Sommerfrische - már a szó is harsog, nyári frissítőt jelent, vagyis nyaralást, pihenést. Bad Ischlben bizony sok híres ember is nyaralt, nemcsak a jó öreg Ferencjóska, aki, ha tehette, mindig itt ünnepelte születésnapját, augusztus 18-át.
A salzkammerguti kisváros környékének bányáiban úgy 1562 körül fedezték fel a sólelőhelyeket. A sós források gyógyászati célra történő felhasználása csak az 1820-as években kezdődött, amikor kúrálási céllal körülbelül félszázan látogatták a várost. 1830-ban már hatszázan, 1837-ben pedig közel ezerkétszázan voltak, s a XIX. század közepén már számtalan kúrával (elektromágneses fürdő, sósdunsztos pakolás, iszap-, kénes és lúgos fürdő, levegőkúrák) várták a gyógyulni vágyókat.
Még azt is pontosan tudhatjuk, kik voltak ezek. Hiszen az Emberek – mítoszok – uralkodók című kiállításon, melyet a felújított Ivócsarnokban rendeztek, elolvashatjuk a korabeli vendégkönyveket is.
Az 1869. július 24-i vendéglistán például szerepel Pálffy Miklós gróf, földbirtokos, aki a feleségével a Zur Postban szállt meg. Mme Klucsarev, egy generális özvegye egy kisasszony kíséretében Oroszországból érkezett, s a Zum Stern vendége volt. De azon a nyáron Bad Ischlben nyaralt Wassermann ékszerész Pestről a családjával, Georg Link színművész anyjával és két lánytestvérével Lipcséből, Dr. Löw vasútigazgató gyermekeivel, s azok nevelőjével Bécsből, és még sokan mások.
Talán a híres Esplanade-on, a korzón ők vagy mások láttak néhány híres látogatót is, hiszen nyaralt itt Humboldt és Mark Twain, Grillparzer és Hoffmannstahl, Werfel és Schnitzler, Freud és Nobel, Herzl és Karl Kraus, s itt fejezte be Musil „A tulajdonságok nélküli ember” című nagyregényét 1930-ban.
A festők is szerették ezt a tájat, Nestroy mondta, hogy a környék minden szikláján legalább három festő ül és fest, minden vízesés, mező, erdő elé vásznat állítanak és dolgoznak, az egész Salzkammergut megvan „olaj”-ban.
De Bad Ischl hallatán minden operett-rajongónak is megdobban a szíve. Franz Lehár, Emmerich Kálmán (Kálmán Imre) és Johann Strauss, a műfaj három nagy alkotója is itt élt és dolgozott rövidebb-hosszabb ideig. Egy kis anekdota: Amikor sétájuk közben Lehár a festői tájat csodálta, Mahler odavetette neki: Ne fáradjon, én már mindent „elkomponáltam”.
Lehár 1912-től több mint harminc évig lakott itt, s itt is halt meg, villája ma múzeum. A nyári Lehár-fesztivál most is sok vendéget vonz, idén épp a Strauss Cigánybárója és Lehár Cárevicsek című operettje van műsoron, a sok más zenei program mellett.
A mítoszokhoz tartozik természetesen a legendás Erzsébet királyné, aki szenvedélyes lovas és természetjáró volt, néha 9 órát is gyalogolt. Csak olyan udvarhölgyet vettek fel a szolgálatába, aki bírta az iramot. A kiállítás egyik fele őt és Ferenc Józsefet idézi, hiszen errefelé szerettek egymásba, ahogy azt a híres film jeleneteiben (Romy Schneider és Karl-Heinz Böhm alakításában) meg is nézhetjük.
Az már igazán különleges, hogy egy kiállításon arckrémeket is kenegethetünk magunkra. Sissi szépségápolási kultuszát három tükrös fésülködőasztal mutatja be, ahol a finom mandulás, rózsavizes krémeket valóban kipróbálhatjuk. A jegy árába ez is beletartozik, akárcsak az ingyenes audioguide, mely részletes információkat nyújt a városka történetének zenei, képzőművészeti, irodalmi és egészségügyi vonatkozásairól.
És közben szól a zene, a Csárdáskirálynő és a Denevér részletei, Brahms dalok. S ha kombinált jegyet vásárolunk, felsétálhatunk a Kaiser-villához, ahol megfordult VII. Edward és Károly román király, II. Pedro brazil császár és a sziámi uralkodó. S ahol hatvan éven keresztül a nyarat töltötte Ferenc József, akinek ugyan mindig első volt a munka, de azért kerített időt arra is, hogy barátnőjénél, Schratt Katalinnál kuglófot uzsonnázzon (miközben Édes szeretett lelkem – így, magyarul szólítja meg feleségét egy 1897-ben küldött levélben) vagy mint gyengéd nagyapa, órákig a földön játsszon unokáival.
Térzene, szépen rendben tartott parkok, templomok, sétány, s a híres Zauner cukrászda mellett a város az idei évre (a tartományi kiállítás éve) úgy is készült, hogy megújította és parkosította a pályaudvar környékét, egy új szállodát és gyógyfürdőt épített, hatalmas földalatti parkolóval.
Sajnos, nincs mindig „Kaiserwetter” (az errefelé ritka jó időt nevezik így), most is jött egy „Ischler Regen”, egy kiadós eső, s így a kiállítás megtekintése után egy kávéházba menekültünk. A falakon újra láthattuk a híres nyaralókat, a sütemények frissek voltak, noha a Ramsauer Kávéház alapítási éve 1826.