„Az ember az, amit megeszik” – mondta Ludwig Feuerbach.
A Bank Austria Kunstforum kiállításán: Augenschmaus – Vom Essen im Stilleben (Ételek a csendéletben) – néha elmegy az étvágyunk.
Persze nem Bartolomeo Bimbi (1706) óriáskarfioljától és nagyranőtt tormájától, Cezanne almáitól, Leger, Picasso kubista gyümölcseitől vagy a hiperrealista paprikáktól és fokhagymafejektől. Juncker (1765) körtéje is gyönyörű, bár egy fejlett légy lakmározik belőle éppen. Ismerős, mégis újra lenyűgöző Arcimboldo, II. Rudolf udvari festőjének zöldségkertésze, akinek arca hagyma, szeme dió, haja levelekből van, pláne, ha a kép alatti tükörbe nézünk, onnan ugyanis egy nagy tál zöldség látszik csak. A vadászjelenetek döglött szalonkái, a fácánok és nyulak csodálatosan vannak megfestve, kortársunk, Sam Taylor-Wood egy zsákmány, a nyuszi felbomlását négy percre gyorsította videóján.
Attersee Schinkenfinger (Sonkaujjak, 1966) című képe, melyen kilakkozott női ujjak láthatók sonkába tekerve, felszúrva, mint apró falatkák, még csak mosolyra fakaszt.
Joachim Beuckelauer (1568) óriási festményét vegetáriánusoknak nem ajánlanám: a vágóhídon a fél disznó, belsőségek, marhafejek szinte kézzelfogható közelségbe kerülnek.
A látogató gyomra akkor fordulhat fel igazán, amikor Mona Haloum terített asztalához ér, s a tányérra vetítve követheti az étel útját, a felvételt egy endoszkóp segítségével készítette a művész, bizony, nem sokan tudják végignézni...
Susane Lacy (1976) videoperformance-a, Tanuljuk meg, honnan jön a hús, a hatvanas évek népszerű amerikai főzőshow műsorának (vezetőjét, Julia Child-ot Meryl Streep zseniális alakításában láthatjuk a mozikban a Julia és July című filmben) paródiája, ahol a művésznő magán s az előtte fekvő nyúzott bárányon mutogatja az állat fő részeit, hogy aztán kiderüljön, valójában kannibálok vagyunk.
Külön termet kapott a vanitas-műfaj, az élet és halál allegóriája, ahol a képek a mulandóság gondolatát fejezik ki, s a koponya, gyertya, csukott vagy nyitott könyv mellett nem hiányzik a bujaságot kifejező osztriga vagy az oszlófélben lévő, túlérett gyömölcs.
Zoe Leonard, egy New York-i művész aids-ben meghalt művésztársa emlékére rothadt, elszáradt gyümölcshéjat, -burkot varrt és illesztett össze, az összeaszott, megbarnult narancsot és banánt nézve elmeditálhatunk a látszat és valóság, anyag és lélek, halandóság és látszat összefüggésein.
Két fiatal festőnő alkotására mindenképpen felhívnám a jövendő látogató figyelmét.
Anne Vallayer-Coster (már 26 évesen a francia királyi akadémia tagja volt, s a művészettörténet Maria Antoinette festőjének tartja) finoman megfestett, s meg kell mondjam, engem egészen megható képén egy fél kenyér, asztalkendő és egyszerű fehérségében is gyönyörű levesestál látható (1771).
Clara Peeters (1607) volt az első festőnő, aki a csendélet műfajában klasszikusat alkotott. A képen a tálban fekvő, cukorból készült formák, szív és betűk a házasság-esküvő jelképei, az eperformáju köves gyűrű a termékenység jele, s a rozmaringág a szerencse szimbóluma.
S festette mindezt az antwerpeni lány alig tizennégy éves korában.

A kiállítás május 30-ig naponta tíztől hétig látható, péntekenként este kilencig. Belépődíj 9 euró (nyugdíjasoknak 7,50, 17 és 27 év között 6, 6 és 16 év között 4 euró. Van családi jegy is. Hétfőtől csütörtökig hattól-hétig ketten egy belépővel mehetnek be.
Bank Austria Kunstforum, Bécs, Freyung 8.