December harmincadika, kora délután, alig lehet átjutni a Nyugati aluljáróban, nagy a szilveszteri készülődés, több kempingasztal állja az utasok útját, megpakolva trombitával, sípokkal, álarcokkal, újévi malacokkal és apró kéményseprőkkel.
Két kurva ácsorog fázósan a Bajcsy-Zsilinszky út felé vezető feljárónál. Egy hervadtabb, vörös hegyesorrú tűsarkú csizmában, s egy fiatalabb, fekete bőrszerkóban. Le....hatnák a f...omat – mondja a fekete. Semmi sincs ma. Ha ez így megy, b....hatjuk.
Ja – bólogat a vörös. – Szerencse, hogy vége az évnek. Bár jövőre nem emelhetünk, úgyis szar a helyzet.
A közeli könyváruházban alig lézengenek, pedig a választék óriási. Különösen a földszinten, ahol hosszan sorakoznak a nagy képes drága albumok.
Ezer óra, Ezer álomutazás, Ezer rendőrautó, Ezer kamion, Ezer dinoszaurusz (???), Ezer markológép, stb. Kutyák, macskák, vonatok, állatkölykök, futball, lovak ezeregy fotón, ötszáz álomcél, a világ legszebb..., a világ legmagasabb...Csak reménykedni tudok, hogy az efféle könyveknek tényleg befellegzett.
Aluljáró óriásfotója. Fényben úszó Lánchíd, mögötte a kivilágított Budai Vár.
Szöveg:
Van, aki a világ végéről repül ide, hogy lefényképezze. Te minden nap nézheted.
Budapest Fővárosi Önkormányzat.
135 éve egyesült Pest, Buda és Óbuda.
Budapest. Csupa fény.

Csak azokat az aluljáróban élő paplanos-kartonos-flakonos szerencsétleneket is látjuk minden nap.