Leszögezném, hogy nem szeretem az erőszakot. Amikor olyan filmet látok, mint ez, vagy olyan híreket hallani hétről hétre, hogy Privigyén egy férfi keresztre feszítette volt feleségét, vagy bedrogozott lányokat erőszakolt meg egy másik Budapesten, vagy hogy a sporttudósító a feleségét bántalmazza, de nézhetjük az amerikai vagy görög eseteket is, szóval akkor azt érezhetjük, a művészet (mondjuk a Law and Order, annak is Special Victims Unit kiadása) valóban csak a valóságot utánozza. Sőt, a valóság néha túltesz a művészeten. És az ilyen történetekről, meg a büntetlenül maradó esetekről hallva, olykor egyedüli megoldásnak tűnhet az, amit a Dixie Chicks Goodbye Earl című számában felvázol. A klip különben a témához képest egész mókás, és a texasi lányok a Fly című lemez borítóján, a dalszöveg mellett kijelentették, hogy nem bátorítják az előre megfontolt gyilkosságot, de kedvelik a jogos bosszúállást.
A klipet sajnos nem lehet beágyazni, úgyhogy itt nézzétek meg. (Aki durvább formában akarja mindezt, az hallgassa meg a Simek Kitty emlékzenekart a Krétakörtől.)