Ennyi időt töltött Ingrid Betancourt a kolumbiai FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) gerilláinak fogságában. És ennyi idő után lett végre újra szabad.

Ez persze nálunk valamiért nem valami kiemelt hír (bár a világ más táján az), de hát nálunk a külpolitikai hírek amúgy sem jelentősek, csak ha természeti katasztrófáról vagy amerikai iskolai lövöldözésről van szó. Az MTI egész tisztességesen összerakott hírét legalább a Népszabadság meg az origo is lehozta, az index meg hozza a tőle megszokott színvonalat: eldugva a Külföld fül alatt találjuk a "Foglyokat szabadítottak ki Kolumbiában" című rövid hírt, ami címében meg sem említi a most kiszabadított 15 fogoly közül a leghíresebbet, aki még Kolumbia elnökjelöltje is volt, Ingrid Betancourt-t. A tévés híradók se sokat tudtak az ügyről, volt, ahol azt mondták: "kiszabadult fogságából", és abban sem voltak egyöntetűek, hogy a kiszabadítók gerillának vagy segélyszervezetnek álcázták-e magukat. Ezért gondoltam, írok róla mindenképp, hiszen annakidején nagyon megdöbbentett az elrablása, a francia Elle újságírójának beszámolója, aki szintén velük volt, de akit aztán azt hiszem, 1 hét után elengedtek, és a francia sajtóban időnként nyomon követtem a vele kapcsolatos híreket, sőt, mondhatnám, hogy nagyon vártam erre a napra, de őszintén szólva nem nagyon hittem benne, hogy bekövetkezik, főleg ahogy egyre csak múlt az idő és semmi hír nem volt róla.

Ingrid Betancourt 1961-ben született Bogotában, Kolumbia egyik régi, francia eredetű arisztokrata családjának tagjaként. Kolumbiában mindkét szülője közéleti szerepet játszott, apja az 50-es években miniszter volt, majd dolgozott az UNESCO nagykövetségen Párizsban és Washingtonban is, anyja korábban szépségkirálynő volt, majd a kolumbiai Kongresszus tagja lett. Nővérével, Astriddal együtt Ingrid Párizsban nevelkedett, iskoláit itt, Londonban, majd Bogotában végezte. Egyetemre újra Párizsba, a híres Science Po'-ra járt, itt ismerte meg a későbbi francia külügyminisztert, Villepin-t. A 80-as években férjhez ment egyetemista társához, Fabrice Delloye-hoz, akitől két gyereke született, Mélanie (1985) és Lorenzo (1988). Férje - akinek révén Ingrid francia állampolgár (is) lett - diplomata volt, ezért sokat utaztak, többek között Új-Zélandon is éltek. Betancourt 1989-en döntötte el, hogy visszatér hazájába, 1990-ben elvált, és a kolumbiai pénzügyminisztériumban kezdett el dolgozni, melyet később otthagyott, hogy belépjen a politikai színtérre. 1997-ben újra férjhez ment, a kolumbiai reklámszakemberhez, Juan Carlos Lecompte-hoz. 1994-ben beválasztották a Képviselőházba, első kampányában óvszereket osztogatott, a korrupció megállításának szimbólumaként. Erőteljesen kritizálta a drogmaffia-pénzeket elfogadó Ernesto Samper elnököt. Saját pártot alapított, a Partido Verde Oxigeno-t, és a következő ciklusban bejutott a Szenátusba. A neki címzett halálos fenyegetések miatt gyerekeit ekkoriban küldte el Új-Zélandra az apjukhoz. 2001 májusában jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson, a kampánya egyik fontos üzenete volt a FARC-cal szemben megfogalmazott erőteljes kritika. Emellett fontosnak tartotta, hogy minél több területre, minél több választóhoz és közösséghez eljusson, ezért a korábbi demilitarizált övezetbe  (DMZ) ment. Ez a korábban biztonságos terület azonban a FARC-kal való tárgyalások megszűnte után már nem volt veszélytelen, ezért a legtöbb politikus és jelölt visszakozott. Betancourt azonban ragaszkodott hozzá, hogy kampány-menedzserével, Clara Rojasszal együtt folytassa útját a DMZ területén. Végül belefutottak egy FARC ellenőrző pontba és így kerültek a gerillák fogságába 2002. február 23-án. Az elnökválasztást Alvaro Uribe nyerte, aki keményen igyekezett fellépni a FARC-kal szemben és nem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a foglyok cseréjével kapcsolatban, pedig a FARC felajánlotta kb 40 fontos fogoly (köztük Betancourt) elengedését is, cserébe azonban több száz bebörtönzött tagjuk szabadon bocsátását követelték.

Elfogatásától kezdve Betancourt gyerekei intenzív kampányt folytattak anyjuk elengedése érdekében, és nem hagyták, hogy neve feledésbe merüljön. Míg Uribe inkább a katonai szabadító akciókban bízott, a foglyok rokonai a tárgyalásokat szorgalmazták és elutasítottak minden mentési akciót, főleg miután egy balul sikerült kísérlet során a gerillák egyik foglyukat, egy volt kormányzót agyonlőtték. A francia állam a kezdettől fogva erőfeszítéseket tett Betancourt kiszabadítása érdekében, egyfelől a diplomácia és a médianyilvánosság eszközeivel, másrészt mentőakciók kiötlésével, amelyek közül elhíresült a 2003-as "Július 14 akció", amely nemcsak hogy nem járt sikerrel, de diplomáciai bonyodalmakat okozott Franciaországnak. Nicolas Sarkozy államfő megválasztásakor mondott beszédében is megemlítette Betancourt-t és nyilvánvalóvá vált, hogy diplomáciai prioritásai között szerepel a francia-kolumbiai állampolgár szabadonbocsátásának kérdése. De a családtagok és a politikusok mellett művészek is kiálltak Ingridért, és több francia városban kampányoltak a szabadon bocsátásáért, a párizsi városházáról csak most fogják majd leszedni (valózínűleg ő maga) óriási arcképét. 2004 óta még képet sem lehetett róla látni, sokáig azt sem tudták, él-e még. Majd nyilvánosságra került 2007 végefelé az a videófelvétel, amin lesoványodva, üres tekintettel ült a dzsungel közepén, és kiszabadított fogolytársai is azt a nyugtalanító hírt hozták, hogy az egészségi állapota nem túl jó. Ingrid több alkalommal is megpróbált megszökni, ezért a gerillák keményen bántak vele. Sokáig bízott a kiszabadulásában, és anyja rádión keresztül hallott szavai napról napra reményt adtak neki. De a remény is elfogy időnként, főleg ha 6 évig él az ember a dzsungelben. 2008 elején egy mentési akcióban sikerült kiszabadítani több túszt is, többek között Ingrid munkatársát, Clara Rojast. Uribe, a Betancourt egészségi állapotáról érkező aggasztó hírek miatt felajánlotta több száz gerilla szabadon bocsátását Ingridért cserébe, de a gerillák nem mentek bele, sőt, még az odaküldött orvosmissziót sem engedték a foglyokhoz.

Ingrid Betancourt-t végül tegnap 14 fogolytársával együtt (köztük 3 amerikaival) kolumbiai katonák szabadították ki. Az akciót már egy ideje tervezték, hiszen a titkosszolgálat emberei beépültek a gerillaszervezetbe, és a három különböző helyen tartott foglyokat azzal vitték el, hogy a FARC egyik fő vezetőjéhez viszik. A trükk csak a helikopteren derült ki, amikor a velük tartó gerillákat harcképtelenné tették és a katonák felfedték valódi kilétüket a foglyok előtt. Az amerikai védelem és titkosszolgálat által is támogatott akciót már most példaként emlegetik, hiszen egy csepp vér ejtése és egyetlen golyó kilövése nélkül zajlott le. (A foglyokat elkísérő számtalan gerillát a helikopterről a katonák simán likvidálhatták volna.) A hivatalos hír tegnap este járta be a világsajtót, Betancourt este megérkezett Bogotába, és a képek alapján egészen jó egészségi állapotban, mosolygósan nyilatkozott. Már ott várta férje és édesanyja (apja az elfogása után pár hónappal halt meg), ma pedig megérkeztek további rokonai és elkezdhette a megismerkedést a 6 éve nem látott lányával és fiával, akikkel holnap visszarepül Franciaországba, amelynek oly hálás azért, hogy kitartott mellette. Párizsban ma este sokan a polgármesterrel együtt ünnepeltek a Városháza előtt, de az aktivisták egyúttal emlékeztettek mindenkit, hogy harcolni fognak a további foglyok kiszabadításáért.