Amerikai jegyzetek 4.
(Pankának ajánlva)
A los angelesi hotelben a szokásos szent biblia helyett Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye fekszik az éjjeliszekrényen, s a televízió mellett a Moulin Rouge dvd-je, két cédé, Frank Sinatra és egy kitűnő válogatás a legjobb fekete jazzénekesnőktől. A polcokon érdekes albumok régi városképekkel és egy másik a modern amerikai építészetről. A ruhásszekrényben vasalódeszka vasalóval, a polcon elemlámpa. A kádnál kis delfin gumiból, gyertya egy szép világoskék üveg tartóban, hozzá hosszú gyufa. Nagyon gondosak.
A sétálóutcán télikabátba, fülessapkába öltözött hajléktalanok tolják bevásárlókocsijukat, nylonzacskók lógnak körben, pokróc, termosz, papírzacskókban élelmiszer, kispárna, minden, ami az élethez kell. Később a tengerpartra néző sétány melletti parkban látjuk őket újra, már a hálózsákjukba burkolózva.
Mexikói vendéglő San Diegóban, nagyon kövér fiatal pár ül a mellettünk lévő asztalnál, a lány hajában fehér műanyagvirág, karja combvastagságú, hosszan tanulmányozza az étlapot, miközben az asztalon a hatalmas kupac chips lassan elfogy. Ez volt az előétel.
Hotel Del Coronado – a híres szálloda, ahol a Van, aki forrón szereti zárójelenetei játszódnak, már készül a jégpálya a pálmák alatt. A homokos part szegélyén több pár cipő sorakozik, tulajdonosai nyilván mezítláb sétáltak tovább a finom langyos homokban. S ha visszajönnek, néhány helyen lábat is moshatnak, mielőtt újra belebújnak a cipőikbe.
Los Angeles – Spago – állítólag a város egyik legjobb étterme, Wolfgang Puck a tulaj, az osztrák mesterszakács, akinek nemcsak vendéglő-hálózata van, de különféle termékeket is jegyez. A wc-re menet fura „szobor”, polcokon cipők sorakoznak, mindegyikben zöldség.
Oldtown – San Diego – bazárváros, óriási Frida Kahlo-kultusz, babák, képek, trikók, halálfejes hamutartók, színes keresztek minden méretben, ugyanez utolsóvacsorával és atya-fiu-szentlélekkel, szentek szobrai, cowboykalapok, poncsók, ékszerek, képeslapok, tökhangszerek, sok-sok Mária szobor és néhány színes pápa üldögél a polcokon.
Aztán egy egyszerű faépület, Old Town Galerie, s igazi kincseket találunk, számozott fekete-fehér fotók, szép keretben, a LIFE magazin fotósainak kiállítása. Többek között Alfred Eisenstadt híres képei. Eisenstadt (1898-1995) első nagy sikerét az 1929-es Nobeldíj-kiosztásról készült fotóival aratta, többek között Thomas Mannról készített felvételeivel. Nevezetesek fotói Goebbelsről, Hitlerről, Mussoliniról, G. B. Shawról és Marlene Dietrichről. 1935-ben emigrált az Egyesült Államokba, s lett a Life fotósa.
Ötvenes évek – hatvanas évek nosztalgia-boltja – minden, ami Elvis és Beatles, régi autó és cukorka, lemezek, különböző méretű fotók, trikók, zoknik, táskák és persze cd-k, képeslapok és bádogképek, dobozok és réginek kinéző rádiók, minden, csak költsük a pénzt. Amit majd elajándékozunk vagy nem tudunk hova tenni, bekerül egy fiók mélyére. De ott, a boltban ugy érezzük, muszáj megvenni.
Seaport village, San Diegóban a tengerparton – apró házakból álló bevásárlóközpont, teraszokkal, kis parkokkal, s természetesen hatalmas műfenyőfával. Valaki egy rózsaszín hálós babakocsit tol, tele plüssállatkákkal, külön rekeszben enni és innivaló. A kocsi a kutyusé, most épp sétál, de ha elfárad…
San Diego La Yolla – a tenger fölé nyúló kilátónál az állatvédők standja, s egy tábla: a fókák ma 10. 30-kor elmentek, mert két úszó megzavarta őket. Úgy látszik, szerencsénk van, mert mégis visszajönnek, ahogy a képen látszik.
Remeg a levegő a homok fölött. Futók lihegnek, görkorcsolyázó apuka tolja a babakocsit, a santa monicai tengerparti vidámpark körvonalait a délelőtti pára belepi. A homokos part mellett az úton végig faépületek, kiszáradt, repedezett fehér festék, elszáradt növények a teraszon, napszítta csíkos ernyők, üres udvarok, teraszok. Bekukkantok egy ablakon, benn hatalmas kalitka, az óriási tarka papagáj kívül a kalitkán, az asztalon ül. Mint egy Marquez regényben.
Downtown – felhőkarcolók a los angelesi belvárosban. A korán lenyugvó nap narancssárgára fest mindent, a magas házak tükörfalain éles kontúrt rajzol a szemközti épület. Köztük többszintes park és szökőkút, vízesés, mozgólépcső. A közelben a fantasztikus koncertterem, egészen különleges építészeti megoldás, Frank Gehry tervezte, 2003-ban nyílt, a los angelesi filharmonikusok otthona.
Alig néhány száz méterre egy másik világ, zajos, ócska kis üzletek, tarka festett tűzfalak, spanyol feliratok, használt telefonok és esküvői ruhák. A közelben a város egyik legrégibb műemléke, az 1893-ben épült Bradbury-ház, egyike a megmaradt viktoriánus épületeknek, kovácsoltvas szerkezet, átriumos belső udvar, nyitott lift és két kövér fekete biztonsági őr. Ugyanis irodák működnek benne, csak a félemeletig lehet menni.
Berend T. Ivánék kertjéből – megcsodáljuk a bőven termő citromfát is – csodás a kilátás az esti Los Angelesre, olyan, mint egy ismerős amerikai film, az autópályákon araszolók ezernyi apró fényével. Néha felhallatszik a völgyből a prérikutyák ugatása.
(Pankának ajánlva)
A los angelesi hotelben a szokásos szent biblia helyett Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye fekszik az éjjeliszekrényen, s a televízió mellett a Moulin Rouge dvd-je, két cédé, Frank Sinatra és egy kitűnő válogatás a legjobb fekete jazzénekesnőktől. A polcokon érdekes albumok régi városképekkel és egy másik a modern amerikai építészetről. A ruhásszekrényben vasalódeszka vasalóval, a polcon elemlámpa. A kádnál kis delfin gumiból, gyertya egy szép világoskék üveg tartóban, hozzá hosszú gyufa. Nagyon gondosak.
Santa Monica sétálóutcáján egyik Starbucks a másikat éri, mi egy kis teraszra ülünk ki, benn sok-sok különböző méretű kivetítőn a férfiak sportműsorokat néznek, fogadásokat is köthetnek. Délelőtt tizenegy óra, ürülnek az óriási tálak, paradicsomos bab, sonka, sült virsli, xxl-es omlettek és kecsap mindenütt. Literes korsó sörök. A plafont beborítják a rendszámtáblák.
A sétálóutcán télikabátba, fülessapkába öltözött hajléktalanok tolják bevásárlókocsijukat, nylonzacskók lógnak körben, pokróc, termosz, papírzacskókban élelmiszer, kispárna, minden, ami az élethez kell. Később a tengerpartra néző sétány melletti parkban látjuk őket újra, már a hálózsákjukba burkolózva.
Mexikói vendéglő San Diegóban, nagyon kövér fiatal pár ül a mellettünk lévő asztalnál, a lány hajában fehér műanyagvirág, karja combvastagságú, hosszan tanulmányozza az étlapot, miközben az asztalon a hatalmas kupac chips lassan elfogy. Ez volt az előétel.
Hotel Del Coronado – a híres szálloda, ahol a Van, aki forrón szereti zárójelenetei játszódnak, már készül a jégpálya a pálmák alatt. A homokos part szegélyén több pár cipő sorakozik, tulajdonosai nyilván mezítláb sétáltak tovább a finom langyos homokban. S ha visszajönnek, néhány helyen lábat is moshatnak, mielőtt újra belebújnak a cipőikbe.
Los Angeles – Spago – állítólag a város egyik legjobb étterme, Wolfgang Puck a tulaj, az osztrák mesterszakács, akinek nemcsak vendéglő-hálózata van, de különféle termékeket is jegyez. A wc-re menet fura „szobor”, polcokon cipők sorakoznak, mindegyikben zöldség.
Oldtown – San Diego – bazárváros, óriási Frida Kahlo-kultusz, babák, képek, trikók, halálfejes hamutartók, színes keresztek minden méretben, ugyanez utolsóvacsorával és atya-fiu-szentlélekkel, szentek szobrai, cowboykalapok, poncsók, ékszerek, képeslapok, tökhangszerek, sok-sok Mária szobor és néhány színes pápa üldögél a polcokon.
Aztán egy egyszerű faépület, Old Town Galerie, s igazi kincseket találunk, számozott fekete-fehér fotók, szép keretben, a LIFE magazin fotósainak kiállítása. Többek között Alfred Eisenstadt híres képei. Eisenstadt (1898-1995) első nagy sikerét az 1929-es Nobeldíj-kiosztásról készült fotóival aratta, többek között Thomas Mannról készített felvételeivel. Nevezetesek fotói Goebbelsről, Hitlerről, Mussoliniról, G. B. Shawról és Marlene Dietrichről. 1935-ben emigrált az Egyesült Államokba, s lett a Life fotósa.
Ötvenes évek – hatvanas évek nosztalgia-boltja – minden, ami Elvis és Beatles, régi autó és cukorka, lemezek, különböző méretű fotók, trikók, zoknik, táskák és persze cd-k, képeslapok és bádogképek, dobozok és réginek kinéző rádiók, minden, csak költsük a pénzt. Amit majd elajándékozunk vagy nem tudunk hova tenni, bekerül egy fiók mélyére. De ott, a boltban ugy érezzük, muszáj megvenni.
Seaport village, San Diegóban a tengerparton – apró házakból álló bevásárlóközpont, teraszokkal, kis parkokkal, s természetesen hatalmas műfenyőfával. Valaki egy rózsaszín hálós babakocsit tol, tele plüssállatkákkal, külön rekeszben enni és innivaló. A kocsi a kutyusé, most épp sétál, de ha elfárad…
San Diego La Yolla – a tenger fölé nyúló kilátónál az állatvédők standja, s egy tábla: a fókák ma 10. 30-kor elmentek, mert két úszó megzavarta őket. Úgy látszik, szerencsénk van, mert mégis visszajönnek, ahogy a képen látszik.
Remeg a levegő a homok fölött. Futók lihegnek, görkorcsolyázó apuka tolja a babakocsit, a santa monicai tengerparti vidámpark körvonalait a délelőtti pára belepi. A homokos part mellett az úton végig faépületek, kiszáradt, repedezett fehér festék, elszáradt növények a teraszon, napszítta csíkos ernyők, üres udvarok, teraszok. Bekukkantok egy ablakon, benn hatalmas kalitka, az óriási tarka papagáj kívül a kalitkán, az asztalon ül. Mint egy Marquez regényben.
Downtown – felhőkarcolók a los angelesi belvárosban. A korán lenyugvó nap narancssárgára fest mindent, a magas házak tükörfalain éles kontúrt rajzol a szemközti épület. Köztük többszintes park és szökőkút, vízesés, mozgólépcső. A közelben a fantasztikus koncertterem, egészen különleges építészeti megoldás, Frank Gehry tervezte, 2003-ban nyílt, a los angelesi filharmonikusok otthona.
Alig néhány száz méterre egy másik világ, zajos, ócska kis üzletek, tarka festett tűzfalak, spanyol feliratok, használt telefonok és esküvői ruhák. A közelben a város egyik legrégibb műemléke, az 1893-ben épült Bradbury-ház, egyike a megmaradt viktoriánus épületeknek, kovácsoltvas szerkezet, átriumos belső udvar, nyitott lift és két kövér fekete biztonsági őr. Ugyanis irodák működnek benne, csak a félemeletig lehet menni.
Berend T. Ivánék kertjéből – megcsodáljuk a bőven termő citromfát is – csodás a kilátás az esti Los Angelesre, olyan, mint egy ismerős amerikai film, az autópályákon araszolók ezernyi apró fényével. Néha felhallatszik a völgyből a prérikutyák ugatása.
Legutóbb ezt írtátok