A film az indiai hidzsrákról szólt, erről a magukat harmadik nemnek mondott kis (?) csoportról, akik eredetileg biológiailag férfiak, de nőnek (sőt, hidzsrának) tartják magukat, jó részük emiatt előbb-utóbb kasztráltatja is magát. Legtöbbjük prostitúcióból és koldulásból tartja el magát. A filmből három hidzsrát ismerhettünk meg közelebbről, a film azért volt jó, mert nem elégedett meg azzal, hogy magát a jelenséget, mint "furcsaságot" megmutassa, kihasználva mindennek a látványos képiségét, hanem - főleg a szimpatikus, kellően objektív viszont kíváncsi indiai fotósnőnek, Anita Khemkának köszönhetően, akit a filmesek követtek a hidzsrák nyomában - feltette azokat a kérdéseket, amiket a néző is feltenne, és így három olyan szereplőt mutatott be, akik különböző motivációval, társadalmi háttérrel rendelkeztek, és a hidzsra életet is másként élik meg. Főleg az egyik szereplő, Laxmi mond érdekeseket, és ő boncolgat leginkább elméleti kérdéseket: a hidzsrák nem férfiak, de nem is nők, miért mennek a férfiak hidzsrákhoz, stb. Azért az nagyon fura, hogy persze itt is (mint pl. a prostitúcióról zajló diskurzusokban sokszor) ismeretlen és megszólaltatlan marad az az oldal, amely valójában az igényt megteremti: a férfiaké. Csak statisztaként látjuk őket a nagy hidzsra-ünnepen, vagy a bárokban, amint papírpénzt szórnak a táncoló lányokra.

Ami még érdekes volt a film kapcsán: ez a mérhetetlen babonásság (a hidzsrák állítólag tudnak jósolni, áldani és átkot szórni), a hidzsrák rendszeresen járnak pl. újszülütteket megáldani, amiért erőszakosan kikövetelik az adományt - ami valójában puszta anyagiasság az ő részükről, hiszen részben az ilyenkor kapott pénzből és ételekből élnek, a lakosság részéről meg inkább a periférián élő furcsa népséggel való kiegyezés záloga.