbe és nagyon nehezen tudott csak kikászálódni. Ő találta ki a hegyi utakra alkalmas erős bőrcipőt, melynek talpa apró vasszögekkel van kiverve. A városka kiállításának fő hangsúlya a cipész és más kézműves mesterségeken (hajóépítés, hangszerkészítés) kívül a hagyományos népzenére, viseletre (felpróbálhatjuk a trachteneket) és az idegen számára enyhén szólva érthetetlen dialektusra épít. Ez utóbbit hallhatjuk, s közben tanulmányozhatjuk a szöveget, a fonetikus és a „német“ változatot is. A „hangos“ bemutatót a népszerű Hubert von Goisern zenéje zárja, aki érdekesen ötvözi tangóharmonikájával a rockos hangzást a helyi muzsikával, melynek itt nagy hagyománya van, hiszen 1925 óta Bad Goisernben rendezik meg a fúvós és ütős hangszerek zenészeinek találkozóját.

Hallstatt az egyik legvarázslatosabb hely a környéken. A hatalmas hegyek körülölelte tó melletti kisváros a világörökség része, a közelében található Európa egyik legnagyobb jégbarlangja (Obertraun). A város templomának titokzatos csontháza, a lépcsőzetesen, szinte egymás fölött épült faházak és a hallstatti tó körül vezető bicikliút sokakat vonz. Most a siklóval (kutyásoknak kölcsön-szájkosár jár az utazás néhány percére) gyorsan feljutunk a hegy tetejére, ahol a multimédiás technika segítségével őstörténeti időutazást tehetünk, vagy kis csoportokkal a világ legrégibb sóbányájába is elvezetnek. A másik sóbánya, kápolnával, csúszdával, belső kristálytiszta tóval a mi falunkban, Altausseen van, október végéig mindkettő – nagy fehér ruhát is kapunk az útra – vezetéssel látogatható.
A Rudolf torony már a hétszázas évek óta lakó- és munkahelye volt a hegymesternek, Johann Georg Ramsauernek, aki a halstatti sírokat (több mint kilencszázat találtak végül) felfedezte, melyek az időszámítás előtti 800-400 körüli időkről tanúskodnak.
A siklótól üveglift visz a toronyba, s onnan két új híd az archeológiai kiállítás felé. Az egyik a környék leggazdagabb vállalkozójának, a hajdani pénzügyminiszternek, Hannes Androschnak a nevét viseli, aki a restaurálás költségeit fedezte, és a híddal biztosította saját örökkévalóságát. Miután fenn a Rudolf torony teraszán jól megebédelünk, visszamegyünk a tó partjára.
A szép sétányon nemcsak a dombra kapaszkodó házakat, virágos kerteket, apró üzleteket bámuljuk meg, hanem a tóban forgó érdekes szobrokat is, melyeket a helyi iskola inasai készítettek, művészi vezetés alatt. Nagyon vicces „A napóra halála” című, mely a digitális idő diadalát hirdeti, vagy egy fából készült ebédlőasztal székekkel, gumicsizmával, mely a gyakori áradásra utal.
Nem lehet még elindulni, muszáj kiülni az egyik árnyas tóparti teraszra. A panzió és a vendéglő a Simony nevet viseli. Friedrich Simony (cseh származású) földrajztudós volt, aki 1842-ben megmászta a Dachstein 2996 méteres csúcsát, majd pénzt is gyűjtött, hogy kiépített úton lehessen felmenni. S ha már a magasságról esik szó, aki teheti, ne hagyja ki a történelmi fogasvasutat St. Wolfgangban, mely meredeken kapaszkodik a nyáron is havas csúcsra, ahonnan a legszebb a kilátás a környék tavaira.

Bárkinél szomszédolunk, szinte mindenki gmundeni edényekkel terít. Egyik kedvencem ez a város a Traunsee partján. Széles sétánya, boltíves kapujai, hosszú átjárói az üzletekkel kicsit Locarnóra vagy Asconára emlékeztetnek, a Lago Maggiorét is körülveszik a hegyek, ha nem is ilyen magasak. Első utunk a Gmundeni Porcelángyár bemutatótermeibe vezet, ahol a háromszáz éves hagyományos kerámia óriási kínálatából választhatunk. De az üzletben üvegtárgyak, edények és egyéb konyhai eszközök is kínálják magukat. Gmunden – kerámiaváros, hirdeti a kiállításra invitáló tábla, s egy igazi kerámiaút vezet az Orth kastélytól a Kammerhof Múzeumig. Az alig több mint egy kilométernyi utat kerámia játszótér, kerámialabirintus szakítja meg, s a sétány vitrinjeiben a városi múzeum tárgyai láthatók. Ahol viszont igazán különleges porcelánok várnak, Klo&So címmel a legkülönbözőbb régi szanitertárgyak gyűjteménye, a vécélehúzótól a régi bidéig, a falikúttól Karajan speciális vécéjéig (nem használt vécépapírt, a vécé bidével és szárítóval volt kombinálva).
Az Orth kastélyhoz egy kis hídon jutunk el. Nevét hajdani lakójáról kapta. Johann Orth, eredeti nevén János Szalvátor (1852-1890?) a Habsburg-Lotharingiai család toszkánai ágának főhercege 27 évesen már altábornagy volt, komoly katonai tapasztalatokkal, miközben keringőt és balettzenét írt, inspirálta barátját, Rudolf főherceget „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” című több kötetes mű készítésére, levelezett Verne Gyulával, progresszív, liberálisan gondolkodó fiatalember volt. Ugyan még Bulgária királyságát is felajánlották neki, de Rudolf halála után összetört és lemondva rangjáról, címéről, járandóságáról polgári nevet választott, elvett egy balett-táncosnőt és Hamburgból világkörüli útra indultak. Hajójuk nyomtalanul eltűnt Chile felé. Kastélyában most remek kiállítást láthatunk, melynek központi témája a só.
Salzkammergut nevét először 1524-ben említették, Camergut des Salzes –, amikor a környék Wildenstein báró birtoka volt, s mint állam az államban, nagyon jól megélt a sóból. A környék 1997 óta az UNESCO világörökségének része. Sol – Salt – Salo – Sel –Suola – Só, a kiállításon megtudhatjuk, milyen nehéz egy hátizsáknyi só, hogyan bányászták a sót, milyen eszközöket használtak hajdan és most. Nagyon érdekesek a húszas-harmincas években készült fekete-fehér filmek a hajdani turistákról, a téli és nyári sporteseményekről, a régi plakátok, a vándorbotok, esernyők, túracipők és hátizsákok gyűjteménye. Egy computeren mindenki saját túraútvonalat állíthat össze. Az egyik teremben salzkammerguti tájképeket nézhetjük, a másikban a tájegység jellegzetes foglalkozásait vagy élővilágát elevenítik meg (a kalitkákban a madarak ugyan nem élők, de a hozzátartozó gomb megnyomásával a hangjukat is megismerhetjük). Egy nagy utazóbőröndöt is kinyithatnak a gyerekek, s megnézhetik, mivel játszottak kortársaik száz évvel ezelőtt, milyen ruhákat hordtak, és milyen könyveket olvastak. A tisztességes kiállítás nem titkolja a környék náci múltját sem, s megrendítően szólítja meg ismét a gyerek látogatókat. Fotóalbumot lapozhatnak, melyben olyan kislányok és kisfiúk játszanak, akik hamarosan már nem mehettek utcára vagy iskolába.
Az oktatás történetének érdekes és fontos alakját is megismerhetjük a kiállításon. Eugenie Schwarzwald (1872-1940) alapította százhét éve, s vezette azt a bécsi gimnáziumot, ahol először érettségizhettek lányok. A Galíciában született osztrák pedagógus, női aktivista nem akárkiket kért fel munkatársaknak: rajzot Kokoschka, építészetet Loos, zenét Schönberg tanított. Bécsi szalonjában megfordult Canetti és Friedell, Musil és Rilke, Hatvany Lajos és Alma Mahler. Később Salzkammergutban, a grundlseei tónál is nagy házat vitt, irodalmárokat, művészeket látott vendégül. 1938-ban emigrált férjével Zürichbe.
Salzkammergutban az ősz gyönyörű. De ha épp hűvösre vagy esősre fordul, várnak a városok, fürdőkkel, kiállításokkal, jó ételekkel. Itt minden azért van, hogy a vendég jól érezze magát.