Most épp a HVG rendes heti hátsó oldali nagyriportját készítő Lindner András és Horváth Zoltán mondanak furákat, amikor Király Júliát, a Bankárképző egykori vezetőjét, jeleneg az MNB alelnökét kérdezgetik.
Ilyet pl:

Tiszteletre méltóan magas beosztása egyben arra is felhívta figyelmünket, milyen kevés nő van a bankvilág élvonalában. Lehet, hogy a bankárkodás virtigli férfiszakma? Vagy csak egyszerűen kirekesztik onnan a nőket?

Mókás, hogy - bár az egyik legszínvonalasabb magyar gazdasgi hetilapról van szó - a lap újságírói még sosem gondolkodtak azon, vajon miért van kevés nő a gazdasági (és persze banki) vezetők között. Külön vicces ez a rácsodálkozó attitűd.
Aztán érdekes, ahogy próbálják megingatni a magabiztosságában, vagy legalábbis megkérdőjelezni annak jogosságát. (Ld: sosem dolgozott korábban bankban, az egyetemen sem a bankszektorra szakosodott.) Hm, a korábbi - férfi - MNB elnököt pl. biztosan nem zavarta a hasonló előélete...
Aztán fény derül a felkészületlenségükre is: nem igazán készültek Király apja, az irodalomtudós munkásságából, csak a róla szóló kritikákat olvasták.
Aztán ez is van:

- Kemény asszony. Így éli a magánéletét is? Volt egy házassága...

- Előre készültem: "pesti belvárosi, Kossuth Lajos téri lakásában 17 éves fia nem várja esténként, mert ő olyankor indul bulizni." Direkt megnéztem, miket szoktak írni...

- Megtisztel. De ha válaszolna is...

- Legyen elég annyi, hogy ez bonyolult. Valóban elváltam, és a fiammal élek. De a gyermekem apjával, a férjemmel, valamint a nevelőapjával is kiváló a kapcsolatom.

- Ez már nekünk is alig követhető.

Egyrészt keménynek tekintik azért, mert egy ellenőrizetlen forráson alapuló tévés nyilatkozatot kifogásolt, és ennek hangot is mert adni. Hűha! Aztán rögtön átugrik a gondolatuk arra, hogy bizonyára a magánéletben is kemény - tehát ezért elvált. Aztán követhetetlennek (vagyis: zűrös, zavaros) tartják a családi életét, amelyben tulajdonképpen csak néhány férfi szerepel.
De a végén azért kiderül, hogy figyelnek ám ők, hiszen amikor Király a bankárképzős első évekről beszél, eszükbe jut: hohó, de hiszen a fia akkor volt kisgyerek! Hogyan csinálta ezt akkor?
Költői - és lassan már elcsépelt, de sajnos folyamatosan érvényes - kérdés: Vajon ha Karvalits Ferencet interjúvolnák, tőle is hasonlókat kérdeznének?