A mérleg nem mutat – még – sokkal többet, mint szeretném, de azért vannak intő jelek.
Próbafülke neonfényében a nagy tükör előtt.
A tavalyi blúz a deréktájon.
Amikor lehajolok, hogy bekapcsoljam a cipőt.
Furcsa feszülés-érzet a fürdőruhában.
Csak nem fogok a busz után futni...
Szóval megpróbálom megint ezt a káposztalevest.
Hétfőn kezdem, mert hétvégén a göttweigi Europaforum-konferencia alkalmából nem tudtam lemondani a szállodai reggelikről és az esti heurigerről (tipikus helyi kerthelyiség, finom wachaui borokkal), a kolostor teraszán kínált finomságokról nem is beszélve.
Először is a vásárlás: káposzta, karfiol, hagyma, répa, zeller, paprika, paradicsom, fokhagyma. Négy-ötféle levesrecept van, a maihoz finom olajon pároljuk a hagymát, fokhagymát, rászórjuk a köménymagot, curryt, aztán jönnek a zöldségek, leveskocka (csakis bio), babérlevél, chili, gyömbér, citromfű. Jó sokáig fő. Addig a szokásos buborékos ásványvíz helyett citromos hideg vizet iszom, pohárszám.
Ma, vagyis az első nap csak gyümölcsöt lehet a leves mellé enni, holnap zöldséget, bármilyet, kivétel kukorica és borsó, nyersen, párolva, grillezve, és egy egészben sült krumplit este. Meg persze a levest. Aztán jön a gyümölcs-zöldség nap, a negyedik nap a banán és a sovány tejtermékek vannak soron. Az ötödik napon halat vagy szárnyast, párolva, paradicsommal, a hatodikon a szárnyas mellé bármilyen zöldséget ehetünk, s a hetedik napon már rizst is. A zöldség és leves mellé persze.
Mondtam már, hogy én szeretem a káposztalevest?