Enyhe az este, s ahogy közeledünk a Hofburg kapuin keresztül a tér felé, egyre többen jönnek. A Heldenplatzon már sok gyertyát meggyújtottak. Jobbra a csipkés Rathaus, balra a Hofburg szépen megvilágított szárnya.
Papírdobozokat cipelő fiatalokat látunk, mi is megkeressük a lelőhelyet. Huszasával vannak a gyertyák, vagyis mécsesek a dobozokban. Már csak a gyufa vagy öngyújtó hiányzik, és elkezdjük. Besötétedik. A színpadról halk zene szól. Körben egyre több égő gyertya. Van, aki karikába rakja, mások az ország térképét próbálják kirakni. Vannak feliratok, szívek, dávid-csillagok, keresztek.
A nagy szemétgyűjtő gyorsan telik az üres dobozokkal. Amerre csak nézünk, az egész nagy téren, parkban gyertyafény.
A színpadon néhány beszéd. Vranitzky volt kancellár, a 83 éves Erika Weinzierl történész, aki alapkönyveket írt a korszakról, s egy szintén nyolcvan fölötti túlélő asszony. Fiatal lány tizennyolc zsidó nevét olvassa fel, abban az utcában laktak, ahol most ő, s mindegyiket megölték. Néma csend. Sokan sírnak. A műsorvezető bejelenti, hogy elfogyott a nyolcvanezer gyertya, s hogy hajnalig a színpad négy oldalára neveket vetítenek. Azokét, akik a nácizmus áldozatai voltak Ausztriában.
Nyolcvanezer nevet.

A bécsi Heldenplatzon ma este (március 12-én) az Anschluss hetvenedik évfordulóján a nácizmus több mint nyolcvanezer áldozatára emlékeztek.
Zsidókra, politikai elítéltekre, fogyatékosokra, romákra és szintikre, homoszexuálisokra és azokra, akiket a hitük miatt üldöztek.
A bécsi Heldenplatzon 1938. március 15-én kétszázötvenezer ember éltette Hitlert.
Már az első napokban, még a nürnbergi faji törvények bevezetése előtt, szinte túlságosan előrelátó „engedelmességgel”, spontán tisztogatást kezdtek a hivatalokban, állami intézményekben. Nem véletlenül Áldozatok – Tettesek – Nézők a címe az Operaházban nyitott kiállításnak, hiszen az intézményben alig lehetett előadásokat megtartani, mert a művészek és a munkatársak közül nyolcvan embert – részben zsidó származása miatt – már bebörtönöztek.
Az áldozat az ország volt, de a tettesek az emberek – fogalmazott Maria Schaumayer, a Nemzeti Bank volt (első női) elnöke egy, a napokban tartott rendezvényen.
Ausztriából elüldözték Canettit és Saltent, Werfelt és Zweiget, Schönberget és Kálmán Imrét, Martin Bubert és Freudot, Karl Poppert és Bruno Waltert, és sok más neves művészt, zenészt és tudóst.
De Ausztria igyekszik feldolgozni a múltat, hiszen, ahogy Fischer államelnök fogalmazott egyszer: „Az osztrákok 1938-45 között egyetemlegesen nem voltak sem vétkesek, sem ártatlanok, hanem mindannyian, hősiességgel és vétkekkel, bátorsággal vagy gyávasággal teli külön-külön életutat jártak be. Nem lehet helye sem az általános elítélésnek, sem az általános felmentésnek.”