2. rész

Már az első napon meglepett, hogy ez a turistákkal telezsúfolt város mennyire szervezett, rendezett és tiszta. A könyvek szerint a katalánok híresek munkaszeretetükről, üzleti érzékükről, keményen dolgoznak, hatékonyság – pontosság – megbízhatóság – ezek a jelszavaik. Lehet, hogy dolgosak, de hogy szeretnek szórakozni is, az látszik. Hiszen a város tele van kisebb-nagyobb vendéglátóipari egységekkel, hagyományos kávézókkal és a világ minden konyháját felvonultató vendéglővel, s köztük számosat nemzetközileg nyilvántartott séf vezet. „A katalán konyha a nemzeti öntudat egyik legfontosabb kifejezőeszköze”. Lehet, a lényeg, hogy a konyha tényleg nagyon jó. A fogpiszkálóra felszúrt többféle apró falatka vagy a szintén nagyon változatos tapas-ok azt sugallják, hogy az ember csak csipeget. Csipeget, csipeget, aztán ha hazaér és rááll a mérlegre, láthatja, hogy evett is.
Már a hotel reggelijénél kipróbáltuk az apró sült kolbászkát, s aztán nem tudtunk leszokni róla.
A tapas esetében többféle dologból válogathatunk: gombaszeletek sonkakockával, sült halszelet fokhagymával, sült paradicsom, húsos paprika, padlizsán, articsóka, a sült krumpli, ami itt nem hasáb és nem rosejbni, hanem kockára vagy nagyobb hasábra van vágva, s csípős majonézszószt adnak hozzá. S ezeket lehet főételként is enni, de jöhet utána a tenger sokféle gyümölcse, halak, rákok különböző méretben, tintahal, stb.
Nagyon jó ötlet volt az emeletes busz, mert a két útvonalat végigjárva érdekes képet kaptunk a városról. Egyszer ki is szállunk a város északi részén, a Gaudi tervezte Güell Parcnál, melegen süt a nap, s nagyot sétálunk a pálmák között, hidak, viaduktok, kacskaringós utak után eljutunk az óriási (86x40 méteres) teraszra, ahonnan rálátni a városra, s a mozaikkal teli padok most is tele vannak turistával. Aztán megyünk tovább, érdekes a város merész modern építészete, számtalan köztéri szobra és a modernismo (szecesszió) hullámzó, zárterkélyes vagy díszes rácsos erkélyes házai, a Montjuic dombjai és az 1992-es Olimpiára épült tengerpart. A város lakói, ahogy mondják, „háttal éltek” a tengernek, a város a szárazföld, a dombok irányába terjeszkedett, s a parton leginkább munkás- és iparnegyedek voltak az óriási kikötő mellett. Az olimpia miatt óriási városátalakításra, fejlesztésre került sor, s most remek éttermekkel teli gyönyörű homokos, pálmás tengerparton sétálhatunk, s persze megcsodálhatjuk a legszebb jachtokkal teli óriási kikötőt. Miért hívják azt a jó kis vendéglőt, ahol ebédelünk, CPLC-nek (www.cdlcbarcelona.com)? Megkérdezzük a pincért. Carpe Diem Lunch Club – és a vendégek valóban élvezhetik itt az életet. Először is a várakozás ideje alatt nagy kanapékra heveredhetünk le, egy pohár pezsgővel vagy az itt olyan népszerű cava-val (habzóborral) a kezünkben. Kilátunk a tengerre, s hamarosan kapunk asztalt is. Forró kenyérkék érkeznek szép kis dobozkában, hozzá tégelyekben kencék. A saláta tökéletes, zöld füge, szárított paradicsom, zöldspárga, apró sonka paradicsomos-meggyes vinaigrette-tel, aztán paella kagylóhússal vagy ropogós sült hal zöldséges körettel. A konyha mediterrán, ázsiai, arab és marokkói egyszerre, s a belső helyiségben óriási Buddha ül a középen, s körülötte több, elfüggönyözhető széles kanapék, s előttük a lerúgott cipők. Családok heverésznek, gyerekek rohangálnak a füstölők és keleties lámpácskák fényében.