Nem is kérdés, hogy Bécsből a legkellemesebben hajóval lehet Pozsonyba menni. Sajnos, még nem közlekedik újra az a villamos, ami hajdan. A menetidő alig több mint egy óra. A kikötőnél sorakoznak a piros városnéző autóbuszok, s nagy szerencsénkre remek vezetőt kapunk. Zuzana Bianchi angolul és németül kalauzol, mindent tud a városról. Az egyórás vezetés két órát tart, s mikor épp a várból nézünk a Koronázási templomra, s az előtte, a várost átszelő és elcsúfító autóútra, próbálja röviden az egész történelmet elmesélni. A kis csoport – néhány osztrák, egy finn házaspár unatkozó fiúgyermekkel, két német pár és mi, Anci barátnőmmel, aki magyar, de lassan hatvan éve Ausztráliában él – nagyon hálás és élénken figyel. Zuzana saját példájával érzékelteti azt a történelmi keveredést, ami oly jellemző a városra. Az ő ősei között magyar, szlovák, olasz, cseh egyaránt megtalálható.
A belvárosban véget ér az utazás, s gyalog indulunk el, s olyan kis udvarokba, kapualjakba vezet, amelyek csak neki nyílnak meg.
Néhány éve jártam Pozsonyban, de télen. Most a város tele van terasszal, remeknél remekebb vendéglők, kávéházak várják a városnézőket, mindenütt beszélnek németül, és elfogadnak eurót is. (Nem tudom, mi a helyzet a forinttal…)
Már a kikötőben számtalan prospektust kínáltak, csak a pozsonyi vendéglői kalauz ötven oldalas. A tartalomjegyzék hagyományos, vegetáriánus, szlovák és olasz, egzotikus, japán és kínai vendéglőt ajánl. (Al Dente, Camouflage, Karibik, Chez David, Le Monde, Lebowski, Luxor, Mezzo, Tempus Fugit, Genius Loci, Samir, Ashoka, Hysteria.) De van, ahol hetente kétszer némafilmet vetítenek, másutt lézerpuskával lehet lövöldözni vagy az Alcatraz hangulatát idéző rekvizitumok között sörözni. A legérdekesebb a bevásárlóutcában működő 1. szlovák kocsma, mely az olcsó ételeken kívül a diákoknak, akik indexükkel igazolják, hogy jelesre vizsgáztak, ingyen levest ad. De van itt “szegény diák”-menü is. S a sztrapacska mellett a vendég történeti múzeumban érezheti magát, ahol a belépőket Cirill és Metód szobra fogadja, a költők termében a falakat versek borítják, s a falfestményeken a szlovák történelem meghatározó államférfiait láthatjuk. (Részletesebben lásd Schwitzer András cikkét a Hvg-ben, június 28.)
A város él, nyüzsög, tele turistával, akik előszeretettel keresik fel a főtér kávéházait és fagyizóit. A belváros utcáin sétálva, be-betérve a hangulatos átjárókba, mindenütt világvárosi színvonalú üzleteket találunk, kis galériákat, ajándékboltokat.
A belváros legtöbb házát felújították, már aggódtam, hogy eltűnt kedvenc antikváriumom a Michalska utcában, de szerencsére még nem.
S ha csendre vágyunk, némi belépődíj ellenében a Szent Márton dómba térhetünk, ahol a szentély bal oldali falfestményén az itt megkoronázott magyar királyok és királynék nevét olvashatjuk, és megcsodálhatjuk Donner kápolnáját vagy híres Szent Márton szoborcsoportját. Nagy előrehaladás ez, hiszen néhány éve az egyetlen árva villanykörtét egy télikabátba fázósan beburkolózott bácsi kattintotta fel kérésünkre.