avagy műgyűjtők éjszakája a Falk Miksa utcában

Este nyolc, és a Falk Miksa utca teljesen sötét. Kieselbachék zárva vannak. Virág Juditék is. A Nagyházi Galéria is. S még sorolhatnám.
A Tóth kocsma cégére világít, a régi jó zsíros kenyér (reméljük, nem ugyanaz) még mindig kapható.
Az első hely, ami nyitva van, pont jó nekünk. Wahorn képeit keressük, és meg is találjuk a MissionArt Galériában. A napokban Csiszár Jenő beszélgetett valamelyik rádióban a művésszel,a hülye rádiós nem akarta elhinni, hogy Wahornhoz épp akkor jött a postás, ugatott a kutyája és hogy egész héten át csak diós tésztát enne. Vagyishogy úgy él, mint a "normális emberek".
A művész most ott ücsörög a galériában. Megérkezik ef Zámbó is, örülünk a személyes találkozásnak. Két hal száraz puszija című képébe elsőre beleszerettünk Szentendrén, azóta mindenkit mosolyra derít, aki nálunk megcsodálja.
A Wahorn képre rákerül a piros pötty, eladva. Megyünk tovább.
Körülbelül tíz sötét, bezárt galéria mellett haladunk el. Aztán jön a Pintér Galéria, s a pincelabirintus tele emberekkel, s a legmélyén játszik David Yengibarjan, nem messze a testvére, Mamikon (kicsit Giacomettit idéző) szobraitól. Sokféle szék, aranykeretes tükrök, csillárok, csupasz vakolatlan falak között szól a fájdalmas zene, s valahol, a középen ott ül a tangóharmonikás is. Jó vörösbor is kapható. S vehetnénk még Egryt (három és fél millióért), Scheiber Hugót vagy Kmettyt, Szántó Piroska-képet és Gyarmathyt, Smetana Ágnes vázát és teljes Zsolnay-készletet.
Haasékhoz még bemenni is élmény, a szecessziós ház a szobrokkal, udvarral, üvegablakokkal gyönyörű. Szép gyűjtemény, sok érdeklődő.
A galériások kitették a tányérokban a ropit, sósperecet. Eszegetünk, nézegetünk. Kár, hogy nem lett ez a mai este egy igazi buli, s az egész utca összes galériása nem nyitott ki.
(Vajon miért is nem?)