hát... én leginkább hányok tőle. Pedig beismerem, azóta még sokkal rosszabb ...

Én kábé ekkoriban, illetve pár évvel korábban hagytam abba az odafigyelést a mainstream popzenére. Nem csak azért, mert ennek az euroviziós fesztiválnak a napjaiban született a lányom (hihi, generációk ide-oda), hanem azért is, mert eddigre, a 70-es évek közepére, de még egy picit előbb is, teljesen kifulladt az, amit blues alapú rocknak ismertünk mi, akkori fiatalok.

Ha most belehallgatunk ebbe a totál nyálba -- remélem, senkit nem bántok vele nagyon meg --, akárki hallhatja, hogy egész harmóniák, zenei gondolatok emelődtek át ide a Beatles zenei világából, ám gondosan ki lettek szűrve abból az eredetiség, az őszinteség, a nyerseség oly vonzó, megkapó elemei. A tehetség.

Akkor még nem tudtam erről semmit, csak hallgattam a zenét: az 50-es-60-as évek feketéből a fehérbe, kívülről a társadalomba beszivárgó, méginkább berobbanó zenéje, kultúrája nagyon macsó világot tükrözött, legföljebb az ún. szexuális forradalom jelentékeny, ám eléggé ambivalens eredményei szőtték át keresztbe-kasul.
De eredeti volt, valódi, sokszínű, felforgató. Nagyon sajnálatos, de nem meglepő, hogy ennek az ambivalenciának a feloldása, a kor zenéjében is megjelenő konfliktusoknak a pacifikálása leginkább a fehér öltönyök, a nyál, a stíluslopás, az egyformaság és a sztárbiznisz irányát vette.
Itthon nekem és generációmnak utóbb még jutott egy kis underground (undorgrund -- Ef Zámbó) fellendülés, többek között az utolsó mohikán, a még vagy két évtizedig megátalkodottan ellenálló és mindent kiröhögő Frank Zappa nyomdokain, de a szocializnmus sajnálatos kollapszusa következtében az is okafogyottá vált előbb-utóbb.
A lázadás elült, a zene ellaposodott, a macsizmó maradt, s az impresszáriók továbbra is degeszre keresik magukat a szarráinjekciózott sztárocskák háta mögött. Brrr.

Hát, a nevetés nálam is inkább kinevetés volt, ugyanakkor ne feledjük el, hogy ebben az időszakban születtek jó zenék is, irányzatok, progresszív rock, glamrock, satöbbi. A fenti darab egyértelműen a rossz értelemben vett pop műfajba tartozik. Mondjuk én csodálom, hogy még mindig létezik a banda. De hát nálunk is így van ez, ami a legmeglepőbb számomra Magyarországon, az a hasonlóan nyálas zenék retro-reneszánsza , amiket anno mindenki aki az eredeti, jó zenét szerette, kinevetett (pl. Neoton).

jobb mint a légkondi. végigborzongtam az egészet
ráadásul most sajnos már értem a szövegét, anno kicsiként legalább ettől megkímélt a sors